A II. Magyar Örökség Fesztivál – Mesterségek Ünnepe New Yorkban szep-tember 8–10. között, 23 magyar művésszel igyekszik megidézni a budai várbeli hangulatot a Keleti 82. utcában, négy háztömbnyire a Central Parktól, a Magyar Ház előtt. Az épület Yorkville-ben, Manhattan impozáns Upper East Side-i városrészében található.
„A Mesterségek Ünnepe harmincegy esztendő alatt tökéletesre csiszolódott” – vallja Nagy Ildikó, aki a Népművészeti Egyesületek Szövetségét (NESZ) hívta segítségül, hogy valami hasonlót rendezhessenek a New York-i kerületben. Mint a menedzsertől megtudom: négy esztendővel ezelőtt Magyarország volt az idén ötvenéves washingtoni Smithsonian Folklife Festival díszvendége, ahol a NESZ bizonyította, milyen hatásosan tudja bemutatni idegen nyelvi környezetben a magyar népművészetet. E tapasztalat nagyban segíti a szövetséget, hogy Buda várának varázslatos környezete helyett New York felhőkarcolói közt is sikert arasson a rendezvény. Ezért szerepelnek a meghívottak közt világot járt előadók, kézművesek. Kellő anyagiak híján nyilván nem tudtak nagyszámú művészt meghívni, ám a kiutazók – köztük Dresch Mihály, az Üsztürü zenekar, a Magyar Állami Népi Együttes táncosai – garanciát jelentenek a sikerre.
„A New York-i Magyar Ház ötven éve közösségi fenntartásban működő művelődési intézmény. Tulajdonosa három alapítvány, s nem kap állami támogatást. Évi 50 ezer dollárt (közel 13 millió forintot) kell kigazdálkodni a puszta fenntartásához” – meséli az operatív menedzser, hozzáfűzve: a negyedet valamikor teljes egészében magyarok lakták. Úgy is hívták: Kis Magyarország (Little Hungary). „Az Upper East Side, a Central Park keleti oldala etnikailag feldarabolt volt, amelyből tíz utcát laktak be hazánkfiai.”
Azóta New York egyik legelőkelőbb városrészévé nőtte ki magát, ezért kicserélődött a lakossága, s a magyarok elköltöztek.
„A környékbeliek ettől függetlenül érdeklődnek a Magyar Ház iránt. Az első utcai rendezvényünkre sokan ellátogattak; most is bízunk abban, hogy legalább ezren megfordulnak majd a programokon.”
„Függetlenül attól, hogy a New York-iak köztudottan liberális gondolkodásúak, és minket kirekesztőnek tartanak?” – vetem közbe.
„A férjem amerikai dzsesszzenész, s a New York Timest olvassa; én szoktam árnyalni az ott leírtakat, illetve amikor Magyarországon járunk, maga is megtapasztalhatja, hogy nincs diktatúra” – válaszolja Ildikó, aki néptáncoktató, s úgy látja: ha valaki besorol egy szellemi közegbe, akkor azonosul annak a csoportnak a retorikájával, amit nehéz megváltoztatni. Szerinte nekik mint művelődési intézménynek a konzervatív és a liberális értékeket egyaránt be kell emelniük a programjaikba.
A házat az 1945 és 1956 után kitelepült magyarok alapították, akik tehetősebbek és antikommunisták voltak. A frissen bevándoroltakat nem lehet egy lapon emlegetni a második generációs, egyetemet már itt végzett értelmiséggel – tudom meg Nagy Ildikótól, aki hozzáteszi: „A magyar közösség egyik fele a gazdasági és akadémiai elitben helyet foglalókból, míg a másik fele az illegális bevándorlókból áll.”
„New Yorkban is probléma a migráció?” – érdeklődöm.
„Az egész város tele van illegális bevándorlóval. Noha szociológus vagyok, de kutatást nem ismerek, ezért csak a New York-iak véleményét mondhatom, ez pedig úgy szól: az illegális bevándorlók tartják el a várost; ha nem lennének, összeomlana, ugyanis annyi pénzért, amennyiért ők, amerikai nem dolgozik. Azt persze elfelejtik, hogy az illegális bevándorlóknak egy idő után jogaik lesznek meg gyermekeik.”
Innen üzenem az újvilágiaknak: Nyugat-Európa éppen ennek a magatartásnak issza a levét.
Ildikó beszél arról is, hogy a New York-i magyar közösség híját szenvedi a középrétegnek, mivel a város élhető részei nagyon drágák, ezért a családosok New Jersey-be költöznek. Ott az állam két, New York Cityhez közeli régió-jában találni a legerősebb magyar közösségeket. New Brunswick városában például száz éve működik magyar klub, két magyar óvoda, néptánccsoport várja a gyerekeket, a híveket pedig az 1906-ban felszentelt római katolikus Szent László-templom.
Magyar nyelvű iskola működik New Yorkban is, igaz, „csak” szombati.
„Ebben elsősök, másodikosok és harmadikosok, negyedikesek tanulnak együtt a magyarországi tanmenetnek megfelelően. Folyóírást kizárólag itt sajátíthatnak el a gyerkőcök, ugyanis azt az Egyesült Államokban nem oktatják” – meséli Ildikó, akinek kilencesztendős kislánya szintén a szombati iskola diákja.
„Nem tanítanak írást?” – hökkenek meg a hallottakon.
„Nyomtatott betűket és gépelést tanítanak, úgyhogy tízévesen már tíz ujjal tudnak írni a klaviatúrán” – magyarázza az operatív menedzser, s hozzáteszi, hogy a magyar identitás megőrzésének kiemelkedő eseményei a nemzeti ünnepek – március 15. és augusztus 20. –, amelyeket a főkonzulátussal együtt szerveznek. Emellett október 23-áról is megemlékeznek, hiszen sok ötvenhatos él a városban. Sajnálatosan kevéssé ismert, hogy március 15-én 1956-os emlékművet avattak New Yorkban, a Kossuth-szobor mellett.
„Tíz éve fogalmazódott meg a szándék, azonban mivel a metropoliszban emlékműstop van, a városvezetés első válasza úgy hangzott: ha az itt élő összes etnikum szobrot emelne, már elborítanák az utcákat az emlékművek.”
Félmillió dollárt (128,5 millió forintot) kellett összegyűjteniük a kezdeményezőknek, a teljes összeget a magyar állam egészítette ki a hiányzó tíz százalékkal.
„Végül úgy tudtak megegyezni a városi tanáccsal, hogy huszonöt centinél nem lehetett magasabb az alkotás, és nem szerepelhetett rajta emberalak, fegyver” – árulja el Nagy Ildikó.
Frappáns megoldást találtak ki Nagy Tamás és Szijjártó Csongor építészek, akik az 1956. október 23-i csillagállást örökítették meg emlékművük központi elemében.
