Egyre több a gyerekkönyv, ami mindenképpen örvendetes. Ráadásul van egy olyan trend, amely szerint a gyerekkönyv egyre fontosabb az irodalmon belül. Tizenöt-húsz évvel ezelőtt az összkönyvforgalom tíz százaléka volt gyerekkönyv, napjainkban ez az arány 20-30 százalék. Kovács Eszterrel, a Pagony kiadó tulajdonos-főszerkesztőjével a változó gyerekirodalmi, -könyvkiadási trendekről beszélgettünk.
– Most nagyon jó a helyzet, főleg ahhoz képest, ahol a 2000-es évek elején tartottunk. Akkor egy nagy visszaesés volt, véget ért az aranykor, amikor a legkiválóbb íróink írtak önként vagy kényszerűségből gyerekirodalmat. Megszűnt a Móra Kiadó egyeduralma, elszabadult a piac, és tényleg sokan megpróbálkoztak ezzel a műfajjal, és nagyon sok ócska, rossz minőségű, képileg, szövegileg, gyártásilag pocsék könyv ömlött a piacra. 1990-től 2000-ig tartott ez a lejtmenet, a 2000-es évek elején kezdődött minden, ahol ma a gyerekirodalom tart. Nagyon sok kiadó alakult, amelyek azóta nagyra nőttek, akkor nyíltak a gyerekkönyvesboltok, akkor indult a szakmai folyóirat, és most már olyan is van, amire nagyon sokáig vágytam: egy szak a Károli Gáspár Református Egyetemen, ahol gyerekirodalmat tanítanak. Ilyen régen nem volt, az úgynevezett aranykorban sem, amikor a gyerekirodalom nem számított irodalomnak. Most szakmailag sokkal inkább irodalomnak tekintik, mint bármikor. És még mindig nem tartunk ott, mint egy nyugat-európai ország, vagy mondjuk Japán, esetleg Hollandia. Nekünk nagyon sok holland gyerekkönyvünk van, mert ahogy ők tekintenek a gyerekekre, az nagyon szimpatikus: partnerként, értelmes és gondolkodó emberként néznek rájuk. Én a didaktikus mesék ellen harcolok a leginkább, az nem mese, az nem irodalom, ahol megtanítjuk a gyereket arra, hogyan viselkedjen. A gyereket nem fogja érdekelni, neki kilóg a lóláb, ha ez egy röpirat. Ami új a gyerekirodalomban, az az, hogy a társadalomra sokkal nyitottabb. A gyerek okos és gondolkodó ember, akivel muszáj megbeszélni az élet történéseit, mert nem csinálhatunk úgy szülőként sem, mintha nem ebben a világban élnénk – magyarázta Kovács Eszter.
A szakember szerint az írók nagyon nagy százaléka akkor ír gyermekkönyveket, amikor gyereke születik. Van, akit egyszerűen a műfaj érdekessége vonz. Olyan is előfordul, hogy valamire utólag húzzák rá a gyerekirodalom jelzőt, miközben nem az.
Ma az írónak showmannek kell lennie, járnia kell iskolákba, könyvtárakba, az igazán jóknak 2020-ig be van táblázva a naptáruk. Jelen kell lenni, hogy a gyerekeknek legyenek személyes élményeik. Ahová nem jutnak el, akkor használják például a Facebookot, és itt kapcsolódik össze a régi világ az újjal. A gyerekek szerencsére hagyományos könyveket is olvasnak, de már Facebookon chatelnek az íróval. Az olvasásra szoktatás úgy kezdődik, hogy a szülők – jó esetben – felolvasnak a gyereknek. Addig marad problémamentes ez a folyamat, ameddig a szülők olvasnak fel. Sokkal nehezebb lesz, amikor a gyerek megtanul olvasni. Megtanul, de nincs hozzá türelme. Ezért a mostani könyveknél általános kívánalom, hogy egy picit gyorsabbak, pörgősebbek legyenek a régieknél.
– Ha olvasunk a gyerekeknek, nem biztos, hogy ők is sokat olvasnak majd, de lehet, hogy értő színházba, moziba járó felnőtt válik belőlük. A gyerekeknek szóló kultúra nagyon szépen összeforrt az utóbbi időben. Én egyáltalán nem temetem az olvasást, az lenne a fontos, hogy a megfelelő korban a megfelelő olvasmány kerüljön a gyerekek kezébe. A nagy „elvesztés” a felső tagozat elején van, akkor valami megváltozik a gyerekekben, kiskamaszok lesznek, és itt válik el végérvényesen az, hogy miket tanulnak az iskolában, illetve hogy mi érdekli őket. Alsó tagozatban még mobilisabbak. Nagyon okosak a mai gyerekek, lehet, hogy kevesebbet olvasnak, de többet tudnak. Ehhez alkalmazkodnia kell a könyvkiadásnak, nem mehetünk homlokegyenest szembe az élettel – zárta gondolatait Kovács Eszter, akinek van még egy javaslata: hagyjuk a gyerekünket egy-két rossz könyvet is elolvasni, különben nem alakul ki időben a kritikai hajlama, hozzáállása.
