– Ma már túl van három tárgyaláson, és még nincs dél. Hogy lehet bírni ezt a tempót, s mi mindent csinál egyszerre?
– Nagyon sok minden zajlik paralel az életemben, nagyon sok minden érdekel, a zenén és a szervezésen belül is, úgyhogy igazán pozitív őrület az életem az elmúlt egy-két évben. Tegnapelőtt még Szegeden játszottam Schumann gyönyörű a-moll zongoraversenyét, tegnap improvizáltunk Lajkó Félixszel a Zeneakadémián, ma tárgyalós napom van, s holnap Egerbe utazom, ahol zsűrizek egy zongoraversenyen. Négy nap alatt négy különböző tevékenységet végzek, ami nagyon jó. Élvezem, annak ellenére, hogy egy szabad órám sincsen, de az mindig nagyszerű, ha sokfajta dologban tudok jót tenni, örömet okozni. Tegnap például a közönség szeretete olyan pozitív energiákat mozgatott meg, amit éreztünk magunkon, és talán ez az, ami inspirálja a művészt arra, hogy még szebbet, még jobbat alkosson.
– Lassan olyan rajongótábora van, hogy némelyik popsztár megirigyelhetné.
– Igen, ez így van. Nagyon-nagyon örülök, hogy az a fajta munka, az a fajta szeretet, amit a zene iránt érzek és ki akarok fejezni, nemcsak számomra okoz örömet, hanem a közönségnek is. Ez a szimbiózis szerintem egy olyan légkört teremt, amelyben a fesztelenség, a gátlások levetkőzése számomra valami döbbenetes mértéket mutat. A bátorság és az, hogy egy művész fel meri vállalni önmagát, olyan dolgokat mer megvalósítani, amiket otthon nem gyakorol ki, csak akkor jön létre, ha úgy érzi, hogy barátoknak, szimpatizánsoknak, szeretetteljes közönségnek ad elő. Ezt most már több ezer emberrel is érzem, a Müpában vagy a Zeneakadémián, és ez a legnagyobb boldogság, amikor az ember önmegvalósít, és saját magából, a lelkéből folyamatosan újat tud mutatni.
– A tegnapi koncerten a műsorvezető tréfálkozva konferálta fel a hírt, amely szerint bizony Balázs János is öregszik, lassan betölti a harmincadik életévét, amit óriási turnéval ünnepel.
– Hozzám a sors nagyon kegyes. Ezt köszönetképpen kell mondanom azok felé is, akik sokat tettek azért, hogy harmincévesen ott tartsak, ahol tartok. Sok öröm és elismerés ért, ezeket mind megerősítésnek értékelem. Két hete Magyarország Érdemes Művésze lehettem, a kitüntetés legfiatalabbjaként. Ezt életműdíjként szokták adni, mint a Liszt Ferenc-díjat. Azt, hogy ezt megkaphattam, megerősítésnek érzem, s annak, hogy úgy érzik, többet tudok tenni, mint egy átlagos zongoraművész. Ezért nekem feladatom is van, s egyfajta utam is, amit remélem, az elkövetkező években híven tudok szolgálni. Nagyon fontos, hogy a harmincadik születésnapomat megünnepeljem. Ez az első olyan kerek szám, amely, úgy érzem, egy művész életében jelentős. A Balázs János 30 turné Budapesten kezdődik és ott is végződik, miközben érinti Moszkvát, Rómát, Franciaországot, Vietnamot, Kolumbiát, Kanadát, Kínát, tehát bejárom a világot. Aminek külön örülök, hogy sok helyen lesz lehetőségem gyerekeknek is játszani. Ezeket az alkalmakat nagyon szeretem. A MOM Kulturális Központban is tartok minden hónapban ingyenes hangszerbemutató koncertet, amelyekre hatéves kortól jönnek a fiatalok. Ezek az előadások interaktívak, odajöhetnek, kérdezhetnek, játszok mindig valami tematikus, mesés zeneművet, A diótörőt, a Péter és a farkast. Úgy érzem, hogy valamiként el kell juttatni a legfiatalabb generációnak a klasszikus zenének azt a csodálatos világát, amely jellemformáló. Több mint 15 ezer gyerek látogatta idáig a hangversenyeimet, ami gyönyörű szép misszió. Remélem, húsz-harminc év múlva, amikor ők potenciális koncertlátogatók lesznek, igényük lesz a minőségi zenekultúra fogyasztására.
– Köztudomású, hogy Cziffra György iránt nagy szeretetet és tiszteletet érez. Óriási projektként szervezi meg immár harmadik éve az egyre népszerűbb Cziffra Fesztivált. Honnan ez az őszinte vonzódás a művészhez?
– Apai nagyapám csellóművész volt, aki budapesti bárokban is zenélt, sok esetben Cziffra Györggyel. A munkakapcsolaton kívül rendkívül szoros barátság volt köztük. Azután 56-ban a nagyapám itt maradt, a mester elhagyta Magyarországot. Amikor visszaengedték játszani, akkor találkoztak, s adott neki hanglemezeket. Ezeket megörökölte az édesapám, aki szintén zongorista, de ő dzsesszzenész. Három-négy évesen hallottam a játékát, de valahogy nem érintett meg a dzsessz világa. Viszont amikor feltették valamelyik lemezt és elkezdtem hallgatni Cziffra György előadását, abban a pillanatban megbabonázott. Az érzésre pontosan emlékszem, ami odavitt a zongorához. Hatéves koromban kijelentettem a szüleimnek, hogy zongoraművész leszek. Később megismerkedtem Cziffra életével is, és rájöttem: nagy restancia, hogy semmi sem őrzi az emlékét. Megszületett a fesztivál ötlete. Akkor még nem tudtam, mit vállalok, hiszen én zongoraművész vagyok, de most már belátom: egy fesztivál megszervezése rengeteg feladattal jár. Szerencsére nagyon sok partnerünk van, a MOM Kulturális Központ, a Nemzeti Kulturális Alap és számos támogató, a művészek, a külföldi zenei élet, a feleségem, aki a legfontosabb személy az életemben, mindent együtt csinálunk. Nagyon megtisztelőnek érezzük, hogy a fesztivál összes koncertjére már hónapokkal előre elfogynak a jegyek. Az, hogy a legnagyobb magyar és külföldi zenészek igent mondanak a felkérésre, nemcsak nekem köszönhető, hanem Cziffra Györgynek is. Mindenkinek van egy hozzá kötődő sztorija: találkoztak, a tanítványa volt, vagy rongyosra hallgatta a lemezeit. Az is nagyon fontos, hogy a fesztivállal folytassuk azt az irányvonalat, amelyet a mester még életében elkezdett. A fiatalok támogatását, felfedezését, integrálását a magyar és a külföldi zenei életbe. A következő években nagyon sok munka vár ránk, hiszen 2021-ben lenne Cziffra György százéves. Ezt méltóképpen szeretnénk megünnepelni, a világ legnagyobb koncerttermeiben a legnagyobb művészekkel, valamint az ifjú felfedezettjeinkkel, hiszen őket szeretnénk bemutatni.
– Cziffra Györgyöt a rendszer kegyetlensége elüldözte Magyarországról, és végül Franciaországban lett világhírű. Ebben, mármint a külföldi letelepedésben nem követi imádott mesterét? Nem gondolt még rá, hogy néhány száz kilométerre könnyebb lenne az érvényesülés?
– Rólam köztudott, hogy nagyon erős a kötődésem Magyarországhoz. Itt vannak a gyökereim, az emlékeim, a családom, itt érintkeztem a klasszikus zenével, itt jártam egyetemre, a Zeneakadémiára. Nekem lelki többletet ad, hogy magyar vagyok, hogy itt alkothatok, itt vannak olyan lehetőségek, amelyekben ki tudok teljesedni. Nekem ez többet ér annál, mint hogy esetleg külföldön több koncertem legyen. Magyarországról is lehet világhírűvé válni. Az, hogy végigsétáljak a Lánchídon vagy elmenjek a régi zeneiskolám előtt, nekem sokkal többet ér, mint hogy a világ bármely nagyvá-ro-sá-ban bolyongóként éljek. Vukán György, aki atyai jó barátom volt, azt mondta nekem egyszer: „Jancsikám, bárhová mész a világban, az árnyékod követni fog, és az az árnyék magyar.”
– Igen izgalmas a legújabb megbízatása is, a most felépülő roma kulturális és oktatási központnak lesz a művészeti vezetője.
– Ez egy nagyon szép projekt. Cziffra Györgyről nevezzük el a központot. Úgy gondolom, méltón képviseli majd a legmagasabb szintű kultúrát. A roma kultúra valódi értékeinek a bemutatása, integrálása, úgy érzem, eddig váratott magára. Ez a központ mindig is kimagasló értékeket fog bemutatni, amelyek nemcsak Magyarországon, de világszerte is megállják a helyüket. Rendkívül sok olyan képzőművész, színművész, zeneművész van, aki odakint a legnagyobb elismertségnek örvend, de akiről alig hallunk itthon. Természetesen nemcsak a romákról és a romáknak szól majd a központ, hanem ki fogja nyitni a kapukat mindenfajta előadás, szocializációs és edukációs tevékenység előtt.
– Tehát ez a központ bizonyos mértékig elitista lesz?
– Az elitista helyett inkább azt mondanám, hogy egy magasabb szintre pozicionált kulturális centrum, ahol lesz egy mérce, s csak a fölött lehet teljesíteni. A központ – amely a tervek szerint a jövő tavasszal nyílik meg – tervezésekor elhatároztuk, hogy csak valódi értéket képvisel majd minden művészeti ágban, ugyanakkor szélesre tárja a kapuit. Úgy gondolom, kapukat kinyitni és becsalogatni a nézőket kizárólag értékkel érdemes.
– Az intézmény a saját eszközeivel a magyar cigányság felemelkedését is szolgálja majd?
– Nagy célunk ezzel a központtal a magyar cigányságot az értékek felé terelni, de még fontosabb, hogy a cigány társadalom fogadja el a magyar társadalmat és fordítva. S mi a közös nevező? A kultúra, a zene, a művészetek. Mindig is az összefogás volt célravezető. Nézzük meg a romantika időszakától a mai komolyzenéig, micsoda barátságok szövődtek zeneszerzők között. Amire például nagy hangsúlyt szeretnék helyezni, az a patinás cigányzene egyfajta megújítása és a fiatalok tanítása. A kávéházi régimódi cigányzenéről beszélek, amely hungarikum lett. Manapság alig van étterem, ahol élő zenét lehet hallgatni, s olyan igényes cigányzenét, amiért ötven-hatvan évvel ezelőtt a világ végéről is idejöttek, és a legnagyobb hegedűművészek is tisztelettel és alázattal beszéltek azokról a prímásokról, akik sajnos már nincsenek köztünk. Már nagyon kevesen vannak, akik meg tudják ezt tanítani. Szeretnénk dokumentálni az értékeket, hangfelvételeket készíteni. És természetesen ezután jön az esélyteremtés, a bemutatási lehetőség is, hiszen hiába tanult meg mindent valaki a tanárától, ha nem tudja bemutatni. Színpadra kell emelni ezt a zenét, de hogy valaki eljusson odáig, hogy koncertezzen, addig szükséges az, aki ezt összefogja. Remélhetőleg a Cziffra György Kulturális Központ képes lesz ezt a fajta távolságot áthidalni, s színpadra állítani tehetséges, de még név nélküli művészeket. A legnagyobb mesterek is jelen lesznek az intézményben, és ennek a kettőnek az összhatásából fog kialakulni egy olyan virágzó színfolt, amely nem akar versenyezni a Müpával és a Zeneakadémiával, sőt partneri kapcsolatot szeretnénk kialakítani.
– Ha van ideje, szokta tervezgetni az életét? Mondjuk azt, hogy mi lesz negyvenéves korában?
– Nem szoktam előre tervezni tíz-húsz évet, mert nálam nagyon sok minden változik egy-két esztendőn belül. Csak pár fix dolog van az életemben: ez természetesen a zongora, a zene szeretete, az, hogy mindig is a zeneművészetnek fogok élni, ez az, ami éltető erőt ad nekem, nemcsak negyvenévesen, hanem remélem, még sokáig. A feleségem nagyon fix pont, nélküle sem tudom elképzelni az életemet. Mindig ott szeretnék lenni, ahol a legnagyobb szükség van rám, és mindig azt szeretném csinálni, amivel teljesen egyetértek, s szívemből, lelkemből minden energiámat bele tudom fektetni. Ha ezt képes leszek megvalósítani, akkor nemcsak boldog művész leszek, de boldog ember is.
NÉVJEGY
- 30 éves
- 2002-ben felvették a Zeneakadémia Különleges Tehetségű Gyermekek Osztályába
- 2011-ben Junior Príma-, 2015-ben Liszt-díjat kapott
- 2016-ban megalapította Cziffra György Fesztivált amelynek művészeti vezetője
- Idén március 15-től Magyarország Érdemes Művésze
