Ez a megrázó, szívbe markoló, megfilmesítésre illő jelenet csak egy a harcterek öldöklését és üldözöttek szökését, izgalmas fordulatokat egyaránt felvonultató monumentális munkából, Jezsó Ákos nagy ívű vállalkozásából. A szerző a második világháború előestéjétől a kommunista diktatúrák időszakáig kíséri el egy felvidéki magyar család tagjainak történetét. A széles kitekintést nyújtó történelmi anzix képeket villant fel a második világháború hazánkat szántó frontvonalairól, de betekintést nyújt a hétköznapok dilemmáiba is. Milyen élethelyzetekkel járt magyarként szolgálni az első csehszlovák állam hadseregében? Hogy nézett a többi magyar arra, akit jó katonaként előléptettek? Meddig lehetett lojális a hatalomhoz a háborút követő korszakban egy kiemelt káder?
Jezsó jó írói, sőt rendezői tehetséggel mozgatja szereplőit. Számos, a kor történelmében meghatározó személyiség is felbukkan. Ilyen Mindszenty József vagy Apor Vilmos, akiknek az alakját ma is épp úgy „retteg” szerepeltetni, feldolgozni a kortárs magyar irodalom, mint ahogy szent borzalommal kerüli filmbe illő életsorsukat a játékfilmesek hada.
Tacitust idézi a szerző: a hamisságok semmivé foszlanak – gátakat áttörő folyóként törtek elő az elmúlt évek során a felvidéki magyarság átélt borzalmai. Ez a regény sem siklik el a kitelepítések, a kényszerű hazaváltás kibeszéletlen sokkja felett. Jezsó munkája, amelynek magyarországi szála a Rákosi-féle hatalomátvételt követő időszakban, történelmünk e mélypontján ér véget, igényelné a folytatást. Már csak azért is, hogy – gyakorlat teszi a mestert – a szerző belezökkenjen kissé a párbeszédek felélesztésébe, a szereplők néha papírízű, az élő beszéd ritmusát, spontaneitását nehézkesebben követő megszólalásainak kevéssé mesterkéltté alakításába.
E kisebb zökkenőktől eltekintve komoly művet tartunk a kezünkben, amelyet jó lelkiismerettel ajánlanánk a magyar félmúlt iránt érdeklődőknek éppen úgy, mint az újabban valami különös rögeszmétől hajtva diákjaiknak ötödrangú, angolszász szerzők üresfejű lektűrjeit kötelező olvasmánnyá tevő pedagógusok számára. Jezsó épp úgy írt már gyermek- és ifjúsági könyvet, mint izgalmas, történelmi tárgyú regényt. Jelenlegi munkája ösztönösen fordul az új nemzedék felé. Újabb regényének nyelvezetéről még azt sem lehet elmondani, ami Jókai esetében sem igaz, hogy a fiatalok – s az igényes, bármely korosztályhoz tartozó olvasók – ne értenék. (Jezsó Ákos: Megyek túlra, Magyar Napló, 2017)
