A Bartók-emlékév örökségeként minden évben megszervezzük a Brüsszeli Bartók Fesztivált, és tiszteletünket tesszük a szobornál a zeneszerző születésnapján. Az első évben levélben fordultunk a kerület szocialista polgármesteréhez – aki azóta egy korrupciós botrány miatt távozni kényszerült –, hogy vegyen részt a megemlékezésen és koszorúzáson. A válasz a kultúráért felelős alpolgármester asszonytól érkezett. A levél rövid volt és szókimondó: bármennyire is tiszteli Bartók Béla munkásságát és a magyar művészeti teljesítményeket, amíg ez a kormány vezeti az országot, sem ő, sem a polgármester nem óhajt részt venni általunk szervezett rendezvényeken. Ez volt az első találkozásom a belga liberális vagy szocialista politikai hátterű intézményekkel. Azután jött a többi. Egy színházi fesztivál igazgatója bemutatkozó látogatásomkor tudtomra adta, hogy ő pontosan ismeri a magyar színházi életet, ezért bizonyos társulatokat szinte minden évben meghív. Szívesen venné, ha mi fizetnénk a fellépés költségeit. Más előadó? Ja nem, azt nem lehet, a programszerkesztésbe nem enged beleszólást, nekünk csak fizetnünk kellene.
Ezek az esetek prototípusok, nem telik el úgy hónap, hogy ne keverednék hasonló beszélgetésbe.
Azonban Brüsszelben, szokatlan módon, az intézetnek van saját előadó- és kiállítótere, itt azt mutatunk be és azt állítunk ki, amit szeretnénk, többnyire telt ház előtt. Egyrészt.
Másrészt pedig kísérletezünk. Kifürkésszük, milyen a belga (flamand, vallon és brüsszeli) közönség ízlése, mire nyitott, mi nem érdekli, és amire nyitott, azt milyen hívó szóval lehet eladni. Ezt próbáljuk összeegyeztetni azzal, amit mi Magyarországról kulturális értelemben hirdetni szeretnénk. Brüsszel például multikulturális város, az itt lakók többsége nem helyi eredetű vagy átmenetileg tartózkodik itt. Errefelé az „Európa” a hívó szó. Az itt működő intézmények zöme ebben a témában fogalmazza meg üzeneteit leginkább konferenciák, vitaestek, kerekasztal-beszélgetések formájában, lehetőleg „vezető értelmiségiek” vagy EP-képviselők felsorakoztatásával. Nem tehetjük meg, hogy kimaradunk ezekből, még ha többnyire nehéz is a fellépő vezető értelmiségi feladata.
És varázsolunk. Magyar fókuszt szervezünk filmfesztiválokon, becsempésszük a Belga Nemzeti Zenekar programjába Kodály Zoltán Psalmus Hungaricusát, magyar költő versét hirdetjük a metrón, az EU Állandó Képviseletével közösen magyar fesztivált szervezünk egy közparkban. Az idén pedig a kommunizmus bukásában játszott szerepünket hirdetjük majd köztéren és kulturális intézményekben.
Lehetne panaszkodni, de az az igazság, hogy ez egy kihívásokkal teli, izgalmas közeg. A belga zárkózottság és a manipulált, politikai alapú elutasítás, illetve az állandóan az Európa jelenéről és jövőjéről filozofálgató környezet nem hagy elkényelmesedni. Minden percben küzdenünk kell identitásunk, véleményünk, múltunk és kultúránk megismertetéséért, megszerettetéséért. Az elfogadás és a tolerancia píszífátyla mögött itt zajlik a valódi kultúrharc.
