– Közel azonos generáció vagyunk, ezért lehet, hogy hasonló tinédzserkort éltünk meg. Esetemben a zenekar-alapítást az AC/DC-film megnézése tette elkerülhetetlenné.
– Igen, én is többször láttam, hasonlóan a Led Zeppelin-koncertfilmhez, de az ABBA-filmet szintén megnéztem. Az ABBA is remek zenekar, nagyszerű zeneszerzőkkel, pont a csúcsok csúcsán hagyták abba. Ma hallgatva egyértelmű, hogy nem mentek ki a divatból.
– Folytatva a múltidézést: én komoly P. Mobil-rajongó voltam. Ráadásul abban a szerencsés helyzetben, hogy Bencsik Sándor „Samu” gitáros utcájának a végébe jártam általános iskolába. A barátaim unszolására egyszer becsöngettünk. Megmutattam azt a pár akkordot, amelyet már ismertem, mire ő azt mondta: „Ne hagyd abba.”
– Én egyszer vagy kétszer voltam a lakásán. A Csepeli Papírba jártam középiskolába. A Mobil a papírgyárban próbált, elég sokat lejártam Samuhoz a próbatermükbe. Annak ellenére, hogy a zenekarok nem igazán kedvelik, ha a rajongóik bejárnak a próbákra, engem szeretettel fogadtak. Samu aranyos személyiség volt, aki senkinek sem tudott nemet mondani. Nem gázolt bele a lelkembe, hanem biztatott.
– Amikor a Pokolgép elindult az 1980-as évek elején, akkor a rockzene éppen kifelé ment a divatból, a helyét a punk meg az új hullám vette át. Mégis kitartottál a műfaj mellett.
– Igen, a rockzenekarok a földbe álltak, mi pedig elindultunk. Legelső nyomunk az 1983-as Ki mit tud?, ahol második helyünk jutalmaként kaptunk egy fél kislemezt.
– Ki kapta a másik oldalt?
– A Smog együttes, a Zsíroskenyér című számával.
– Az újhullámos nóta…
– Igen. Sőt a vetélkedőn rajtunk kívül egyetlen rockzenekar sem volt. Megértem a zsűri folyamatos negatív kritikáját, meg hogy állandóan kiejtettek. A közönség viszont mindig visszaszavazott minket, így lettünk másodikak. A publikum szeretete a mai napig nem párolgott el. A média akkor sem állt a rock mellé, és ez jelenleg is így van. Mondjuk népzenét sem nagyon hallok a rádiókban.
– Azért akad csatorna, amelyiken szól a rock.
– Igen, játsszák a Black Sabbath Paranoidját, ami rendben van, de úgy érzem, kicsit lemaradtak. A mostani fiatal generációnak is meg kellene mutatni, milyen muzsikák vannak ma itthon és világszerte. Lehet, hogy az érdektelenség miatt szűnt meg a Rock FM. Rádió, tévé nélkül ugyan nehezebben ismerik meg az emberek az újabb munkáinkat, de legalább nem vagyunk kiszolgáltatva a politikának. Nem kell egyetlen párt szószólójává sem válni. Ami nem is feladata a zenésznek.
– A lemezkiadás mára befuccsolt. Ezért fontos, hogy a rádiók műsorra vegyék a számaitokat?
– Ha nem ismernek, akkor hogyan tudsz ismertségre szert tenni? Ha a tévék, a rádiók nem játsszák a számaidat, akkor a lemezeidet sem veszik meg. Marad, hogy a szülők elhozzák a gyerekeiket a koncertjeinkre, ahol aztán CD-t is vásárolnak.
– Ritkán szokták a szülők a gyerekeik kezébe nyomni kedvenc zenekaruk lemezét, nem?
– A Pokolgépnél nem. A közönségünk több generációt vonultat fel. Nemrégiben egy nyolcvanéves nagypapa kísérte el az unokáját, de voltak velem egykorúak, hatvanasok is.
– Ti a második brit rockhullámmal, a heavy metal új hullámával, az Iron Maidennel, a Saxonnal, a Def Lepparddel, a Motörheaddel szinte egy időben indultatok – a Judas Priest valamivel előbb futott be –, nem pedig követtétek a nyugati mintát.
– Ezek a zenekarok a mai napig jelen vannak. Ezek már tisztán gitárzenék, nincs bennük billentyű, mint a Led Zeppelinben vagy a Deep Purple-ben. Letisztult, kemény zenék. Amiért a Judas Priest lett a kedvencem, hogy erre rátett egy lapáttal Rob Halford énekstílusa a maga puritánságával, díszítésmentességével. Egyébként nem vagyok egyetlen műfaj elkötelezettje. Minden zenét meghallgatok, s kiválogatom az ízlésemnek legmegfelelőbbeket.
– Most. No de akkoriban?
– Akkor szemellenzősen csak rockot hallgattam. Most is ez a kedvenc műfajom. Ha nem így lenne, valószínűleg elég ostoba számokat írnék. Nem sokat változtam, legföljebb színesedtem. De az is nagy örömmel tölt el, ha megtanulok egy díszített erdélyi népdalt, amelyet azután át tudok adni a tanítványaimnak. Ha még eredményesek is országos népzenei találkozókon, akkor külön elégedett vagyok.
– Mert hiszen te tanár bácsi vagy…
– Igen, a Kelenvölgyi Általános Iskolában. Itt a tantestület egy igazi csapatként működik.
– Azt mondtad, nem sokat változott az ízlésed, de azért a tanárképző ének-zene szakán vélhetőleg kaptál új impulzusokat.
– Bizony, sok egyéb mellett például operaáriákat kellett énekelni, ami számomra óriási kihívás volt. A tanáraim rávilágítottak az ember gyenge pontjaira. Nem sértődtem meg, mindenféle kritikát elfogadtam. Megtanultam alapszinten zongorázni, és ez a hangszer egészen másfajta szemléletet adott. Persze változatlanul a gitárok hangzását szeretem, azonban néhány albumon megjelenik a billentyűs hangszer, hogy színesítse a háttérből a muzsikát.
– Profi zenészként ültél be a főiskolai padba.
– Sokáig megéltünk a muzsikálásból. Sok koncertünk volt, amelyeket nem az Országos Rendező Iroda szervezett, hanem mi magunk, én mint zenekarvezető. Az új lemezeket turnékon mutattuk be. Aztán a kilencvenes években érdektelenség vette körül a műfajt, szerintem a számítógép elterjedése miatt. Az egész hazai zeneipar megszüntette magát és inkognitóba vonult. Mi is abbahagytuk egy időre a tevékenységünket. Nekem akkoriban már gyermekeim voltak. Az addig rendben, hogy eladtam a gitáromat, de hamar elfogyasztotta az árát a család. Akkor eldöntöttem: tovább csinálom, amit szeretek, és énektanárnak állok.
– Hát nem a legjobban fizető mesterséget választottad…
– Ez érdekel a legkevésbé. Az emberi kapcsolatok többet érnek. Itt, a Kelenvölgyiben például az egyik kollégám az én édes Jucikám, egy másik az én édes, drága gyermekem. A pénzről annyit: a Pokolgépben az elején megállapodtunk abban, hogy látványos koncerteket csinálunk, így a bevételünk jórészt elment a különböző látványelemek és a hangosítás bérlésére. Akkoriban már felléptek Magyarországon külföldi bandák, például az Iron Maiden, nem akartunk lemaradni, nem akartuk, hogy legyintsenek ránk. A különbség sokszor nem szakmai, csak a show-ban mutatkozik meg. Márpedig a show műfajában dolgoztunk. Olyan, mint a színház: vagy izzadó zenészeket látsz, akik jól vagy rosszul eljátsszák a műsort, vagy kinyílik előtted egy előadás, ahol nemcsak a füledet, de a szemedet is betömik. Ha az együttes is jól érzi magát, az igazi főnyeremény.
– OK, kell a show a metálban, azonban a versmegzenésítés nem jellemző a műfajra. Rád viszont igen.
– Szeretem a verseket, s megesett, hogy elolvasva egyet fogtam a gitáromat, és elkezdtem zenét írni hozzá. Később hagyomány lett abból, hogy minden 2000 után megjelent Pokolgép-lemezre rábiggyesztettem egy versmegzenésítést. Nyilván egy idő után tudatosan kerestem költeményeket. Az idén vagy jövőre szeretnék összehozni egy lemezt, amelyre 13 megzenésített vers kerül. A jövőre megjelenő Pokolgép-sorlemez megzenésített költeménye már kész.
– A párod és az egyik gyermeked is kollégád, ami esetedben nem is olyan nagy kunszt, hiszen neked nagyszámú utódot adott az Isten…
– Öt lányom van. A kedvesemnek egy fia. Hat gyereket próbálunk jó tanácsokkal ellátni.
– Mint ének-zene tanár, szerinted Kodály országa vagyunk még?
– Vannak elkötelezett tanárok, akik igyekeznek mindent megtenni azért, hogy azok legyünk. Azonban ehhez a politikumnak fel kellene vállalnia az ének-zene oktatást, mint Kodály életében, hiszen az ő nyomására alakultak azok a zenetagozatos iskolák, amelyekben heti négy-öt énekórát tartottak. Az emelt óraszám hatást gyakorolt a matematikai, a magyar nyelv és irodalmi teljesítményre, a közösségformálásra. Nem véletlen az ókori görög mondás: ép testben ép lélek. Most még a testnevelés áll a középpontban. Én a heti egy órámon igyekszem betömködni a hajón a léket. Tartok zeneszakkört, népdaléneklőt, kórus is működik.
– Noha ódzkodsz a számítógéptől, azért a lemezkészítéskor csak használod.
– Mi is „elfejlődtünk” idáig. Nagy előny ez, amikor a zeneiparban dolgozók többsége képtelen kibérelni egy komolyabb stúdiót. A legutolsó, 2016-os Metálbomba lemezünk akkor látott stúdiót, amikor a felvett anyaggal elmentünk Töfi barátomhoz Szolnokra, aki összekeverte az anyagot. Nagy előnye a számítógépnek, hogy nem akkor kell felvenni a lemezt, amikor rákényszerítenek, amikor stúdióidőd van, hanem amikor ráhangolódsz. Ráadásul időkorlát sincs.
– A Pokolgép gitárosát civilben, a suliban Gábor bácsinak szólítják?
– Úgy. Most esett meg egy koncerten, hogy egy két fejjel nagyobb harmincas azt mondta: Gábor bácsi. Persze a tanítványom volt.