Az utódokat alig több mint egy hónapja nevezték ki. Hamar Zsolt lett a zeneigazgató, Herboly Domonkos a megbízott főigazgató. A főzeneigazgatói posztot nem töltötték be.
Hamar Zsolt nagyon jól ismerte mesterét és ismeri a zenekart, hiszen első karmesterének kérte fel Kocsis Zoltán még 1997-ben. Szoros együttműködésük hét éven keresztül tartott, s azután sem szakadt meg, hiszen Hamar Zsolt pécsi fellépései és világjárása közben is gyakran vezényelte a Nemzeti Filharmonikusokat. Herboly Domonkos a Rádiózenekar éléről érkezett.
Ő egyfajta „álruhás királyfi” a rigorózus gazdasági vezetők között, hiszen a Közgáz előtt elvégezte a Zeneakadémiát, nagybőgő szakos tanár és kamaraművész. A főkönyvek áttekintése után megnyugodott, hiszen kisebb-nagyobb kompromisszumokkal, de biztosított a zenekar, énekkar és kottatár működtetése. Persze nincs az a pénz, amit egy ekkora zenekar ne tudna elkölteni, de a lehetőségek korlátosak, úgyhogy megpróbálják a legtöbbet és a legjobbat kihozni a költségvetésből.
A két igazgatónak nem volt sok ideje nézelődni, hiszen a következő évad megtervezése, összeállítása már az ő feladatuk. Nem lesz könnyű a dolguk, hiszen ha decemberben éri őket a megtisztelő felkérés, akkor sokkal több idejük lett volna, ha júniusban, akkor hátradőlhettek volna, és egy már kész koncepciót kellene végrehajtaniuk, de pont egy olyan időpontban bízták meg őket, amikor még és már természetes elvárás, hogy valami újjal álljanak elő.
„Optimista vagyok a tekintetben, hogy – sok determinációval, sok mindent örökölve, de – olyan évadtervvel állunk elő, amelyből világosan látszik majd, hogy merre akarjuk vinni a zenekart, mit játszunk, kinek játszunk, hol játszunk” – mondja határozott mosollyal Hamar Zsolt.
Bár az évadtervet csak néhány hét múlva mutatják be, néhány dolog már kiszivárgott. Például bevezetik a bérletrendszert. A zeneigazgató nagy híve ennek, hiszen a segítségével amit játszanak, azt jól tudják művészi szempontból artikulálni, üzleti szempontból eladni, s nem árt, ha ez a két szempont jóban van egymással.
Vidékre, kisebb városokba is többet járnak majd. Ez a zeneigazgató számára kiemelt jelentőségű.
„Az anyagi, szervezeti, szervezésbeli vonatkozások a főigazgató úr kompetenciái, én annyit tehetek hozzá, hogy ez számomra, hogy úgy mondjam, küldetés. Például egy Dombóváron élő ember miért nem kapja meg azokat a kulturális javakat, amelyeket egy a fővárosban élő ember? Nem a kevesek és a kiválasztottak joga átélni ezt az élményt. Ez egy magasztos cél számomra, számunkra, mondhatni evidencia” – fogalmazott Hamar Zsolt.
A Kodály-emlékév természetesen meghatározó a következő évadban, olyannyira, hogy már az első koncert első száma is Kodály-mű lesz. Viszont Bartók-gyászévet hirdettek, azaz utóbbi zeneszerzőtől egy esztendeig semmit sem adnak elő. A világ egyik legfantasztikusabb Bartók-interpretátorát Kocsis Zoltánnak hívták, hívják, így evidens volt a zenekarvezetés számára, hogy most egy évig nem játsszák Bartók Béla műveit, ezzel is fejet hajtva a nagy előd előtt.
Kimondva, kimondatlanul a két új igazgatótól azt várják, hogy továbbvigyék Kocsis Zoltán örökségét, ha tetszik, folytassák az életművet – legalábbis a Nemzeti Filharmonikusok élén. Hamar Zsolt ezt szeretetteli hangon, de árnyaltabban értelmezi:
„Persze ez nagy teher a vállamon, de az átlagosnál könnyebb a dolgom, hiszen ismertem őt, a halála pillanatáig, így tudom, hogy mit mondana ebben a helyzetben: nem szükséges ilyen nagy terheket a vállunkra venni, tenni kell a dolgunkat – lehetőleg jól – és bíznunk kell abban, hogy nem rontjuk el azt, amit az elődeink építettek. Ha konkrétan kérdezi, hogy ez számomra karmesterként mit jelent: én a legjobb korban kerültem mellé, amikor már elég sok mindent tudtam a szakmáról, de még a pályám elején voltam, és ő hihetetlen sok mindent határozott meg számomra. Azt hiszem, bizonyos zenei problémákról, előadó-művészi kérdésekről nem tudok másként gondolkodni, mint ahogy ő belém oltotta. Másrészről viszont tudom, én egy másik ember, másik alkat vagyok, és azon a hibán már túl vagyok, hogy megpróbáljam őt utánozni, úgysem lennék rá képes. És ha Zoli most itt ülne ennél az asztalnál, jókat nevetne ezen a dilemmán. Nem kell utánozni az elődöket, tanulmányozni kell őket és utána tenni azt, ami a mi dolgunk.”
„Zoltán eltávozása nagyon nagy veszteség a világnak – teszi hozzá Herboly Domonkos. – Akik ismerték, akik dolgoztak vele, azok elmondják, hogy nemcsak hihetetlenül nagy formátumú zenész volt, hanem hihetetlenül nagy személyiség is. Nos, amikor hosszú időn át egy ekkora személyiség irányít, akkor egy picit »árnyékolja« is a zenekart, ez elkerülhetetlen és természetes jelenség. Én azt gondolom, azzal, hogy ő már nincs közöttünk, mindenképpen egy új korszak kezdődik a Nemzeti Filharmonikusoknál. És most, hogy az árnyék eltűnt, a zenekar is máshogy fog működni, a közönség több egyéni hangot hall majd. Ez nem jó vagy rossz, ez egy természetes folyamat, Zsolt pedig a tehetségét teszi majd hozzá, és így egy kicsit más lesz, ami most következik.