„A hét négy napján jönnek az óvodai, iskolai csoportok, csütörtökön az egyéni látogatók, a hétvégén pedig családi programokat és születésnapokat rendezünk – sorolja Helmich Katalin. – A műsorba drámapedagógiai elemeket építünk, együttműködésre késztetjük a gyerekeket. Ami a népmesékből, tündérmesékből levonható, az nem didaktikus módon, konkrét ismeretek útján, hanem a közös élmény segítségével jut el hozzájuk. Nyolcféle programunk van, a 3-4 éves korosztálytól a 9-12 évesekig találhatnak megfelelőt a látogatóink. Az is nagyon fontos, hogy a történetet nemcsak hallgatjuk, hanem formáljuk is, és nem csupán azért, hogy szórakoztassunk másokat és figyeljük a saját belső élményeinket, illetve beleírhassuk a feszültségeinket, hanem ezzel azt sugalljuk, hogy az ember sorsa is alakítható. A népmesék szintén ezt közvetítik.”
A végén még lehet, hogy levágom a hétfejű sárkány összes fejét, találkozom a vasorrú bábával, megtalál a legkisebb királyfi (vagy az apja) és lesz fele királyság meg dínomdánom. Mindenkinek beolvashatok bohócsipkával a fejemen. Azt mondják, itt mindent lehet. Rajtam egyelőre tényleg csak a varázslat segít hopp, megvan a templom melletti kis sikátor, lerobogok rajta, jobbra fordulok és már be is bocsáttatok a boltíves kapun. Persze már mindenki itt van, kockaszékeken kuporog az egész nép, és kíváncsian bámulják a ház úrnőjét. Mindenki kap egy névkártyát és néhány tanácsot a rengeteg erdőben történő eltévedés, váratlanul felbukkanó tűzokádó sárkányok és egyéb veszélyek ellen, majd összeáll a kép, mi kell a hétpróba sikeres teljesítéséhez. Okosság, ügyesség, bátorság, segítőkészség, kitartás, együttműködés. A kedvencemet Kinga mondta: „El kell hinni, hogy amit nem tudunk megcsinálni, azt is meg tudjuk csinálni.” Azaz önbizalom szükséges.
Ez tulajdonképpen egy menedzsertanfolyam kicsiben, mint ahogy minden az aprónépre szabott. Mégis majdnem két órába telik, mire végigjárjuk, bocsánat, végigjátsszuk a parányi termeket. Az üveghegyen hűvös van, és van mennyezetre vetített mese, amely után fel kell ismerni a falon megjelenő főszereplőket, elmondva, ki kivel van. Azután jön a rengeteg erdő, a fa odvában matatva fel kell ismerni a meséhez nélkülözhetetlen kellékeket, ki kell szaglászni a legmesésebb illatot, a labirintusban segíteni szükséges Piroskának eljutni a nagymamához, majd fel lehet menni az égig érő fára, egészen a griffmadár tojásáig, amely megölelve színesre változik, boldogságot, nyugalmat, tisztaságot vagy reményt hozva. Azután tovább, csak tovább a fán, egészen a hétfejű sárkányhoz, s ha jó erősen és gyorsan csapkodjuk a fejeiből kitörő lángnyelveit, egyszer csak kigyúlnak a győzelem sárga világai.
Mi tetszett a legjobban? – kérdezem az öltözködő 1/a-t. Minden, az összes, a griffmadár tojása, a sárkány – válaszolgatnak a szemmel láthatóan elvarázsolt gyerekek.
Az egész koncepció nem szövegalapú, nem konkrét ismereteket szeretnének átadni, de erre is van mód: ha valaki elolvasgatja a falon lévő „tudástáblákat”, akkor megismerheti a szimbólumok történetét.
„Dilemma volt, hogyan csináljunk mesemúzeumot úgy, hogy az a látogató saját belső képi világát mozgósítja. Ezt nagyon jól meg tudtuk valósítani Koczka István belsőépítésszel, egy egész szimbólumvilágot teremtve, ahol körvonalaiban ott van minden alak, bárki bele tudja magát képzelni a helyükbe, ugyanakkor mégis egyértelmű, hogy az ott a királylány, ez meg a táltos paripa. Természetes anyagokkal dolgoztunk, nagyon kevés a digitális eszköz. Szokták mondani, hogy a mai gyerekek már digitális világban élnek, nehéz más módon megszólítani őket, de itt mégsem hiányoznak nekik a kütyük.”
Van egy kincseskamra is, ahol nyolc meseíró saját tárgyait rejtik a fadobozkák. Mindegyikhez tartozik egy történet, itt van például Csukás István gyerekkori furulyája, Lackfi János fakanala, amelyet a nagymamája kertjében állt fából faragott ki, erre is kidolgoztak egy önálló programot, lehet kutatni a „föld hangjai” után.
„Alapvető feladatunknak tartjuk, hogy a korai évektől (3-4 esztendős kortól) ismeretekkel előkészítsük, érzelmileg megalapozzuk az olvasástanulást és az irodalom befogadását, hatéves kortól fejlesszük a nyelvi tudatosságot, a beszéd- és szövegértést, az ehhez szükséges készségeket, élményt adjunk, s elkötelezzük a látogatókat a klasszikus és kortárs gyermekirodalom alkotásai mellett” – hangsúlyozta Helmich Katalin.
A Tabánban található múzeum ötlete Kányádi Sándortól származik, a Budavári Önkormányzat és az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) jóvoltából, támogatásával jött létre, a Petőfi Irodalmi Múzeum fiókintézményeként működik immáron hatodik esztendeje.
„Úgy volt, hogy az állandó kiállítás minimum öt évig áll, de olyan nagy az érdeklődés, annyi a látogató, hogy valószínűleg még sokáig marad. A Budavári Önkormányzattól kaptunk egy másik helyiséget is, ahol egy nagyobb szabású történetalkotó műhelyt szeretnénk létrehozni, egy kicsit idősebb korosztály, a felső tagozatosok számára, ahol a verbális történetalkotás mellett animáció-, filmkészítés, hangjáték is szerepel a programelemek között. A jövő év elején indulunk az Emmi múzeumi pályázatán, amelyet a Kubinyi Ágoston-program keretén belül hirdetnek meg minden évben.”
A Mesemúzeumnak minden esztendőben egy-egy méltán népszerű meseíró „őrzi a kulcsát”. Volt már kulcsőrző Kányádi Sándor, Csukás István, Halász Judit, Lackfi János, Szabó T. Anna, s most december elejétől Marék Veronika.
Borítófotó: Népmesepontok. A magyar népmesekincs továbbadására és a Népmesepontok létrehozására 1,2 milliárdot szán a kormány (Máthé Zoltán/MTI)
