Hiánypótló szimfonikus zenekar

Zajos sikerrel mutatkozott be február 10-én az Európai Roma Fesztiválzenekar a Müpa Bartók Béla Nemzeti Hangversenytermében. A műsoron Liszt Ferenc, Reményi Ede művei szerepeltek, valamint cigány világzene, cigány kortárs zene és cigány dzsessz, blues.

A zenekar alapítói vallják, hogy egy nép, népcsoport a kultúráján keresztül tud a leghatásosabban megmutatkozni. Ez a gondolat késztette az Európai Tudományos és Művészeti Akadémiát arra, hogy segítse a kontinens legnagyobb lélekszámú anyaország nélküli társadalmi csoportja zenei együttesének a létrehozását. A zenekar missziója a fentieken túl, hogy vállalják nemcsak az anyaország nélküli romák, hanem az európai őshonos kisebbségek zenéjének hiteles bemutatását, egyúttal képviseletét. Ezáltal nem egy adott ország, hanem egy európai tudományos és művészeti szervezet keretein belül jelenítik meg az összeurópai cigányság zenei kultúrájának történelmi értékeit. A Müpában rendezett premier után az együttes európai turnéra indul. A műsoron minden esetben megtalálható lesz a hangversenynek helyet adó ország nemzeti kisebbségi muzsikájának a bemutatása.

Az Európai Roma Fesztiválzenekar létrehozásának ötlete Nikházy Gábortól, az Európai Tudományos és Művészeti Akadémia kisebbségi és migrációs bizottságának az elnökétől származik, aki korábbi munkái, kapcsolatai révén otthonosan mozgott kisebbségi ügyekben, a kultúra is foglalkoztatta, ezért természetes volt számára, hogy a világpremiernek számító bemutatkozó fellépést Magyarországon, a világ egyik legszínvonalasabb koncerttermében szervezze meg, többek között a magyar kormány egyetértésével és támogatásával.

„Nemcsak a cigányság zenéjét mutatjuk be, hanem valamennyi európai őshonos nép muzsikáját. Például meghívtak Spanyolországba, ott a katalán és a baszk zenét is játszani fogjuk. Megyünk Angliába, ahol a skót, az ír muzsikát szintén műsorra tűzzük. Tehát nem csupán klasszikus zenét és -autentikus roma zenét játszunk, az adott országét szintén megjelenítjük – mondta Nikházy Gábor. – A repertoár kialakításakor számos muzsikát meghallgattunk. Számomra meglepő volt, hogy mennyire más a kelet-európai, a nyugat-európai, a mediterrán és az északi cigány kultúra és zene, s mennyire másként viszonyulnak az adott ország kultúrájához, ahol -élnek. Kaptam felvételeket Németországból, Olaszországból és még sok helyről; abszolút érződik, ahogy átvették annak az országnak a zenéjét, ahol élnek. Teljesen más egy francia cigány zene, mint egy magyar vagy egy délvidéki. Azért -tervezünk európai koncertkörutat, hogy ezt be tudjuk mutatni.”

A 37 tagú alapzenekar minden tagja magyar, esetenként egészülnek ki vendégművészekkel. A művészeti vezető Szakcsi Lakatos Béla, a zenekarvezető Kathy Horváth Lajos. Az első külföldi fellépés Münchenben lesz, azt követően Brüsszelbe, majd Strasbourgba utazik az együttes. A kulturális jelenléten keresztül a politikára is kívánnak hatni a cigányság ügyének felszínen tartásával.

Ezek is érdekelhetnek

További híreink