– Ki kopogott be először, ki kereste fel elsőként?
– Sokan gratuláltak a kinevezésemhez. Rendkívül megtisztelő, hogy a művészetben, a kultúrában dolgozó emberek személyemben támogatót látnak, én ezt megtiszteltetésként élem meg.
– Eddig ön is a klub tagja volt. Meg tudja őrizni ezeket a nexusokat?
– Majd kiderül. Szerintem vannak tartalékaink, amiket fel tudunk használni. Hiszem, hogy az elképzeléseimet a megfelelő módon tudom közvetíteni a kollégák felé, és konstruktívan együtt tudunk dolgozni annak érdekében, hogy az intézmények még hatékonyabban működhessenek. Most a bemelegítésnél tartunk, most futunk föl a pályára, most húzom fel a bokavédőt. De az eltökéltségem megvan ahhoz, hogy végigjátsszam a meccset.
– Tavaly, még a Fővárosi Nagycirkusz főigazgatójaként, mesélte egy a Figyelőnek adott interjúban, hogy amikor a Vatikánban járt, pápai áldást kért a magyar cirkuszművészekre. Most kire kérne áldást?
– A kultúra közvetítőire és fogyasztóira. Azokra, akik őrzik és továbbadják a kultúrát, de kérném az áldást azokra is, akik fogyasztják vagy fogyasztani fogják. Akiket fel kell kutatnunk, akiknek meg kell mutatnunk az utat, hogy használni tudják a mások által őrzött értékeket.
– Hol akarja őket felkutatni?
– Könnyű azokat elérni, akik rendszeresen járnak színházba, könyvtárba, múzeumba. De hogy tudjuk megszólítani azokat a lakótelepek nyolcadik emeletén, a megyeszékhelytől távol eső kistelepülések udvarain, az aluljárókban vagy gyerekközösségekben élőket, akiknek a minőségi kultúra nem a mindennapjaik része? Hogy tudjuk eljuttatni hozzájuk az értékeket, amelyek révén jobb, gazdagabb lehet az életük? Arra kérném az áldást, hogy az elkövetkező két-három évben utat találjunk hozzájuk.
– Milyen kultúrát akar eljuttatni a széles néptömegekhez? A kultúrában elmaradt a fülkeforradalom, sőt, mintha az 1989-es éveket élnénk. Ugyanazoknak a liberális köröknek ugyanaz az eszmei-sége hatja át a kulturális életet.
– Intézményvezetőként napi kapcsolatban álltam a társintézmények vezetőivel. Láttam, mit csinálnak jól, és mi az, amin változtatni kellene. Az állam által biztosított támogatást a művészek és a kulturális intézmények szabadságának megtartása mellett bizonyos feltételekhez kötném.
– Mielőtt kinevezték, mikor járt utoljára ebben az irodában?
– Miniszteri biztosként sokat jártam ide, a kulturális államtitkárság munkatársaival, Hoppál Péterrel is napi kapcsolatom volt. Gyakran ültem ennek az asztalnak a másik oldalán.
– Soha nem gondolt arra, milyen lenne a túloldalon?
– Alkotóművész vagyok, nem foglalkoztatott, hogy beüljek az államapparátusba. Szívet megdobbantó és lábat remegtető érzés méltónak találtatni e posztra. Klebelsberg Kuno székének árnyékába kerülni is hihetetlen felelősség. Színházrendezői, kultúrateremtői tapasztalatomra támaszkodva mertem elvállalni a feladatot, hiszen a színház egyesítő műfaj: a művészetek minden ágát egyenrangú partnerként meg kell szólítsa. Ha ezt nem tudja valaki, akkor nem lehet jó színházi producer, márpedig bízom benne, hogy én az vagyok. E periódus lezárultával szeretnék majd visszatérni a cirkuszművészethez, hogy folytathassam az ott megkezdett munkát, és minél hamarabb megnyithassuk a közönség előtt Európa legmodernebb cirkuszművészeti központjának kapuit.
– Hiába a sok színházvezetői siker, a nemzetközi tapasztalok, az ellenzék csak elővette, „haladó sajtója főcímben hozta, hogy egy volt cirkuszi bűvész lesz a kulturális államtitkár.
– Ez egy magas labda. De ahogy a színházi művészethez, úgy a minisztériumi munkához is hozzátartozik a humor, és ezt én egyáltalán nem bánom.
– Ön szerint ezt humorosnak szánták?
– Én humorosnak élem meg. Amikor bemutatkozom valakinek, és megmondom, hogy Fekete Péternek hívnak, akkor általában mosolyra derül az arca. És erre a mosolyra már lehet építeni. Ez már egy viszony, ami meghatározza, hogyan tudunk beszélgetni. Mindig előnyét láttam annak, ha valaki megfelelő mennyiségű és minőségű humorral állt a nevemhez vagy a szakmámhoz, a munkámhoz. Elég, ha én nagyon komolyan veszem. Aki végignézi az életpályámat, láthatja, mennyire. De ha valaki a cirkusz szót a balhé alternatívájaként használja, én rendszerint megkérem: ne tegye, hiszen oktalanul ragadt rá erre a szóra ez a felhang. Vagy amikor az amatőr szót a gyenge minőséggel kötik össze, akkor azt mondom: műkedvelő emberekről van szó, akik szeretnek valamivel foglalkozni, ne keverjük össze a kettőt. Apropó, műkedvelők! Ne felejtsük el, hogy mennyire fontos, hogy egy-egy kistelepülésen az emberek képesek legyenek megszervezni a saját közösségüket, akár műkedvelő módon. Ehhez segítséget kell adnunk. El kell érnünk, hogy 2020–2021-re minden településen legyen egy olyan szakember, aki ezt szervezni tudja.
– Amiről beszél, az a valódi civil társadalom, de én azt olvastam „független sajtótermékekben, hogy ez a kormány nagyon ellene van a civil társadalomnak. Sőt, ezt hallottam Brüsszelből is.
– Mutassuk meg Európának, mutassuk meg Brüsszelnek, hogy az, amit mi csinálunk, hogyan is működik. Például mérésekkel. Egyik első feladatomnak tekintem, hogy összevessem a környező, illetve az európai országokból azokat a számadatokat, amelyek konkrétan, mérhetően, egymással összehasonlíthatóan bemutatják, mit tesz az állam a kultúra érdekében. Látni szeretném például, hogy a hazai bábszínházak támogatása a skót, a walesi, az angol kulturális költségvetéshez képest milyen. Ezt követően munkatársaimmal kidolgozunk egy európai színvonalú javaslatcsomagot és megvalósítási stratégiát. Az talán válasz lesz a sajtó és Brüsszel kérdéseire is.
– Az az érdekes, hogy a magukat civilnek nevező NGO-kból jó, ha tucatnyi van, miközben a sok ezer valódi civil szervezet zöme kulturális egyesület, a néptáncköröktől az énekegyütteseken át a színjátszókig. Ők nem zúgolódnak a Stop Soros ellen.
– Sok ilyen van, de segítenünk kell, hogy még több legyen. A második világháború előtt ezek az önszerveződő körök jelentősen befolyásolni tudták lakókörnyezetükben az életmódot és a kultúrát. Az elmúlt ötven-hetven évben ezek átalakultak, sok esetben pedig a rendszerváltozás után elhaltak. Ezeknek az újraélesztésében nagy felelősségünk van.
– Ezeket a változásokat muszáj iskoláskorban kezdeni, ahhoz pedig az oktatási államtitkársággal kell együttműködnie.
– A heti megbeszéléseken az oktatásért, a szociális biztonságért, a családért, az egészségügyért, a sportért felelős államtitkárokkal ülünk egy asztalnál. Ez egy nagyon erős, bizalmi, szakmai közeg, az együttműködés folyamatos. Éppen most tárgyaltam az oktatásért felelős helyettes államtitkárral, akivel a nemzeti tanterv kultúránkat meghatározó alappontjait kerestük, amelyek nélkül nem jöhet ki az iskolából egy gyermek sem. Nem a fejükbe kell verni, hanem a lelkükbe kell oltani. Jussunk el oda, hogy egy születésnapon, mielőtt elfújják a gyertyákat a tortán, akkor a Serkenj fel, kegyes népet énekeljék a Happy Birthday helyett.
– Ilyenről beszél, miközben a globális világban a gyerekek majd eldöntik, milyen neműek lesznek, ahol már nem apa és anya a píszí megszólítás.
– Nagy szerencsénk, hogy a szűkebb környezetünkből, a családunkból, az iskolánkból hozzuk magunkkal azokat a kapaszkodókat, amelyek segítenek eligazodni ezekben a dolgokban. A kormány ki merte mondani, hogy a családok éve van, és hogy a legerősebb kisközösség a család. Én magam egy tradicionális, családcentrikus közegben nevelkedtem, csodálatos két gyermekem van, akiktől erős támaszt kapok, hogy ezt a munkát ilyen intenzitással tudjam végezni.
névjegy
1963. augusztus 6-án, Szombathelyen született
2002-ben a Nemzeti Színház oktatási és külkapcsolati igazgatója lett
2007-ben a Békéscsabai Jókai Színház igazgatójának nevezték ki
2015-ben a nemzeti cirkuszművészeti stratégia kidolgozásáért felelős miniszteri biztos, a Fővárosi Nagycirkusz igazgatója lett
2014-ben megkapta a Magyar Érdemrend lovagkeresztjét
2016-ban Jászai Mari-díjjal ismerték el munkásságát
