FILMAJÁNLÓ
A forgatókönyvíró-rendező páros első közös munkája, a 2014-es A berni követ című tévéfilm halvány reménysugárként tört be a filmes közbeszédbe. A pár hónappal Nagy Imre kivégzése után, a Magyar Népköztársaság berni követségén játszódó túszdráma rögtön hivatkozási ponttá vált, miszerint a magyar zsánerfilm éledezik.
IGÉNYES ÉS NÉZHETŐ
A rendszerváltás után eltelt évtizedek mérlege ugyanis nagyon kilengett a negatív irányba e téren, és még mindig rengeteg dolguk van a hazai filmkészítőknek, hogy legalább egyensúlyi állapotba helyezkedjen. A magyar közönség sokáig joggal érezhette úgy, hogy cserben hagyták, mivel a filmes választék nem állt másból, mint a nézőnek másfél órányi folyamatos szégyenérzetet okozó populáris alkotásokból, vagy a közízlést szántszándékkal nagy ívben elkerülő, elvileg a magaskultúrát gyarapító művekből.
A valós eseményeket feldolgozó A berni követ után viszont már nem lehetett arra hivatkozni, hogy a hazai viszonyok között csak ennyire vagyunk képesek. Azóta egyre több jel utal arra: a reményeink nem voltak alaptalanok, elég csak megnézni, hogy az elmúlt pár évben milyen nézettségi adatokat produkáltak a magyar filmek az azelőtti időszakhoz képest. S ha már itt tartunk: Köbli és Szász legújabb közös munkájának még csak a múlt héten volt az első hivatalos bemutatója, de vasárnapig máris több mint tizenkétezren voltak rá kíváncsiak a mozikban. Nem véletlenül. A párosnak mellesleg ez a negyedik közös filmje, és ugyan az előző három (A berni követ, Félvilág, Örök tél) is prímán sikerült, az Apró mesék az első mozifilm közöttük.
MEGÉLNI A JÉG HÁTÁN IS
A cselekmény hónapokkal a második világháború utáni fejetlenségben zajlik. Főszereplőnk, Hankó (Szabó Kimmel Tamás) a rommá lőtt Budapesten próbál életben maradni szélhámoskodásból. Állandó trükkje, hogy a háborúban eltűnt férfiak családtagjainak apróhirdetéseire jelentkezik, abban reménykedve, hogy ha előad nekik egy szép, hősies mesét hiányzó rokonukról, azt hazudva, hogy együtt harcolt az illetővel, kap némi ételt vagy pénzt hála gyanánt. Hankó azonban hamar lebukik, egy nyomozó üldözőbe veszi, ezért el kell menekülnie a fővárosból. Útközben ráadásul ráébred: mivel nincsenek papírjai, a szovjet katonák elől is bujkálni kényszerül. Így kerül egy erdei vadászházhoz, ahol Judit (Kerekes Vica) és tíz év körüli fia, Virgil (Tóth Bercel) befogadja.
Judit negyvenkettő óta nem hallott férjéről, Bércesről (Molnár Levente), Hankó pedig úgy próbálja meg elnyerni a család szimpátiáját, ahogy Budapesten is igyekezett túlélni: azt állítja, a Don-kanyarnál együtt szolgált Bércessel, aki megmentette az életét. A feleségről azonban lassacskán kiderül: egyáltalán nem várja haza a férjét, sőt reménykedik benne, hogy örökre megszabadult az erőszakos természetű Bércestől.
Családi idill
Judit és Hankó között hamar szenvedélyes szerelmi viszony alakul ki, amely Virgillel kiegészülve idilli családi állapottá válik. Ugyan szinte semmit sem tudni a férfi előéletéről, de látszik, hogy szívesen megszokná az új életmódot. Mintha mindig is ilyen harmonikus életvitelre vágyott volna, de a háború megfosztotta ennek a lehetőségétől is. A néző talán ekkor kezd el igazán azonosulni a főhőssel. Hankó már nem egy önző szélhámosként jelenik meg a vásznon, aki mit sem törődik másokkal. Ez abból is kitűnik, hogy hasonló élményekre mennyire másként reagált Budapesten és Juditék társaságában. A pesti utcán felakasztott ember látványa még teljesen hidegen hagyta, de amikor a vidéki nagyvárosban az asszonnyal és gyermekével szemtanúi lesznek egy akasztásnak, az már látványosan felzaklatja őt is. Hankóba ekkor kezdenek visszatérni azok az emberi érzések, amelyek kiveszni látszottak belőle a háború borzalmainak és az azóta is tartó, a túlélésért folytatott küzdelmeinek a következményeként. Csakhogy a családi idill nem tart sokáig, hiszen a férj kisvártatva megjelenik, és érthetetlen módon belemegy a játékba: ő is azt hazudja, hogy együtt szolgált Hankóval a Donnál.
Innentől kezdve pedig fordulat fordulatot követ, a néző egy kicsit bele is zavarodik, kinek higgyen. Ahogy a magyar lakosság nemrég még a megszálló harmadik birodalom és annak nyilas kollaboránsai, valamint a szovjet csapatok kereszttüzében volt, úgy kerül Hankó is a házaspár közé. Vannak ugyanis olyan pillanatok, amikor készek lennénk elhinni Bércesről, hogy egy jóravaló ember, akit a háborúban elkövetett bűnei kísértenek, Judit pedig mindeddig az orránál fogva vezette főhősünket.
REMEK SZÍNÉSZI JÁTÉK
Itt kell megjegyezni, hogy a thriller kötelező eszközeként szolgáló csavarok mit sem értek volna a hiteles színészi alakítások nélkül. Kerekes Vica Juditjának arcán éppolyan valóságos módon dominál a félelem az egyik jelenetben, mint egy másikban a csábító magabiztosság, amelynek férfi legyen a talpán, aki ellen tud állni. Szabó Kimmel Tamás is jól alakítja a szerethető szélhámost, de akit mindenképpen ki kell emelni, az Molnár Levente Bérces szerepében. Ahogy ő megformálta a kiismerhetetlen férjet, anélkül a filmet jellemző sejtelmes hangulat sokat veszített volna az értékéből. Bérces tekintete hol hátborzongató gonoszságot, hol pedig önmarcangoló ártatlanságot áraszt, de mindkét esetben tökéletesen hihető. Ez pedig segít elérni a nézőben, ami minden bizonnyal az alkotók szándéka volt: hogy körülbelül a cselekmény aranymetszésénél a végletekig összezavarodjon, és csupán egyetlen dologban legyen biztos: a történet szükségszerűen brutális erőszakba fog torkollni.
NEMZETKÖZI SZÍNVONAL
Az Apró mesék semmiben sem marad alul a műfaj nyugati képviselőivel szemben. Nincs egy jelenet, beállítás vagy párbeszéd, amelyet fölöslegesnek, erőltetettnek vagy trehányan kivitelezettnek érezhetnénk. Sőt, e tekintetben sok egészen sikeres amerikai thrillernél is színvonalasabb alkotásról van szó. A film feszültségét pedig csak fokozza a történelmi kontextus. Szász Attila kiválóan keltette életre azt a világot, amelyről minden magyar családban szomorú történetek szállnak apáról fiúra. Érezzük a gyomorgörcsöt a megszálló szovjet katonák láttán, megszakad a szívünk a felrobbantott Duna-hidak látványától, azonosulunk a lélekben összetört hazatérő katonákkal, és készek vagyunk már az elején megbocsátani a szélhámosnak, aki a háború utáni zűrzavarban csak egyet akar: túlélni. Ahogy azzal a tragikus történelmi ténnyel is tisztában vagyunk: bárhogy végződik főhősünk története, az elkövetkező időszak nem tartogat számára olyan békét és harmóniát, mint amit egy rövid időre megtapasztalhatott Judittal és Virgillel.
