VILÁGÚJDONSÁG
„Az első perctől az volt az álmom, hogy be tudjuk mutatni: a zene egy és oszthatatlan, tehát a klisék és határok, amelyek főleg a 20. században kialakultak, a nagyon éles szakadék a könnyű- és az úgynevezett komolyzene között, a népzene és a dzsessz között, ezek nem lenne szabad, hogy létezzenek. Az egyik közönség nem megy be a másik koncertjére, de még a klasszikus zeneélvező nézők is részekre szakadtak. Szeretném, hogy ez széttagoltság kerüljön ismét egybe, ami a muzsikának kezdeti pillanatától a sajátja: ember zenél embernek és rengeteg módon lehet élvezni a hangokat. Az igazán jó produkciók között nem lehet minőségi különbséget tenni. Ez volt az elképzelés esztétikai alapvetése.”
Elhanyagolt zeneoktatás
„A másik pedig, hogy a közoktatásban a zenét meglehetősen elhanyagolják, és ennek később érezni is lehet a hiányát. Mindehhez kapcsolódik a zene ismeretterjesztése, a hangok világának bemutatatása és gyönyörűsége. Ez a ház szeretné elérni, hogy figyeljünk fel azokra a zenékre, zajokra és természeti hangokra, amelyek körülvesznek bennünket. Nagyon sokféle funkciója van ennek a háznak, ami számomra a kezdet kezdetétől nagyon izgalmas volt” – magyarázta a zenetörténész.
Batta András, a Virtuózok zsűrielnöke.
Kiállított zene
Azt gondolná az ember, hogy a zenét „kiállítani” szinte lehetetlen. Pedig csak ötlet és technika kérdése. A Zene Háza legalsó szintjén található többek között az állandó kiállítás. Az első térben azt érzékelhetjük, hogyan is keletkezhetett a zene, az a közösségi élmény, amit muzsikálásnak hívunk. Az ősi természetet idéző térben, az erdő közepén ütőhangszerek lesznek, ezeket 5-6 ember egyszerre tudja megszólaltatni. A látogatók játékára különböző dolgok elevenednek meg: ősi barlangrajzok, totemek, tehát az ősi kultúrák jelképei.
A második élmény a magyar népzene, ami a teljes magyar muzsika alapja. Végigtekinthetünk egy életúton, a bölcsőtől a sírig, ahogy egy falu közösségében a népzene hogyan kísérte egységes kultúraként az ember életét, az altatódaltól a siratóénekig.
A folytatásban átmegyünk az európai kultúra időszámításába a gregoriánnal, ami kezdetben ugyanúgy élt, mint a népzene: szájhagyomány útján terjedő, hatalmas, egyszólamú dallamkultúra volt. Belépünk egy iniciálékapun a középkori templomtérbe, ahol átélhetjük, miként lesz az egyszólamú zenéből többszólamú. Végigmenve négy évszázadon, változó templombelsőkben.
Többnapos program
„Az egész kiállítás hasonló metodikával működik, végigmenni rajta többnapos program. Szeretnénk is, ha az érdeklődők többször visszatérnének – mondta Batta András, aki kiemelte néhány kedvencét. – Bach mindent tudott, csomó olyasmit írt le, ami a jövőnek is irányadó volt. Az orgona, Bach hangszere, rettentően bonyolult, nálunk nem egyszerű orgona, hanem egy »orgonaszekrény« lesz, ahol fiókokat lehet nyitni, a billentyűk, pedálok segítségével pedig előjönnek a legfontosabb témák Bachhal kapcsolatban. Mozart esetében mintha beszállnánk a postakocsiba, és a mesterrel együtt utaznánk, hisz rá az utazás volt a jellemző és az, ahogy mindent magába szívott az akkori európai zenei központokban, s integrálta páratlan művészetében. Lisztet egy szellemzongorán át hallgatjuk, és mivel Liszt szinte mindent átírt zongorára, így ezen keresztül ismerjük meg a 19. század zenéjét.”
Bartók, Kodály, avantgárd és popkultúra
A 20. századnak nyilván van egy erős Bartók-Kodály része. Meglátogatjuk őket az otthonukban, ahol a különféle tárgyak felnyitása vezet el azokhoz az élményekhez, amelyek őket is érték. Az avantgárd rész egy elefántcsonttoronyba megy fel, mintha egy zeppelinen szállnánk fel.
A populáris zenét különféle tárgyakon keresztül építették fel: gramofon, lakklemez, filmzene, az ötvenes években a rockzene, a magnó, a videomagnó megjelenése, a rádió, a tévé hatása a zenefogyasztásra, ilyen logikával megyünk végig a 20. századon a felhőbe jutva, ahonnan bármelyik pillanatban bármilyen zenét le tudunk szedni. Végül lesz egy interaktív játszadozás, ahol mindenki komponálhat, kiválaszthatja a saját zenéjét, és ismét eluralkodik az őskáosz, míg a legvége újra az emberi hang, hogy egy anya dúdol a csecsemőjének, nem pedig a mobiltelefont nyomkodja oda a füléhez.
Hangdóm
Az állandó kiállítás mellett lesz egy hangdóm, ami olyan, mint egy planetárium, csak nem a csillagokat nézzük, hanem hangok, hangzások, akusztikai környezetek, zenei élmények érik a hallgatót. Egy különleges technika révén nagyon sok hangszóró lesz ott, és úgy érzi majd magát a látogató, mintha bent ülne az adott akusztikai térben.
A harmadik egység pedig egy időszaki kiállítás lesz, az első a magyar könnyűzene története 1957–1992-ig címet viseli.
„Ha az épületből indulunk ki, akkor a három szintjével három funkciót lát el. A földszinten lesz két koncertterem. Lent, a földszint alatt kiállítótér, a felső rétegben pedig többek között olyan terek lesznek, ahol az iskoláscsoportok az elsődleges célcsoport a Zene Házában. Az egész koncepció arra épült, hogy szórakoztatva tanítsuk meg a zene szeretetét és művelésének nagyszerűségét. A Zene Háza mint »hangmúzeum és kiállítótér« bizonyos szempontból létező műfaj, ilyenek vannak a világban, de mégsem ugyanilyenek. Ezek általában jóval konzervatívabbak. Ilyen nyitott intézmény, ahol kitárjuk a kapukat és várjuk az embereket, hogy mindenféle zenét hallgassanak teljesen demokratikus módon, műfajokra való tekintet nélkül, nincs. Ami ezt a három dolgot, az oktatást, az előadó-művészetet és a vizualitást is összekapcsolja, nem létezik. Így ez a zenei ismeretterjesztő központ meglehetősen egyedi lesz. Vagyis ez nem valaminek a másolata, hanem a ház adottságaiból meg a mi álmainkból összeszőtt koncepció.”
Borítófotó: Szórakoztatva tanítjuk meg a zene szeretetét zöld ház a zöldben. A világhírű japán építész, Fudzsimoto Szou
