Mit van mit tenni, a tűzfalak nélkülözhetetlenek, de ménkű rondák. Főként, ha láthatóvá válnak házsorok közötti bontások után, sokszor malter nélkül, kopott tégláikkal. Nyomasztóak, mint a szürke panelrengetegek, a csupaszbeton-szürke felüljáróoszlopok vagy egyéb utcai építmények. Mert az emberi szem, az emberi agy igényli a színeket, az impulzusokat.
Ez a világ sok nagyvárosára, így Budapestre is jellemző állapot, és Victor Vasarely 1983-ban megjelent színes város koncepciója – amelynek lényege, hogy a művészet vonuljon ki az utcára, a közterekre, és az emberek ne csak a galériák-ban találkozhassanak képzőművészeti alkotásokkal – hozta létre itt is a Színes Város Csoportot. Ez Magyarország első tűzfal- és köztérszínesítő szervezete. A civil kezdeményezésen alapuló projekt viszonylag gyorsan mozgalommá alakult. A köztérszínesítés legális formában ismeretlen volt nálunk 2008 előtt. Azóta eddig 15 000 négyzetméter falfelület virult ki általuk.
Már annak, hogy valami színes van egy házfalon, egy utcán, annak többféle műfaja alakult ki. Nádudvari Noémi
művészeti kurátorral sorba vesszük ezeket. „A graffitit nem szívesen emlegetem, az egy létező műfaj, egy szubkultúra, azonban mindenkit félrevisz, még mindig automatikusan a vandalizmus jut az eszünkbe róla. A rongálás illegális tevékenység, a graffiti sokszor olyan felületekre kerül fel, ahová nem lenne szabad. Ez valóban egy kisközösségnek szóló egymásnak üzengetés inkább. Még mindig nagyon kevés felület van, ahol legálisan létrehozhatnak tartalmakat, a graffitisek inkább betűtípusokat írnak. Ebből indult ki, fejlődött a street art, szintén betűtípusok, plakátok, kisebb festések, főleg, amikor a nagy bumm indult. Akkor ezek elsősorban valamilyen társadalmi problémára reflektáló alkotások voltak. Kezdetben is legális, illegális módon. Ezek után a tűzfalfestéssel jött egy minőségi ugrás, amit már nem lehet illegálisan csinálni. Itt már nem az van, hogy felébredek reggel és megvilágosodtam, van egy remek ötletem, kisétálok és fölkenem, s holnap mindenki boldog ettől. Annak, hogy valamilyen szűrőn át kell mennie, mi kerül ki az utcára, egyaránt van árnyoldala és előnye.”
Sokszor egy-egy intézmény, lakóközösség már maga kéri a színes, művészi fal-, tűzfalfestést. Ilyenkor együtt találják ki a tematikát, alakítják ki a terveket, állítják össze a költségvetést, adott esetben közösen keresnek szponzort, együtt intézik az engedélyeket.
A Színes Város Csoport hitvallása szerint a város, ahol élünk, számos pontján szürke és elidegenítő. Sok köztér elhanyagolt, így nehéz szeretni és óvni őket. Ennek egyszerű következménye, hogy a tér elveszti közösségi funkcióját. Fenyegető problémának tartják továbbá, hogy a városban szinte kizárólag reklámok, reklámhordozók színesítik mindennapjaink környezetét. Azt szeretnék, ha a fogyasztásra ösztönző hirdetések mellett olyan összefogás jönne létre, amellyel jól jár a városlakó, a város, és a versenyszféra érdekei is legalább annyira érvényesülhetnek, mint amennyire az általános, köztéri hirdetési csatornákon keresztül jelenleg. Az általuk kiválasztott területek kiemelten reprezentálják a kifejtett problémákat. Általában a város egy-egy elhanyagolt, nagy gyalogosforgalmú ütőerét keresik meg. Ilyen tereket kívánnak kiszínezni, kortárs, funkcionális művekkel a helyi közösség számára kedvesebbé, szebbé tenni.
A Színes Város Budapest Fesztiválnak az idén először van kiemelt partnervárosa, a falfestésben nagy hagyományokkal rendelkező Berlin. A szeptember végéig tartó projektsorozat témája 2017-ben a gasztronómia és a bor. Minden falfestés, amely a fesztivál keretein belül valósul meg, ezen témák köré épül, az alkotók ebből nyerték inspirációikat. A budapesti falfestések mellett Berlinben is alkot egy magyar művész.
„2013-ban jött el az alkalom, hogy szponzorokat találva sikerült megrendezni az első fesztivált – meséli Nádudvari Noémi. – Így meg tudjuk mutatni azt, hogy milyen sokszínű a világunk, hányféleképpen lehet látni. Van egy egyszerű színessé tétel, egy örömokozás, születhet egy jó értelemben vett hűhaélmény. Minden évben nagyon fontosnak tartom, hogy sokféle produktum legyen, ne egy alkotó, ne egy stílusvonal határozza meg a kész műveket. Ne így menjünk előre, hogy akkor ki lehet pipálni a kis nyuszit meg a virágcsokrot, hanem igenis próbáljunk meg egyre bátrabbak lenni, minél többféle stílust megmutatni, ami lehet, hogy nem fog mindenkinek tetszeni. De reményeink szerint sikerül sokféle élményt összehozni, ami lehet egyértelműen pozitív. Meglehet, elsőre valami megrökönyödést vált ki, de az ember mindenképpen megáll, és lehet, hogy pár nap múlva rájön: ez nem is annyira rossz.”
A fesztiválon az egyébként többnyire grafikusként, alkalmazott grafikusként dolgozó művészek szabadon alkothatnak, a tematika minél elvontabb, ötletgazdagabb feldolgozását várják tőlük. Az eseményen a magyarok mellett németek, spanyolok vesznek részt, valamint egy-egy bolgár és lengyel művész.