SZÉKELY MÚZEUM
Néhány napja a Magyar Tudományos Akadémia dísztermében adták át a Magyar Örökség-díjat Vargha Mihálynak, a Székely Nemzeti Múzeum vezetőjének. A szobrászművész-igazgató érdekes pillanatban vehette kézhez a korunk, valamint a második világháborút megelőző időszak kimagasló magyar művelődési teljesítményei honorálásának céljából létrehozott kitüntetést. Az intézmény ugyanis épp költözőfélben van, a gyűjtemény egyharmada már raktárakban, a jelenlegi állás szerint pedig szeptember végén teljesen kiürített épületet vesznek birtokba az építők. A több mint százesztendős épület ugyanis megérett a felújításra, az uniós pályázatokból származó források a háromszéki főváros egyik emblematikus épületének teljes infrastrukturális „megfiatalodását” teszi lehetővé. A tervek szerint két és fél éven belül befejezik a négymillió euró értékű munkálatokat, amelyek nyomán a jelenleginél egyharmaddal nagyobb kiállítási felületre, megduplázódott teljes területre és a legkorszerűbb műszaki körülmények közé térhet vissza a múzeumi kincs.
Az egyetlen külhoni
A kor egyik háromszéki nagyasszonyának számító özvegy Cserey Jánosné Zathureczky Emília által 1875-ben alapított intézmény előbb Imecsfalván, majd Sepsiszentgyörgyön, a Székely Mikó Kollégiumban talált otthonra. A múzeum egyre fokozódó elfogadottságát jelezve a gyűjtemény méltó elhelyezésére közadakozás indult, így vásárolhattak telket a jövendő múzeumépület számára. Megtervezésére Kós Károlyt kérték fel, aki a kalotaszegi és a székely népi építészet elemeinek ötvözésével alkotta meg a Székely Nemzeti Múzeum 1911–1912-ben felépített, egyszerre ősi és modern épületét. Az impozáns létesítmény azóta szolgál az intézmény állandó helyéül – egy rövid, 1917-es szakaszt leszámítva, amikor az épület egyik része katonai járványkórházként funkcionált.
Az egyedülálló jogi státus (autonóm szervezet) tette lehetővé, hogy az impériumváltás után is a székelység tulajdonában maradjon, és a Trianon utáni idők egyetlen, anyaországon kívüli magyar tudományos intézményeként a román tudomány és politika megbecsülését is kivívja. A múzeum erejét és jelentőségét bizonyítja, hogy miközben az utódállamokban a szétszabdalt magyarság nemzetiségi jogainak érvényesítését, önazonosságának megőrzését lépten-nyomon igyekeztek akadályozni, az SZNM nem egyszerűen csak túlélt, hanem virágkorát élte. Szárnyai alatt nyílt meg az első magyar skanzen, nemzetközileg elismert intézményekkel működött együtt, kiállításokat, expedíciókat és konferenciákat szervezett, köteteket adott ki. Igazán modern nemzeti múzeumként működött, szervezte és sok tekintetben irányt szabott a székelyföldi kulturális-tudományos életnek. Az 1920-as években otthont adott Bartók Béla sepsiszentgyörgyi koncertjének, Domokos Pál Péter csángó folklórt célzó első fonográfos kutatása eredményeinek, valamint egy Székelyföld-monográfia előmunkálatait is magában foglaló 1929-es emlékkönyv megjelenésének.
A kommunista érában ugyan elveszítette az egész Székelyföldet átfogó hatókörét, sőt, megyei múzeumként a nemzeti múzeum megnevezést is, de 1990-ben újra felvehette a Székely Nemzeti Múzeum nevet.
Az első vendégszereplés
A korszerűsítés éveire a mintegy százmillió euró értékűre taksált múzeumi kincs nem valamennyi eleme kerül ládákba, raktárakba. A képzőművészeti gyűjtemény legértékesebb darabjai 2018 augusztusában néhány hétre a Magyar Művészeti Akadémiának a Pesti Vigadóban kialakított kiállítóterében váltak közkinccsé. Az intézmény fennállása első budapesti „vendégszereplésének” tekinthető, Panteon – a Székely Nemzeti Múzeum képzőművészeti gyűjteménye című, hetvenhét műalkotást – festményeket, szobrokat – kínáló tárlathoz hasonló méretű és témájú kiállítást Trianon óta nem rendeztek a magyar fővárosban.
„A szokásos, megnyitó előtti izgalmunkat növelte a bemutatkozás történelmi jellege, a Székely Nemzeti Múzeum ugyanis eddig csak az 1900-as párizsi világkiállításon jelent meg külföldön intézményi szinten – mesélte Vargha Mihály igazgatója. – Az idők során gyűjteményünk több darabját is láthatták ugyan különböző tárlatokon, nagy örömünkre szolgált, hogy első önálló budapesti fellépésünket több mint négyezren nézték meg.”
A sokak által ismert és kedvelt zsögödi Nagy Imre, a második nagybányai nemzedék jeles alkotója, Ziffer Sándor vagy az erdélyi avantgárd nagymestere, Mattis Teutsch János mellett Szervátiusz Jenő szobrászművész és a Szilágyi Domokost az Öregek könyve megírására ihlető grafikasorozat készítője, Plugor Sándor grafikus művei is jelen voltak. Mellettük pedig olyan művészek is – Baász Imre grafikus, Jecza Péter vagy Korondi Jenő szobrászok –, akikről a történelem viharai miatt eddig keveset vagy éppen semmit sem tudtak az anyaországban.
Újra lészen ágyú
Útra készül a múzeum egyik leghíresebb darabja, Gábor Áron ágyúja is. Az 1848-as forradalom háromszéki szabadságharcának egyetlen fennmaradt tüzérségi fegyvere 2010 márciusában „látogatott” haza a bukaresti történeti múzeum pincéjéből – akkor még csak kölcsönbe érkezett–, végleges maradását egy 2014. augusztusi román kormányhatározat szentesítette. A felújítás idejére a jelenlegi szabadságharcos-kiállítás több darabja is a hadtörténeti múzeumba kerül, ahol restaurálásuk után, 2019 végétől állítják ki őket.
„Az ágyú iránt korábban is nagy volt a magyarországi múzeumok érdeklődése, de a kiállítás anyaga aligha kerülhetne méltóbb helyre – fogalmazott Vargha Mihály. – A restaurálás és a tárgyakhoz kapcsolódó információk digitalizált változatának megteremtése, illetve néhány további kiállítási helyszínen való »fellépés« után az eddiginél jóval gazdagabb kollekció tér majd haza Sepsiszentgyörgyre.”
A kiállítás értékét az is növeli, hogy a múzeum nevét éppen a legnagyobb magyar szabadságharcos, a Sepsiszentgyörgyön is megfordult Kossuth Lajos sugallta az őt Torinóban meglátogató háromszéki küldöttség tagjainak. Sőt, egy Bem tábornoknak szánt érdeméremmel is gazdagította a múzeum anyagát.
A gyűjtemény egyik legértékesebb műtárgya, az Apor-kódex – amely többek között a Zsoltárok könyvét tartalmazza a legrégibb fennmaradt magyar bibliafordításnak számító, úgynevezett huszita bibliából – már nem viselné el az utazás viszontagságait, virtuálisan azonban jelen lesz. A kiállítás „előszobája” ugyanis egy multimédiás tér lesz, amely bemutatja a múzeum történetét, tervezett jövőjét – benne valamennyi, fizikai valójában jelen nem lévő kinccsel, így az Apor-kódexszel is.
Ötven év múlva
A múzeum infrastrukturális felújítását követően a fenntartó intézmény, a háromszéki önkormányzat a kiállítóterek felújításáról is gondoskodik.
„A kor minden kihívásának eleget tevő intézménnyé szeretnénk varázsolni. Kós Károly a maga idejében a háromszéki közösség anyagi erejét is figyelembe vevő, ugyanakkor bővítésre is lehetőséget kínáló épületet tervezett. Engem sem csak az foglalkoztat, hogy mit tudunk nyújtani a felújítás utáni évek látogatóinak, hanem az is, hogy ötven év múlva milyen múzeumba léphetnek majd be az érdeklődők. Ezeket a szempontokat is igyekszünk szem előtt tartani a felújítás során” – avatott be a tervekbe az múzeumigazgató.
A nyitást, a „barátkozást” szolgálják azok az elképzelések is, amelyek jegyében több irányból is megnyitják az évtizedeken keresztül zárt múzeumkertet, amely az elmúlt évek során a háromszéki főváros egyik kedvenc szabadtéri koncerthelyszínévé nőtte ki magát. Az irodák egy másik, közeli épületben kapnak helyet, a jelenlegi adminisztratív központként szolgáló egykori múzeumőri lakás pedig a múzeumpedagógiai foglalkozások központi helyévé növi ki magát. Az eddig kizárólag tárolásra használt alagsori részek látványraktárakká változnak, ami nem az információ mennyiségével és mélységével, inkább a látnivalóval igyekszik hódítani.
Kós Károly épületéből messzire tekintő és szép a kilátás. És nemcsak a 22 méter magas toronyból.
A krónika visszatér
Rövidesen visszakerülhet az SZNM-be a Székely-krónika. Az 1559-ben Krakkóban kiadott, sokáig elveszettnek hitt könyvritkaság hosszú ideig az Országos Széchényi Könyvtár egyik páncélszekrényében lapult, létezését szájhagyomány útján adták tovább egymásnak a könyvtár munkatársai. A könyv egykoron a Csereyné-kódex őrző kötete volt, amely évszázadokon át megőrizte az első magyar nyelvű kéziratos énekeskönyvünket, verseskötetünket. A könyvet 1945-ben a múzeum legszebb műtárgyaival együtt legfelsőbb parancsra vagonírozták be, és próbálták nyugatra szállítani. Zalaegerszegen vesztegelve bombatámadás következtében a szerelvény kigyulladt, a tűzben elpusztult csaknem 25 ezer oklevél és könyv, több nagy méretű festménnyel és több száz grafikai művel együtt. Amikor Kis Böndi János vasutas a romok eltakarítása közben rábukkant a könyvre, és az OSZK-nak ajándékozta, a régi nyomtatványok tárának akkori vezetője felismerte, mekkora értékről van szó, és elrejtette, nehogy megsemmisüljön vagy örökre eltűnjön az akkori történelmi körülmények miatt. A kötet Benke Éva restauráló munkájának köszönhetően helyreállított állapotban kerülhet vissza eredeti helyére, a Székely Nemzeti Múzeumba – mint az intézmény legrégibb könyve.
