Fickándozó óriáshalak a Dunán

Júniustól három óriáshalat láthatunk a Dunán, ha a Műegyetem rakparton járunk. A szobrok a Fővárosi Önkormányzat és a Pro Cultura Urbis Közalapítvány Duna-installációs pályázatának nyerteseként lebegnek a folyón.

A Budapesti Történeti Múzeum – Budapest Galéria 2017 márciusában írt ki pályázatot, hogy kortárs képzőművészek munkáival gazdagítsák a főváros vizuális lenyomatát. A nyertes egy három darabból álló szoborkompozíció lett. Farkas Zsófia szobrászművész 20 jelentkező közül nyerte el a Duna-installáció megálmodásának és megvalósításának lehetőségét.

Farkas Zsófia szentendrei művészlakásának udvarán már áll az első hal „csontváza”, a kötözött drótalap – ahogy a szobrász fogalmaz – a „húsra”, azaz a speciális műanyag burkolatra vár.

„Amikor megláttam a pályázatot, rögtön éreztem: lehet, hogy ez az én történetem lesz. Sokszor szokták hasonlítgatni a munkáimat különféle vízilényekhez, sokszor olyan címeket is adok: Medúza, Kis halak, Nagy halak. Hivatalosan absztrakt biomorfnak szokták aposztrofálni a stílust, amelyben alkotok. Mivel gyakran emlegetik vízilényként a munkáimat, a víz mint szoborközeg szinte természetes számomra. Ez volt az egyik tényező, ami inspirált, a másik pedig az, hogy műanyaggal kell dolgozni, én pedig ilyen szobrokat készítek húsz éve. Csinálok alumíniumból meg bronzból is, de mellette van nekem egy titkos szenvedélyem, a műanyaggal való kísérletezés.”

A műanyag szobrok úgy készülnek, hogy a kötözött vagy hegesztett formát befújják poliuretán habbal, majd amikor az megszilárdul, akkor visszafaragják, visszacsiszolják, végül festik. A feladatot azonban jelen esetben jelentősen bonyolítja, hogy a szobrokat le kell horgonyozni, akár egy hajót. Nem véletlenül ritka a vízen, különösen folyón elhelyezett installáció.

A Fővárosi Önkormányzat fontosnak tartja a köztéri vizuális kultúrában olyan alkotások létrejöttének a támogatását, amelyek izgalmas, friss módon járulnak hozzá a város életéhez, képesek fontos ügyekről mesélni az ott élőknek, s meghatározzák Budapest arculatát. A különleges, vízfelületen megjelenő, éjszaka is világító alkotás megvalósításának a szándéka, hogy egyedi és izgalmas vizuális eszközökkel, újszerű, mai üzenettel jelenítse meg a Duna és a hozzá kapcsolódó gondolatvilág elemeit, valamint a budapestiek és az idelátogatók figyelmét a folyóra irányítsák – tudtuk meg az önkormányzattól.

A Fővárosi Önkormányzat és a Pro Cultura Urbis Közalapítvány döntése értelmében az installáció bruttó 12 millió forintból valósulhat meg. A főváros a 2017–19 közötti időszakban több köztéri munka pályázat keretében történő felállítását is tervezi a Budapesti Történeti Múzeum – Budapest Galéria szakmai segítségével.

A Nagy halak emlékezete címet viselő óriási szoborkompozíció avatóünnepsége június 28-án lesz, a halak öt hónapig lebegnek majd a Dunán.

Ezek is érdekelhetnek

További híreink