Három nyertessel a népművészet lélekfordító hatásáról, saját indulásukról beszélgettünk, és – mint a Kárpát-medencei tradíciók őrzőinek – kikerülhetetlen volt a véleményük az unió által 2018-ra meghirdetett tematikus programról, a kulturális örökség európai évéről is.
A nézők abszolút kedvence a gyimesi Tatrospart Néptánccsoport volt, ők kapták meg a közönségdíjat. Az együttes három település, Gyimesközéplok, Gyimesfelsőlok, Gyimesbükk fiataljaiból szerveződött, az egyetemistától a gazdálkodóig különböző érdeklődésűek. Vezetőjük Antal Tibor, aki a Gyimesekben zenetanár, valamint népdalénekes. Műsorain többször szerepeltek a táncosok, így vetődött fel a gondolat, hogy alakítsanak egy együttest. Sikerükhöz méltán hozzájárult, hogy a színpadon egy férfikórus kísérte a talpalávalót, s egyszerre volt jelen minden generáció a gimnazistáktól az idősekig.
„A férfikórust 2017 februárjában hoztam létre, azért, mert elegem lett abból, hogy március 15-én énekelünk egyet, elmondunk egy verset és már szaladunk is tovább. Arra gondoltam, valamivel fel kell dobni a megemlékezést. Láttam Csíksomlyón egy egyesített nagy férfikórust, s akkor gondoltam, hogy létrehozok egy ilyet a Gyimesekben élő férfiakból. Pont akkor jött a felhívás a Pávára, és akkor benéztünk, hogy megmérettessünk” – mesélte Antal Tibor.
Vajon a fiatalok élő táncokat roptak, vagy vissza kellett tanítani? A kérdésre válaszul az együttes vezetője elmondta: a lépésanyag egy részét tudogatták, de adott olyan házi feladatot, hogy menjenek el idős emberekhez, s próbálják meg az ő táncaikat lemásolni, megtanulni. Emellett a pávás mentoruk is sokat segített.
„A hagyományok ismét a reneszánszukat élik, ám volt egy időszak, amikor ki voltak egy kicsit koptatva a köztudatból, mert ide is betört a nyugati szellemiség. Most már tudom a visszajelzésekből: egész Erdély, a Székelyföld és persze a Gyimesek vidéke nekünk szurkolt. Aminek külön örülök, hogy az itteni fiatalok karácsonykor régi népszokásokat elevenítettek fel, miután látták a tévében, milyen szépen szerepeltünk, ezért itthon a gyakorlatba is átültették azokat. A Facebookon követtem, hogy a mi viseleteink láttán ők is felvették a hasonló ruháikat, és úgy mentek kántálni. Ez egyfajta visszacsatolás, miszerint mégiscsak valami jót csinálunk” – fejtette ki büszkén Antal Tibor, s hozzáfűzte: szeretné, hogy aki itthon van, az visszaadjon egy kicsit abból, amit kapott, és tanítson akár az iskolában, vagy már az óvodában is, mert a hagyományokat muszáj visszatanítani, mivel ma különösen látszik a nyugati országokhoz viszonyítva, milyen fontosak a gyökerek.
NEM VAGYUNK FONTOSAK
„Mert ahol elég erősek a gyökerek, az ottani társadalmak nem járnak úgy, mint a nyugatiak. Az emberség is fontosabb, az adott szónak más súlya van, és a nemzethez való ragaszkodás is másról szól nálunk, mint nyugatabbra – sommázta az együttesvezető. – Az említett európai tematikus héttel kapcsolatban el kell mondjam: már nem tudok hinni ezeknek az uniós vezetőknek. Én ezt szívből-lélekből mondom. Amit ők képviselnek, mi azt teljesen másképp éljük meg itt Székelyföldön, Csángóföldön. Mi, akik az EU-ban élünk, nem vagyunk fontosak Európának, ellentétben azokkal, akiket be akarnak telepíteni. Szóval ez szép dolog, de akkor hiszem, ha látom. Azt hiszem, teljesen fölösleges ilyen hangzatos mondatokat pufogtatni, amikor teljesen mást csinálnak. Azt hiszem el, ha a magyar kormány – a jelenlegi – ilyet mond, és törekszik az elszakított részek megsegítésére, mert ez most is zajlik.”
EURÓPA VESZÉLYBEN
A hangszeres szólisták és zenekarok kategória győztese a Pósfa Zenekar. Felvidékről érkeztek, az ötfős együttesből hárman testvérek. Gellében laknak, amely Dunaszerdahelytől néhány kilométerre található. Nyolc település alkotja, az egyik Pósfa, innen kapta a zenekar a nevét. Mindhárom testvér egyetemista: mérnöknek, biokémikusnak, komolyzenésznek készülnek. Szóvivőjük Iván András.
„Karácsonykor jártunk mendikálni, azaz kántálni, ahogy vidékenként mondják, tehát jártunk házról házra énekelni. Vittük a szeretetet, mint mondják errefelé, és ahogy készültünk a mendikákra, próbálgattunk. Akkor vetődött fel: csináljunk egy zenekart. Erdélyben a kalotaszegi tánctábor táncházában láttuk, milyen jó, ha az emberek népzenét játszanak és ropják rá a fiatalok. Szuper dolog volt és varázslatos. Ez megfogott minket, s nagyban előmozdította, hogy népdalokat kezdtünk el muzsikálni otthon, a Kárpát-medence minden szegletéből.”
András bizakodóbb az uniós kezdeményezéssel kapcsolatban. Úgy véli, az Európában élő népeknek valamilyen szinten közös a történelme, a kultúrája, de olyan sokrétű, hogy nem ismerjük egymásét.
„Azért kell például egy ilyen tematikus év, hogy az egyik nép megismerkedhessen a másikkal, illetve annak szokásaival. Ilyenkor felfedezünk bizonyos hasonlóságokat, amelyek talán jobban összefűzik az adott nemzeteket. Ilyenkor mutatkozik meg a vallás is, a közös tőről fakadás szerepe. A kultúránk szintén rengeteg kontextusban, nagyon sok elemében hasonló, illetve majdnem ugyanaz. Ezért össze kell tartani, hogy ez így is maradjon. Sok évszázadon keresztül konzerválódott ilyen módon, biztosan nem véletlenül. Európa veszélyben van a mostani migrációs hullám miatt, ezért is fontos, hogy kitartsunk a kultúránk, hagyományaink mellett” – hangsúlyozza Iván András.
Tisztelet a népkultúrának
Az énekes szólisták és énekegyüttesek kategóriáját a debreceni Pendely Énekegyüttes nyerte. Baló Annával beszélgettünk.
„Hat éve létezünk ebben a formációban. Egy gödöllői versenyre álltunk össze, mindannyian népi ének szakra jártunk a debreceni zeneiskola népzenei tagozatára. Én tíz évig néptáncoltam előtte, de a gimnázium mellett már nem tudtam vállalni a sok próbát, viszont nem akartam kiesni ebből a közegből, mert a népi előadó-művészet hatalmas közösségi élményt ad. Eleinte csak szerettem azokat a dalokat, amelyeket énekeltem, a sajátomnak éreztem őket, de úgy gondolom, aki ezzel foglalkozik, abban előbb-utóbb megfogalmazódik a gondolat, hogy úgy tekintsen erre, mint egyfajta hagyományőrzésre.”
Anna optimistán fogadta a tematikus év hírét. Örült neki, mert úgy tartja, nagyon fontos megfelelő tiszteletet biztosítani a népi kultúrának, s nem csak a magyarnak, mert az is fontos, hogy valaki a többi nemzet kultúrájával tisztában legyen és megbecsülje azt.
„Nagyon sokan lealacsonyítónak tartják azt, ha a saját kultúrájukról kell beszélni, mert az olyan szegényesnek tűnik. Szükséges elhitetni az emberekkel, hogy mekkora érték rejlik abban, amit a szüleiktől, nagyszüleiktől kaptak. Ráadásul most komoly veszélynek van kitéve Európa kultúrája. Én keresztyén emberként fenyegetettséget is érzek ebben, ugyanakkor igyekszem erre nem közvetlen veszélyként gondolni. Inkább összefogással kell tennünk ez ellen, mert nem az a célunk, hogy erőszakkal bizonyítsunk, hanem azt kell mutatnunk, hogy van itt egy olyan egység, amelyet bármennyire le akarnak tiporni, az nem következhet be” – osztotta meg véleményét lapunkkal Baló Anna.
Borítófotó: Molnár Bence. Mezőföldi táncok értő tolmácsolója
