KULTÚRPALOTA
Marosvásárhely főterének legismertebb épülete korokkal és rendszerekkel dacolva, jelentősebb identitásromboló módosítások nélkül lépett át a harmadik évezredbe. A székely főváros több mint száz évvel ezelőtt regnáló legendás polgármestere, Bernády György nagy ívű fejlesztési tervei nem egy nagy előadóteremmel rendelkező, szokványos közművelődési házat vizionáltak, hanem eleve intézményekkel – könyvtár, képtár, zeneiskola – feltöltött kulturális központot. Ellentétben például az aradi kultúrpalotával, amely építészeti szempontból ugyancsak jelentős, megrendelője azonban nem mert a kor átlagánál nagyobbat álmodni. Pedig a XX. század elejének a fellendülése minden korábbinál merészebb álmokat engedélyezett, és Bernády élt is a lehetőséggel. Azt mondta a tervezőknek és a kivitelezőknek, hogy olyat csináljanak, amilyen még nem volt, a pénz nem számít. Mi tagadás, még abban az időben is ritkának számított az olyan mecénás, aki hasonló kísérletezéseket engedélyezett.
A végeredmény arról árulkodik, hogy a városvezető megtalálta a megfelelő szakembereket, és jelentős mértékben rájuk bízta magát. Hogy bizonyos dolgokban azért mégsem engedett, arra az épület harmadik emelete a bizonyíték. A Bernády által felkért budapesti Komor Marcell és Jakab Dezső által 1908 augusztusa és októbere között készített első tervváltozatok ugyanis kétemeletes épületet körvonalaztak, földszintjére üzlethelyiségeket, illetve kávéházat képzeltek el. A beépítési helyszín bővülésével az intézményeknek szánt belterek határozottabb különválasztására is lehetőség nyílt: a középső traktusban a hangversenyterem és az ahhoz kapcsolódó reprezentatív helyiségek kaptak helyet, az első emeleten a tükörterem és a kisterem. A zeneiskolát a Széchenyi tér felőli szárnyban helyezték el, az elkülönülő épületrészként kialakított könyvtár tömbje pedig lépcsőházzal csatlakozott a főépülethez, amelynek a második emeletét múzeumnak szánták.
A kétszintes épület véglegesnek szánt tervei 1910-re készültek el, az építkezés 1911 tavaszán kezdődött. Az amerikai földgázkitermelés tanulmányozására New Yorkba utazó Bernády azonban június 14-én levelet írt a hajóról, amelyben utasította a polgármester-helyettest, hogy még egy emeletet terveztessen a Kultúrpalotára, meglátása szerint ugyanis a zeneiskola már a beköltözésekor sem fog elférni az épületben. Komor és Jakab egy ideig ellenállt a változtatásnak, egyrészt mert az építkezés már elindult, a módosítás pedig statikai problémákat vetett fel, de leginkább azért, mert méreteivel és homlokzatainak arányával a közművelődési ház addig összhangban állt a szomszédos városházával. Több levélváltás után mégis teljesült a polgármester akarata, és mire elkezdték volna a második szint falazását, elkészült az immár harmadik emeletet is tartalmazó újabb terv.
A Kultúrpalota híres tükörterme. A színes üvegablakok Róth Miksa tehetségét dicsérik
PINCEFOGSÁG ÉS UNIÓS CSATLAKOZÁS
Az épület ikonográfiai programján, a külső-belső díszítésen elsősorban a gödöllői művésztelep tagjai – Körösfői-Kriesch Aladár, Nagy Sándor, Sidló Ferenc és mások – dolgoztak. Bernádynak fontos célkitűzése volt, hogy a közművelődési ház a magyar képző- és iparművészet kincsesháza legyen – ahogyan azt avatóbeszédében is megfogalmazta.
Soós Zoltán, a Kultúrpalotát is szervezeti egységbe foglaló Maros Megyei Múzeum igazgatója a megvalósítás legizgalmasabb részének azt tartja, hogy a Kultúrpalota építése során Erdélybe kerülő építészek, művészek óhatatlanul szembesültek az ottani kulturális örökséggel, népi építészettel, és a hatása alá kerültek. Toroczkai Wigand Ede belsőépítész például itt vette fel az előnevét, és az első világháború végéig Marosvásárhelyen élt. De Körösfői-Kriesch Aladár is rendszeres Erdély-járóvá vált az 1800-as évek végétől, ide is nősült. „Örömmel lettek magyarok, átadták magukat ennek a kultúrának. Ezzel magyarázható a Kultúrpalota festészeti motívumaiban, a berendezési tárgyakban észlelhető jelentős kalotaszegi hatás, s így lett erőteljes az erdélyi örökséggel és modern építészeti megoldásokkal ötvözött magyar identitás. A rhodesiai, anatóliai, carrarai fehér márványt használó, újító jellegű, a modernista, expresszionista, raffaelita iskola hatását is magán viselő színvonalas végeredmény a mai látogatót is megdöbbenti” – fogalmaz Soós. Az intézményvezető amúgy a nyolcvanas évektől koptatja az épület lépcsőit. Kezdetben diákként járta őket, majd különböző rendezvények önkénteseként, szervezőjeként. Azt mondja, mindig nagy tisztelet övezte az épületet, a vásárhelyiek nemzetiségtől, politikai beállítottságtól függetlenül büszkék voltak rá. Talán ezért is úszta meg az ideológiai jellegű „felújításokat”.
Amikor múzeumvezetőként Soós Zoltán 2010-ben átvette a Kultúrpalota kezelését, mindössze néhány apróság viselte a korábbi „restaurálások” nyomát. A hajdani magyar szimbólumokat persze a kommunista rendszer eltüntette. A nagyterem bejárata feletti, Ferenc Józsefet ábrázoló koronázási dombormű például közel nyolcvanévnyi „pincefogság” után került vissza 2008-ban a helyére. Ez utóbbi aktust Románia EU-csatlakozásának az eufóriája is elősegítette. A homlokzaton lévő magyaros díszítések annyira magasan voltak, hogy nem nagyon tudtak hozzájuk férni. Pedig a külső homlokzatot Körösfői-Kriesch Aladár Hódolat Hungáriának című mozaikja díszíti, amelynek a közepén Hungária allegorikus nőalakja ül a trónon, fején a magyar korona, kezében kard. De Mátyás és Marosvásárhely történelmi címere is jól átvészelte a kritikus időket.
A tető egy részét – a főtér felőli homlokzatot – a Zsolnay-gyár által készített kék, vörös és fehér cserepek fedik. Arra már kezdetben sem volt elegendő pénz, hogy a teljes tetőzetre Zsolnay cserép kerüljön, a tető nyolcvan százaléka bádoggal fedett. A közel 4000 négyzetméteres felület felújítása 2020-ra fejeződik be, azt követően elvileg harminc-negyven évig nem lesz gond vele.
TÉRÁLOM
Bár egy alig több mint százesztendős építmény nem számít nagyon réginek – pláne, hogy ez volt az első vasbeton szerkezetű épület, és épületgépészet tekintetében is nagyon modernnek számított –, az idő azért sok mindent kikezdett. A Kultúrpalota a hatvanas évektől kezdődően három nagy felújításon esett át. Ezek elsősorban épületgépészeti beavatkozások voltak, valamint újrafestések, hiszen az idő patináján túl a dohányzás is gyorsan besötétítette a falakat. Soós szerint ügyes kezű, jó szándékú mesteremberek dolgoztak a renováláson, de mivel nem értettek a szakszerű restauráláshoz, helyenként – elsősorban a tükörteremben – sablonnal ráfestve újították fel a falfestményeket. Ezek helyreállítása jelenleg is zajlik. Az egyetlen visszafordíthatatlan módosításnak a nyolcszáz fős hangversenyterem régi, kényelmetlen tonettszékeinek a kicserélése számít, de már a jelenlegi ülésgarnitúra is megérett a cserére.
A mostani, 1,7 millió eurós uniós felújítási program a homlokzat, a nagyterem, a tükörterem és az orgona javítását foglalja magában. Az utóbbi Románia harmadik legnagyobb ilyen hangszere, akárcsak a hajdani monarchiáé. A 4650 sípos Rieger-orgona jelentősen emeli majd a Kultúrpalota zenei kínálatának értékét. Az intézmény amúgy ma is a helyi filharmónia otthona. A nagy igénybevétel is hozzájárult az épület erodálódásához; a hangversenyzongora koncert utáni felhurcolása megfelelő lift hiányában például fájdalmas sérüléseket okozott a lépcsőkben, a falfelületeken. A színház is sokáig itt lakott, kényszerből, mert bár készen álltak a teátrumnak ugyancsak a Komor–Jakab-iroda által elkészített tervei, az első világháború miatt végleg elakadt a projekt. A színház épülete által teljesedett volna ki a megálmodott, Európában egyedülálló szecessziós tér.
NEM CSAK MÚZEUM
Soós Zoltán nem menekül általánosságokba, amikor a kedvencei felől érdeklődöm. Azt mondja, mindenekelőtt az előcsarnokot, valamint a tükörterem szecessziós üvegablakait mutatja meg, ha személyes látogatói érkeznek. A terem falait 12 ólomüveg-kompozíció borítja, amelyeket Toroczkai Wigand Ede és Nagy Sándor az 1914-es San Franciscó-i világkiállításra tervezett – és Róth Miksa üvegművész kivitelezett –, azonban közbeszólt a történelem: kitört az első világháború. A palota legkisebb terme valóságos gyöngyszem, a világ leglátványosabb öt hasonló terme közé sorolják.
A nemcsak múzeum, hanem a filharmóniának és a könyvtárnak is otthont adó intézmény Marosvásárhely kiemelkedő rendezvényhelyszíne is. Évi 120-130 esemény zajlik itt, gyakorlatilag minden harmadik nap történik valami, leginkább kulturális rendezvények, de ballagások is. A város kulturális életének a szíve, nélküle nem lehetne létezni. Ezt az evidenciát az is bizonyítja, hogy amióta az orgonarestaurálás miatt bezártak, legtöbben inkább az októberi újranyitásra halasztják tervezett eseményeiket. Zene, film, fesztivál, könyvhét állandó partnere. 2017-ben a Románia ókori arany- és ezüstkincseiből nyílt kiállítás vonzotta a legtöbb látogatót, öt hét alatt közel 15 ezren fordultak meg a tükörteremben, míg a híres román festő, Nicolae Tonitza műveiből nyílt tárlat négy hónap alatt majdnem 30 ezres látogatottságnak örvendett. A közeli Nagyszeben 300 ezren stabilizálódott látogatottságától – a szász identitású város elsősorban a 2007-es Európa kulturális fővárosa státusának a haszonélvezője – ez ugyan messze elmarad, de megfelelő marketinggel és idegenforgalmi stratégiával megvalósíthatónak tartják az évi százezres érdeklődést.
Addig is sokat remélnek az erdélyi festészet a két világháború között témájú októberi kiállítástól, az igazi nagy durranásnak azonban a jövő tavasszal Nápolyból érkező Pompeji-kiállítás ígérkezik. Az időleges látványosságokon túl pedig folyamatosan kínálja magát Marosvásárhely azzal a több mint hatvan polgári házzal, amely a szecesszió valamelyik válfajának a jegyeit hordozza magán. Egy olyan kor lenyomataként, amely a kisipar, a kézművesek kínálatában is fontos szerepet játszott, hiszen Vásárhelyen még a harmincas években is készítettek szecessziós bútorokat. A többit bízzuk a képzeletünkre.
Borítófotó: A Jakab Dezső és Komor Marcell tervezte egykori városháza (ma Megyei Tanács épülete) és a Kultúrpalota. A magyar szecesszió gyöngyszemei
