Bogányi Gergely zongorahangversenyével megkezdődik a 2018-as Zenélő Budapest „nagykoncert”-sorozata. A hoszteszek profi módon beszuszakolják a kívül rekedteket, leültetik őket a pótszékekre, és kezdődik az előadás. Mint ahogy kezdődik majd augusztus közepéig minden vasárnap délelőtt. Jön az Amadinda, a Muzsikás, Balog József és Szakcsi Lakatos Béla, Götz Anna, Böröndi Tamás, Malek Andrea és így tovább, 11 hétvégére kellően elég sztárfellépő.
A „minikoncertek” pedig Budapest tíz népszerű, idegenforgalmi jelentőségű pontján, például a Szent István-bazilikánál, a Műcsarnoknál, a Nemzeti Galériánál csendülnek fel, általában pénteken, szombaton, vasárnap. Női vonósnégyes klarinétművésszel a Margit-szigeti zenélő szökőkútnál, hárfa-hegedű duó a Gerbeaud teraszán, hogy csupán néhányat említsünk. A Zenélő Budapest program lényege: a jól ismert helyszíneken kamarazene koronázza meg a hangulatot, szóljon minél több helyen a muzsika, zenéljen a főváros.
Az ötlet és a megvalósítás Götz Béla díszlettervező és Götz Nándor klarinétművész, zeneszerző nevéhez fűződik. Apa és fia immáron a negyedik évadot vezényli le.
„Hosszú története van a Zenélő Budapestnek. Édesapámmal sokszor próbáltunk létrehozni mindenféle közös projektet, általában sikerrel. Remélem, ez is egy ilyen program. A várost be kellene mutatni olyan szempontból, hogy az emberek kötni tudják a zenei, előadóművészi kultúránkat az épületekhez. A minikoncertek speciálisan olyan műsorral készülnek, amely az adott helyszínt is bemutatja. Például a Műcsarnoknál az Egy kiállítás képeit játsszuk, a Vajdahunyad váránál erdélyi népzenét adunk elő, tehát tematikus koncertekről van szó” –magyarázta Götz Nándor.
Bár a koncepciót elsősorban turistákra szabták, a program a fővárosiak körében is rendkívül népszerűvé vált.
„Évek óta az a jelszavunk, amit Kodály mondott: »Legyen a zene mindenkié!« Nagy rétege van a magyar polgárságnak, amelyiknek már nem volna pénze elmenni ilyen nívós hangversenyekre, és boldogan csatlakoztak hozzánk, már törzstagokat látunk minden alkalommal. Klasszikus zenét ingyen, ilyen előadókkal hallgatni azért nem semmi” – fűzte hozzá Götz Béla.
A projekt művészeti vezetője az apa, zenei vezetője pedig a fiú. A kamaraegyüttesek számára minden darabot át kell hangszerelni, így tud például négy klarinétos operaáriákat kísérni. Az Egy kiállítás képeit Nándor átdolgozta, hogy előadható legyen szimfonikus zenekar nélkül is. Mindenhol zenei csemegével, illetve komolyzenei slágerrel találkoznak az emberek. A nagykoncerteken pedig a művészekre bízzák, ki milyen műsort alakít ki.
„A minikoncertekkel kapcsolatban azt tapasztaltuk, hogy másfajta habitust igényelnek, mint egy normál hangverseny, hiszen nem koncertre járó közönséggel találkozunk, hanem az utca emberét kell megszólítanunk olyan zenével, amely mindenkire hat – mondta Götz Nándor. – Ez a negyedik évadunk, tehát már felhalmozódott annyi tapasztalat, hogy egyre biztosabb kézzel választunk, valamint egyre izgalmasabb adaptációkat merünk műsorra tűzni. Amikor egy nagyobb együttesre íródott darabból kisebbet csinálunk, benne kell lennie az esszenciájának, az érzésvilágának, a kultúrájának. Minden esetben az adott zenemű színvonala az elsődleges, azután az, hogy mennyire illeszkedik a helyszínhez, a harmadik szempont pedig, hogy miképpen tudom kamaraegyüttesre adaptálni.”
Bár hasonló modellre nincs példa Európában, az alapötlet mégis külföldön pattant ki Götz Béla fejéből.
„Krakkóban a Fekete Mária-templom tornyában álló trombitás egy harci cselekményre emlékezve délben megszólaltatja hangszerét, vagy ott a prágai órajáték. Mindenhol hozzátartozik az adott helyszínhez az adott zene” – mesélte, hozzáfűzve: amikor kibontották fejben a projektet, elkezdtek Nándorral olyan helyszíneket felkutatni, amelyek könnyedén köthetők a muzsikához. A Várkert Bazárban például az első fellépő egy öttagú rezestársaság volt, amely katonanótákat játszott odaillő jelmezben, amely a reneszánsz időket idézte.
Az elején még nem gondolták, milyen tetemes mennyiségű feladatot, munkát húznak magukra. Amikor elkezdődik a program, akkor nem tárhatják szét a karjukat. Megpróbálnak jelen lenni az összes eseményen, bár ez nem minden alkalommal sikerül, hiszen hatszáz minikoncertről van szó. De mindenféle technikai teendőt is el kell végezniük. Béla például előző délután szállította le a kottapultokat a Gerbeaud-ba, vitte a korhű kalapokat, mert mindenütt van jelmez is. Több mint száz zenész dolgozik, nyolcvanat meghaladó számú próbát tartottak, több száz darab van műsoron, s folyamatosan bővül a repertoár. A neves, esetenként világhírű előadók megszerzéséhez jó időben el kell kezdeni a tervezést, szervezést. Amikor augusztusban befejeződik az évad, már elkezdik egyeztetni a következő esztendeit. A projektet a Miniszterelnökség finanszírozza, Kerényi Imre – többek között a kulturális értékek megőrzésével foglalkozó miniszterelnöki biztos – a közvetlen mentor. Minden évben pályázati úton jutnak támogatáshoz, és a visszajelzések alapján úgy tűnik, a program sikere biztosítja annak létjogosultságát.
Amikor elmeséltem, hogy az előadás előtt a mellettem ülő házaspár hölgy tagja a programfüzetből sorolta a koncerteket, a férje pedig lelkesen pötyögte be azokat a telefonjában lévő naptárba, Béla és Nándor elmosolyodott.
„Tavaly egy thaiföldi házaspár odajött hozzánk, és elárulták, hogy azért jöttek ismét Budapestre, mert újból végig akarják látogatni a helyszíneket; egy holland család pedig bicikliket bérelt, s három nap alatt végigjárták mindegyik koncertet” – elevenítette fel Götz Béla.
A Zenélő Budapest program augusztus 12-ig tart.
Borítófotó: MTI
