Pedig ott láttuk Eötvös Gabi bácsi örökbecsű „Van mááásik” számát. Álmomban sem gondoltam volna, hogy évtizedekkel rá elbeszélgethetek a világhírű zenebohóc anyukájával, Elza mamával, aki 16-án tölti be századik életévét.
A találkozóra menet azon morfondíroztam: a XX. századi magyar történelem minden tragédiáját, fordulópontját átélte az idős hölgy, Trianontól a második világháborún, az ötvenhatos forradalmon át a rendszerváltásig. Aztán megérkeztem a Pesterzsébet határában felállított sátorhoz. Elza mama unokája, az Eötvös Cirkusz főigazgatója, Eötvös Loránd fogadott.
– Itt lakik a mama? – kérdeztem a lakókocsi-karaván felé bökve.
– Természetesen – válaszolta Loránd, nem is nagyon értve meglepődésemet.
Minden kocsi, ahogy ők nevezik, kemping, mintha valami hollywoodi filmből került volna a fővárosba: szemmel látható komfortról árulkodtak robusztus méretükkel.
– Annyiba kerülnek, mint egy lakás, csak ezek elvesztik az értéküket – világosított fel a főigazgató.
A terebélyes lakókocsik karéjában pihenő kisebb felé vettük az irányt, ahol Elza mama lakik.
– Minden van, ami kell: van mit enni, inni, van hol aludni. Mi kell még? Van ágy, mosdó, vécé, ráadásul minden közel – fogadott a százéves asszony, aki – minden udvariasság nélkül – legalább huszonöt esztendőt letagadhatna a korából.
Elza mama mindig lakókocsiban élt, ott is született. Mi több, vele élt hét gyermeke. Száz éve maga a cirkusztörténelem.
DINASZTIÁK TALÁLKOZÁSA
Az Eötvös Cirkusz Magyarország legrégebbi utazócirkusza, amelyet 1920-ban alapított Eötvös Nándor Aladár. Az ő második felesége volt Elza mama, akkor még Picard Erzsébet Elza néven. Családja francia, s már a XVIII. században artistaként járták a világot. Nagymamáját, Josephine Gautier-t kora híres műlovarnőjeként tisztelték. Elza mama nyolc testvére szintén hű maradt a cirkuszhoz. Férje édesanyja is cirkuszos, édesapja ellenben báró volt, aki megszökött otthonról, mivel családja nem fogadta be szerelmét. Nándor első házasságából öt gyermeke született, köztük Eötvös Gábor, a világhírű zenebohóc. Édesanyjuk meghalt, Elza mamát a második világháború kitörésekor vezette oltár elé a cirkuszalapító. A nehéz időket még nehezebb követte, 1952-ben államosították az Eötvös Cirkuszt.
– Jött egy ember és azt mondta, mától ez a magyar állam tulajdona – emlékezett Elza mama.
Beszolgáltatták a sátrat, a lakókocsikat, az állatokat, nem maradt többjük egyetlen kempingnél. Eötvös Nándor a vagongyárban vállalt munkát, így próbálva eltartani igen népes családját. Gyermekeik születéséig Erzsébet Elza légtornászként szelte a levegőt testvérével, dupla trapéz számmal.
– De mindent kellett tudni, egyedül zsonglőr nem voltam, az nem ment – vallotta be.
Cirkuszi lakókocsiban ennyi gyereket nevelni lehetetlennek tűnik. Ráadásul mosógépük sem volt, víz és villany csupán a hatvanas években került a kocsikba. Miután nem lépett fel, jegyet árult, ponyvát varrt, hiszen államosított sátruk helyébe gondoskodni kellett újról. Noha járták az országot, tehetségét külföldön nem mutathatta meg, mert a kommunizmusban nem léphették át a határt. Világot látni a rendszerváltás után adódott lehetősége, amikor külföldön dolgozó gyermekeit látogatta.
– Hol aludt? – kérdeztem.
– Hol? Lakókocsiban.
Hát persze, a gyerekek, unokák mik lennének mások, mint artisták?
Mit csináljon a lakásban, nézze a falakat?
Amúgy a família Pesterzsébeten tágas családi házat épített, akkorát, amelyben mindenki kényelmesen elférne. Nyitva is áll a kapu mindig, minden gyerek előtt.
– Nem fogok otthon ülni, amikor kezdődik az előadás – fakadt ki Elza mama, aki mindennap megnézi, mennyien ülnek a nézőtéren. Emellett az új számokat sem mulasztja el, sőt véleményt is mond azokról.
– Nem akarok a házban maradni. Mit csinálnék, nézném a falakat?
– Például internetezhetne – javasoltam.
– Azt sem tudom, mi az.
Azt ellenben igen, hogy egészen másképp élnek az emberek, mint régen.
– Ma legszívesebben elvágnák egymás nyakát.
Noha a cirkusz is változott, úgy tartja, ugyanúgy van bohóc, bűvész, artista, de nem mindegy, milyen bohóc, milyen bűvész és milyen artista.
– Manapság lustábbak a gyerekek, nincs kedvük próbálni – jelentette ki.
Loránd árnyalta a képet. Szerinte ma már több a szórakozási lehetőségük: nézik a tévét, interneteznek. Lánya, Lorien az ellenpélda, aki nyolcévesen már fellép, ám két esztendővel fiatalabb testvérét egyáltalán nem érdekli a cirkusz.
– Nem szabad erőltetni – mondta Loránd.
Elza mama nyomban tromfolt:
– Akkor megutálja és mehet parasztnak, aztán kapálhat. Ha én nem próbáltam napi két-három órát, jött a füles. Ráadásul reggel, amikor szívesen aludtam volna.
Este pedig dolgozni kellett az előadáson, amire úgy emlékezett: az kemény volt, akkor is álmosak voltak.
– Mikor tetszett iskolába járni?
– Amikor mindenki. Abban a faluban, ahol fellépett a cirkusz, bevittek az igazgatóhoz, és azt mondták: ide szeretne járni a gyerek.
Kemény élet! Főleg azoknak, akik nem kellőképpen ügyesek.
– Valamiben mindenki tehetséges, ha nem jó artista, még lehet első osztályú üzletvezető – magyarázta a főigazgató, akinek a nagynénje, Elza mama legkisebb lánya, Paula harminc év után felcserélte a manézst egy Las Vegas-i kaszinóval.
– Nagyon szeretek kempingezni, van is lakókocsink, most is abban lakunk, itt szemben – mutatott ki az ablakon Paula.
SZTÁROKKAL EGY PORONDON
Paula még Rodolfónak is asszisztált a Fővárosi Nagycirkuszban.
– Igazi úriember volt és nagyon nagy művész – mosolygott az emlékek hatására Elza mama.
Unokája, Loránd pedig tizenévesen segített Gabi bácsinak hátára venni a dobot átöltözéskor.
– Mindig sürgetett – jegyezte meg Loránd, mire Elza mama leszögezte:
– Ideges kis emberke volt.
Majd rám nézett és így szólt:
– Azért volt szép régen, mert fiatal voltam. A kutyafáját, nem mindenki él meg ekkora kort, magam is csodálkozom rajta.
