DENIZ, A RAPPER

Az ember felelős a saját sorsáért, amelyet a tetteivel és a gondolkodásával is befolyásolhat – vallja a népszerű hiphopénekes, rapper. Épp ezért próbál zenéjével pozitív üzeneteket közvetíteni a fiataloknak. Ezt folytatja az idén is, amikor új lemezre készül.

– Mire számíthatunk öntől 2018-ban? Kitűzött valamilyen célt az új évre?

– Egész életemet minden tekintetben úgy élem, hogy pontosan tudom, mik a céljaim. Ezeket pedig le is írom és fejben is tartom. Az idén szeretnék kicsit megújulni mind zeneileg, mind a koncertek tekintetében. Szükségem van az új kihívásokra, és még tíz év után is rengeteg az ötletem, amelyeket szeretnék megvalósítani. Az elmúlt időszakot folyamatosan stúdióban töltöttem. 2018-ban új dalokkal, sok friss videóklippel és új koncertműsorral térek vissza. Az első klip már januárban érkezik.

– Mire lehet számítani az új albumon?

– Egyrészt lesznek rajta olyan dalok, amelyeket már ismer a közönség, de lemezen még nincsenek kiadva, másrészt szerepelnek rajta újak. Zeneileg mindenképpen lesznek újítások, hiszen ahogy idősödik, formálódik az ember, a stílusa is megváltozik, csakúgy, mint amit szeret, amit gondol. Én is folyamatosan képzem magam, mindig próbálok jobb lenni abban, amit csinálok. Elkezdtem például énekelni tanulni, így egy kicsit énekközpontúbbakká válnak a refrének, több dallam lesz bennük. Zeneileg szintén próbáltunk megújulni, mert 15 éve, amióta hiphoppal foglalkozom, sokszor ugyanarra a sémára készültek a dalok. Ezeket már unom, így szó szerint új alapokra helyeztem a dolgokat.

– A hiphop műfaja sokaknak a lázadást és a káromkodást jelenti. Ehhez képest az ön szövegeiben nagyon erős értékek jelennek meg. Ez mennyire tudatos?

– Amikor elkezdtem ismerkedni a hiphopzenével, nem igazán tudtam angolul, csak a dallamok és az ütem miatt hallgattam az amerikai műfajt. Ezután óriási pofon volt, amikor érteni kezdtem a szövegeket, s egyes daloknál rájöttem, hogy amiről azt gondoltam, érzelmes és értékekkel bíró, az igazából erőszakos. Csak olyan értékeket képvisel, amelyeket én nem. Tehát szöges ellentétben áll a személyiségemmel. Egy előadó akkor lesz hiteles és akkor fogják szeretni az emberek, ha arról beszél, amiben felnőtt, és azt mondja el, amit gondol. Engem ezek a dolgok foglalkoztatnak, ezekről tudok dalokat írni. Dalaimban próbálok olyan értékeket képviselni, amelyeket az életben helyesnek tartok, amelyek szerint élek. Az biztos, hogy az előadóknak óriási felelősségük van, hiszen a zene egy olyan művészeti ág, amely egyedülálló érzelmeket képes kiváltani az emberekből. Ha valaki negatív energiákkal és gondolatokkal tölti meg a dalokat, azzal azonosulnak a hallgatók, és szerintem az nem jó irány. Ha most megnézzük a hiphopzenét, jelenleg is van egy olyan ága, amely igazából semmi másról nem szól, csak az erőszakról és hasonló dolgokról. S ezek később hatással lesznek az életünkre. Az interneten elég sok olyan videó található, hogy az állatkínzók a bűncselekmény elkövetése közben olyan stílusú zenéket hallgattak, amelyek az erőszakról szólnak.

– A német zenei piacra már beszivárogtak olyan előadók, akik ma a kortárs német bevándorlói szubkultúra sztárjai, és lázadásra buzdítják a betelepülőket. Ennek is komoly következményei lehetnek.

– A kérdés, hogy mi ellen lázadjanak. De inkább úgy kellene fogalmazni: mi mellett álljunk ki? Különbséget kell tenni, ha valaki arra buzdít, hogy az ember saját magáért álljon ki. Ha az elnyomás ellen, azt helyeslem. De ha valaki csak lázad és csak erőszakot szeretne elkövetni, mert így éli ki az agresszióját, az nem jó út.

– Pozitív üzenetekkel lehet hatni az emberekre? Felfigyelnek rá?

– Meg kell nézni az erőszakos témájú dalok hallgatottságát. Látszik, hogy óriási az igény az agresszív szövegű zenékre. Hogy ennek mi az oka, nem tudom megmondani. Azt is látom, hogy azokat a műveket, amelyeken gondolkozni kell és van mondanivalójuk, nehezebben fogadja be a társadalom. Ezért kisebb réteget lehet velük elérni, főleg az én műfajomban. De én ilyen vagyok. Fontosnak tartom, hogy ha beszélek, akkor olyan dolgot mondjak, ami építő jellegű.

– Pozitív tartalmai ellenére sokan támadják az interneten.

– Az elmúlt tíz év annyira megedzett, hogy már nem hat meg, ha valakinek nem kedvező a rólam alkotott véleménye, elfogadtam. Amit nem igazán tudok kezelni, az az, ha valaki próbálja jobb hellyé tenni a világot, és sokan ebben is csak a negatívumot látják. Rögtön támadni próbálják. Társadalmi szinten ezeket nem értem. Ma már nem kérdeznek az emberek, hanem azonnal támadnak. Van egy elképzelésük, s ezt rögtön rázúdítják a másikra. És a Facebook, a közösségi média erre kiváló platform, ahová bárki bármit beírhat. Sokszor olyan alpári stílusban fogalmazzák meg az amúgy is indulatos hozzászólásokat, amiből látszik, hogy az ebédlőasztalnál, személyesen nem merik megengedni maguknak ezt a viselkedést, de a közösségi médiában bármi elfér.

– Aki követi a munkásságát, annak feltűnhet, milyen fontos önnek a szülővárosa, Kazincbarcika. Miért tartja ezt lényegesnek hangsúlyozni?

– Büszke vagyok arra a helyre, ahol felnőttem, s amilyen életem volt vagy van. És arra is, hogy egy borsodi kisvárosból, mindenféle nagy kiadó és menedzsment nélkül sikerült elindulnom azon az úton, amelyen most járok. Ezt kevesen mondhatják el magukról. Azért tartom fontosnak, mert Borsod megyében, Magyarország keleti régiójában különösen negatívak az emberek a gondolkodásmódot és az életszemléletet tekintve. Az én jellemfejlődésem, hogy ezt ki tudtam nőni. Valahol ez a misszióm is. Szeretném, ha mások sem feledkeznének bele abba a gondolatvilágba, hogy mindig más a hibás: a politika, a szülők, a tanárok vagy a főnökök, de ők sohasem. Én ugyanilyen voltam. De megtanultam, hogy az ember a saját sorsát alakítja. És amit teszünk vagy gondolunk a jelenben, az lesz a jövőnk is.

NÉVJEGY

Deniz, azaz Rizner Dénes magyar hiphopelőadó, dalszövegíró

1986-ban, Kazincbarcikán született

2014-ben és 2016-ban Fonogram-díjat nyert

2016-ban megjelent a magyar olimpikonok és paralimpikonok tiszteletére készült Halhatatlanok című dala

Hobbija: a zene és a kutyája

Kedvenc könyve: Eckhart Tolle: A most hatalma

Ezek is érdekelhetnek

További híreink