„Másik János kortárs és alkotótárs, valamint Víg Mihály közreműködésével száz Cseh Tamás-dalt rögzítünk, úgy, ahogy a művész csinálta, saját ízzel feldolgozva. Felkerestük az Ad Libitum együttes egykori tagjait (Novák János, Márta István, Kecskeméti Gábor), s velük is készítettünk felvételeket, és azokat szintén szeptember második felében mutatjuk be, ezzel elindítva azt a programot, amely január 22-ig, az emlékezés, a születési évforduló napjáig tart. Nagyon büszke vagyok, hogy ez a munka már a vége felé közeledik. Természetesen még nagyon sok mindent tervezünk a megemlékezések fél esztendejére. Ezeknek a nyoma az Úri utca 56. alatt található Cseh Tamás Archívumban és a méltán nagy látogatottságnak örvendő honlapon is követhető lesz.”
Az Úri utcai gyűjtemény kiválóan alkalmas találkozókra, a legfontosabb kiállítási tárgyak elhelyezésére és tárlatok rendezésére, hiszen Cseh Tamás eredetileg képzőművésznek készült, egészen 1974-ig tanított is mint rajztanár, s a 60-as években nagyon jó minőségű grafikákat készített, pályatársai szerint is nagyon tehetséges volt. Külön helyet kapnak az „indián” relikviák; a gyűjtemény dolgozói rendszeres kapcsolatban vannak az indiánokkal, akik a kö-zelmúltban táboroztak a Bakonyban, de egyébként segítenek a hagyaték ápolásában. Az egyik szobában található egy nagyon jól felszerelt, korszerű digitalizáló berendezés, amelynek a felhasználásával a régi hanghordozókról lehet elmenteni a hanganyagot. Több terabyte-nyi anyagot őriznek már így.
Már a százhoz közeledik a kortárs interjúk száma is. Ezek elkészítése során nemcsak Cseh Tamásról, hanem magukról az emlékezőkről és az adott korszakról is gyűjtenek információkat, egyfajta kontextusba helyezve az elmondottakat. Minden interjú tartogat valami személyeset és valami érdekességet. Hanák Gábor nemrégiben például egy olyan szemtanúval beszélgetett, akinek a lakásán az első professzionálisnak tekinthető hangfelvételek készültek.
„1976-ban szereztek a BRG-ből mikrofonokat, a filmgyárból magnókat, és három napon át vették fel a dalokat, igen jó minőségben. A titkos akció jelentőségét persze eliminálta az, hogy egy év múlva megjelent a lemez, a Levél nővéremnek, de ez a történet is mutatja az erejét annak a dalvilágnak, amelyet a Cseh–Bereményi-páros megteremtett.”
Hanák Gábort, az elragadtatott kutatót, a gyűjtemény legfőbb gondozóját hasonló személyes emlékek kötik az előadóhoz.
„1971-ben rögzítettük filmszalagra az első öt dalt – feketén –, egy filmforgatás szünetében. Azután sokáig nem találkoztunk. A kilencvenes években tört föl bennem az érzés, hogy ezt az életművet dokumentálni kell, mert Cseh Tamás nem csak egy énekes volt. Egyfajta korrajzot építettünk és építünk a művész figurája köré. Interdiszciplináris a műhely, hiszen úgy gondoljuk, a társtudományok kulcsot adhatnak ahhoz a kérdéshez, hogy miért tudott hatni ez a műfaj, ez az előadó egy szál gitárral az egész Kárpát-medencében, sőt azon is túl. Olyan különleges helyzetek vannak, amelyeknek a megfejtéséhez a pszichológiától kezdve még sok más ismeretanyagra is szükség lehet. Caracasban például egy színházi fesztiválon, ahová a 25. Színház tagjaként érkezett, szó szerint kilökték az előadás előtt a pódiumra énekelni. Ő – aki egyébként is izgulós volt – azon gondolkodott, milyen abszurd helyzet, hogy itt elkezdi énekelni magyarul a Budapestet. A sok tízezres stadion ovációban tört ki egy magyar dalnok negyedórás műsora után. Volt tehát valami, amihez a társtudományok közreműködése szükséges, gondolok a történettudományra, a zenetörténetre. Ezen a margón ő és alkotótársai maguk is sok társtudománnyal és művészettel érintkeztek, s mindent fel kell használni, hogy ezt a habitust meg lehessen fejteni.”
Felvetődik a kérdés, mi szükség van erre.
„Mintaadás. Azok után, hogy a kortársai befogadták »a magyar kultúra klubjába«, tehát világhírű rendezők, írók közé, akik mind a hazai kulturális örökség részei, Cseh Tamás egyenrangú lett velük. Én úgy gondolom, nem lehet kérdés, hogy a munkásságát meg kell őrizni, a korszak – amelyben élt és hatott – mindenféle lenyomatával együtt. Az egyik ilyen őrzőpont a Cseh Tamás Archívum.”
Cseh Tamás Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas dalművészeti polihisztor 1943. január 22-én született. 13 éves koráig a Fejér megyei Tordason élt, majd három főiskolát is elvégzett: először a Budapesti Tanítóképzőt, aztán az Egri Tanárképzőt és a Képzőművészeti Főiskolát. Énekelni vagy zenét szerezni sehol sem tanult. 1967 és 1974 között rajzot tanított egy budapesti általános iskolában. 1970-ben bukkant fel az életében a pályafutását meghatározó Bereményi Géza. 1972-től több színház tagja volt, sok filmben szerepelt, filmzenéket szerzett. Első lemeze 1977-ben jelent meg Levél nővéremnek címmel, amelyet az Antoine és Désiré és még tizenöt követett. A teljes biográfia, a dalnoki életmű felsorolása, értékelése és értelmezése több kötetet tölt meg. Az archívum honlapjáról a dalok jó része letölthető.
A Bakonybélt övező erdőben működik az az indiántábor, amelyet ő alapított barátaival 1961-ben. A Füst a szemében nevet kapott indiánfőnököt közel ötven éven át szoros szálak kötötték a községhez. Az „indiánról” így nyilatkozott egyszer:
„Hihetetlen ideológiai szörnyűségeken ment keresztül az a korosztály, még jó, hogy nem ment rá mindenki; természetes módon megundorodtunk ezektől az ideológiáktól. Gondoltuk, ha elmegyünk az erdőbe, olyanok leszünk, mint az indiánok: tiszták, bátrak, egyenesek, önfeláldozók, akik nem rettennek meg semmitől.”
Cseh Tamás 2009. augusztus 7-én hunyt el. Az archívum az ő emlékét őrzi és ápolja, nem keverendő össze a magyar könnyűzenét támogató Cseh Tamás Programmal.
