Little G és Demeter
Demeter Szilárdot először arról faggattuk, hogy a készülő mű milyen regény lesz, hiszen potenciálisan benne van az úti regény, a fejlődésregény, a klasszikus életrajzi regény lehetősége is.
„Ez műfajilag bluesregény lesz, mert a blues pontosan erről a felsorolásról szól – határozta meg a szerző. – A tradicionális blues mindig valakinek a történetét meséli el, mindig valakinek a történetén keresztül mutat rá sorshelyzetekre, kitüntetett pillanatokra vagy csak elmesél egy sztorit. Munkacímként az van a fejemben, hogy Little G balladája. Egy picit a magyar hagyományokhoz is visszanyúlnék, tehát sűrített fejezetekben gondolkodom, de olyan értelemben bluesregény, hogy követném a zenei stílus szerkezetét. Rengeteg Little G-dalt hallgattam mostanában, és bennem van az a ritmus, ami szerintem kell ehhez a szöveghez. A fejemben kialakuló történet nem egy zilált sztori, ami rángatja az embert, hanem olyan, mint egy csónak, amibe ha beleülsz, visz a folyó sodrása.”
„Amit a hazai publikum rólam tud, az 95 százalékban a zenei karrieremről szól – így Little G. – De az, hogy ki vagyok, honnan jöttem, mit jelentett nekem ez az egész, miért csinálom, amit csinálok, tehát arról a személyes mélységről, amitől egy történet kerek lesz, nem tud senki. Hogy miken mentem keresztül, milyen harcokat vívtam saját magammal vagy éppen másokkal csak azért, hogy az álmomat valóra váltsam, erről sem tud senki. Így aztán van miről mesélni. El lehet képzelni, hogy 22 év alatt mennyi minden történt. Ez a történet valódi történet. Egy emberről szól, aki itt, még a vasfüggöny mögött a fejébe veszi, hogy blueszenész lesz.”
Ráadásul a világ őt igazolta, hiszen a világ egyik legjobb blueszenésze lett. Nagyon jól hangzik, hogy bluesregény, de ez vajon mit takar?
Így szól a blues, ha Little G nyomja. s olvashatjuk a bluesregényt, amit Demeter Szilárd ír
„Van egy ismétlődő, körkörös, visszatérő szerkezete, illetve egy lüktetése, sodrása, mindezeken felül ott vannak Little G önreflexív gondolatai, amikor szólózik, amikor saját magát értelmezi – magyarázta Demeter Szilárd. – A blues, ahogy szokás mondani, egy világérzést ad át, a világot közvetíti. Tehát úgy kell elképzelni, mint az Arany János-balladákat. Teljes világ. Egy jó bluesszám egy teljes világ, amely megszüli a saját metafizikáját. Az a blues, amely nem képes az egész világot megjeleníteni, nem működik. Egy csomó fájdalmas veszteség van benne, olyan, ami világokat szül. Ezt kell szövegszerűen behozni, megjeleníteni. Nyilván ez egy ember története, de egy ember maga a világ, ahogy ő megélte ezt az egészet. És vannak a különböző harmóniák, amelyeket nem lehet megkerülni. Ott a fegyelem, hiszen bármennyire szabad zene a blues, fegyelmezett szerkezete van, amiből ha kilépsz, az már dzsessz.”
A szerzőkeresés vajon hogyan zajlik? Az ember kiáll a szakma elé, és elkiáltja magát, hogy tessék megírni az életrajzomat? Castingolja az írókat? Little G mesél: „Atlantában él egy nagyon jó barátom, aki székely, igazából ő tartja szemmel a dolgokat, hogy mi történik az őshazában, illetve a székely néppel. Amikor több falba ütköztem írókeresés ügyében, felhívta a figyelmemet Szilárdra, mondván: van egy zenész-író. Itt kezdődött a mi történetünk. Bemutatta őt, megnéztem róla pár dokumentumfilmet, elolvastam egy csomó interjút, és abból kialakult egy kép, hogy milyen emberrel van dolgom, így volt bátorságom felkeresni azzal, hogy pár mondatban leírtam, ki vagyok, mit szeretnék. Rögtön válaszolt, megadta a számát, kiderült, tudja, hogy én ki vagyok, ismeri a zenémet. Mondtam: szeretnék egy könyvet, ehhez keresek írókat, ő pedig megígérte, hogy körülnéz, majd két hét múlva felhívott, ha adok neki elég időt, akkor megírja ő a könyvet. Én hanyatt estem, annyira megtisztelve érzem magam.
Demeter Szilárd a mai magyar kulturális élet meghatározó figurájává vált, ha akarta, ha nem, a Petőfi Irodalmi Múzeum most az egyébként is kiemelt jelentőségénél is nagyobb figyelmet kap, állandóan az érdeklődés középpontjában van. Hiányzott ez neki, netán valamiféle nosztalgia ez a régi zenész-írói lét iránt?
„Időmenedzsment kérdése beszorítani – válaszolt a szerző. Nem a könyv megírását, hanem a várhatóan sokórás beszélgetéseket, amik az írást megelőzik. Én tényleg megpróbáltam rendes írót keresni G-nek, csak mindenkiről lepattantam, mert azt mondták: a történet valóban izgalmas, de nem értenek a blueshoz. Márpedig egy ilyen könyvet az tud megírni, aki legalábbis szereti azt a zenét. Nem egy popelőadóról beszélünk, akiről a pletykákat kell összegereblyézni. Abban maradtunk, hogy ebből egy bluesregényt, egy szabadságregényt kell írni. Önmagában engem ez a kihívás izgatott, csak az idő miatt nem mertem elvállalni. Ám amikor a harmadik íróról pattantam le, a történet folyamatosan rágta be magát a szívembe, és tudtam, hogy ezt a könyvet meg kell írni. Azután megbeszéltem a feleségemmel a jövő évünket, és ő azt mondta, hogy vállaljam el, jót tesz nekem a főigazgatói, kultúrharcos meg egyéb tevékenységek mellett. Ha úgy tetszik, ez alkalmazott írásművészet, ami kihívás, és azért izgalmas, mert mégsem bóvli, bulvár, hanem egy olyan zenészről írok, akinek a munkája, illetve az életútja példaértékű lehet mások számára. Egy önmagán túlmutató történetről van szó.”
A jó blueszene soha nem kereskedelmi okokból készült, vallják mind a ketten, és így vannak ezzel a regénnyel is. Mindazonáltal olyan könyvet szeretnének írni, amit nem lehet letenni. A megjelenést a jövő évi könyvfesztiválra ígérik.
A BESZÉLGETÉSRŐL KÉSZÜLT VIDEÓRIPORTOT MEGNÉZHETIK A FIGYELO.HU/VIDEO OLDALON
