A vetítés első hetében tizenegyen ültünk szombat délután a moziban. A nézőszám tekintetében ez nem valami biztató előjel. Bár komoly sajtótámogatást kapott a produkció, a nyűglődő értelmi-ségi anya kedvenc témája a liberál-feminista médiának. A film története egy háromgyerekes család egy napja, szerda estétől péntek reggelig. Ott indul, hogy a lakásba betoppan az asszony, Anna barátnője, aki rácuppant a férjre, és elhívja az asszonyt beszélgetni, bocsánatot kérni. Annát sokként éri ez a gátlástalanság, de elmegy a nővel, elviszi a családi kassza maradékát, és részegen jön haza. Beszélgetni kezdenek Szabolccsal, de a hűvös értelmiségi korrektség nem engedi felszínre az ilyenkor teljesen jogos indulatokat. Az intellektualizálás a hárítás legelegánsabbnak látszó formája, ebben profi a házaspár. Vértelen, szenvedély nélküli emberek, akik biorobotként kóvályognak saját életük taposómalmában. Humortalanok, kedélytelenek, nehéz elhinni, hogy a megcsalás előtt érdekesek lettek volna. A film fontos rétege a család anyagi gondja, a lakáshitel és az állandó pénztelenség, a szülők lejmolása. Hogy ennek mi az oka, az nem teljesen világos, a bel-budai polgári lakást valamiből megvették, nem lepukkant panelban élnek, de a rendező ezt szándékoltan nem akarta kifejteni.
Anna olasztanár, Szabolcsról nem maradt meg, mivel is foglalkozik. A gyerekek mindenféle különórákra járnak – önkéntes nehezítése az életnek –, délután öt után indulnak el vívásra, és utána még a csellótanár is házhoz jön. A négyéves kislány balettra jár, gyakorlatilag az összes sztereotipikus értelmiségi illúziókergetés megjelenik ebben. Bocsánatot kér az anya, ha fel meri emelni a hangját, és a legnagyobb: a kis zseni még ki is oktatja. Ekkora családhoz meg ennyi programhoz viszont energia is kellene, legalább az egyik szülőtől, de itt senkinek sincs elég, ettől aztán kimerültek, fásultak, idegesítők.
Másnap kiderül, hogy a barátnő találkozót kért Szabolcstól is, Anna azonban megkéri, mondja le. Szabolcs ezt nem akarja; azzal érvel, hogy csak így tudja leállítani a nő további nyaggatását. Anna most sem ordít vagy küldi el a francba a férfit, csak fojtott hangon könyörög. Szabolcs epizodista nemcsak a filmben, de a saját életében is, nehezen hihető, hogy ez a karizma nélküli férfi bárki érdeklődését is felkeltheti.
Hogy mitől nincs energiájuk, erejük ezeknek az embereknek, az nem derül ki. Még ha sugallja is a film, hogy nyilván a háromgyerekes életforma őrli fel ezt a nőt – ezt az üzenetet persze imádta a haladó/független sajtó –, ez nem elegendő válasz, ez a narratíva nem áll elég erős lábakon. Mert sokakat nem őröl fel az, hogy három gyerekük van meg dolgoznak, még ha nem is egyszerű az életük. A filmbeli családban még egy állandóan bevethető nagymama is rendelkezésre áll, de nekik valahogy ez sem megoldás. Mint ahogy nem is találnak megoldást az életükre sem egy nap alatt.
Kenesei Edina producer tolmácsolja a mai feminista kurzus közhelyszerűen ismételgetett anyaságellenes nyavalygását. Szerinte a produkció azt feszegeti: jól van-e az, hogy az anya áldozza fel idejét, önmagát? Miközben a filmben az apa éppen hogy kiveszi a részét a gyerekek körüli teendőkből, fürdet, reggeliztet, megy a gyerekekért, az iskolai koncertre is neki kell elmennie, plusz ott a nagymama. Mi kellene még? Pataki Ági, a másik producer egyenesen politikai állásfoglalásnak nevezte a filmet a három gyerek, négy kerék világa ellen, a családok évében. Ha ez is volt a szándék, semmivel sem sikerült alátámasztani.
Szilágyi Zsófia első rendezése a film, a Filmalap inkubátorprogramja támogatta a háromgyerekes családmodellt kritizáló művet. Hogy miért gondolja azt, hogy hihető és alátámasztható, hogy egy II. kerületi ingatlanban élő háromgyerekes értelmiségi család ma nem tud megélni Budapesten, azt nem tudjuk. A filmet tavasszal meghívták Cannes-ba, a Kritikusok Hete versenyére. A bemutató után Szilágyi maga mesélte egy interjúban, hogy nyugaton nemigen értik ennek a családnak a vergődését. Tegyük tisztába: itthon sem.
