„Azt a megbízatást nem kaptam, hanem szereztem. 1975-ben, az egyetem utáni kétéves budapesti, iparterves munkát követően, amikor hazamentem Pécsre, akkor került a város olyan katasztrofális helyzetbe, hogy a pincék, amelyek több évszázada ott húzódtak alatta, kezdtek beomlani. A kormány támogatta a települést a helyreállításban. Az akkori városi tanácsban korombeli fiatal, tetterős emberek voltak az adminisztrátorok, velük jó barátságot ápoltam, így meg tudtam győzni őket arról, hogy ezt a munkát nem csak úgy lehet elvégezni, hogy a pincéket vasbetonnal megerősítjük. Építészeti eszközök is használhatók ilyenkor, így hasznos belső tereket hozhatunk létre. Ezzel a módszerrel egy csomó pince megerősítése belsőépítészeti igényességgel valósult meg. Akkor kereszteltek el engem under-ground építésznek, mert a földfelszínen tíz évig nem épült meg semmim, de a föld alatt már sok minden.”
Építészi sokszínűségét is jelzi, hogy szülővárosa, állandó otthona nem kizárólag a csodás épületekben, közterekben őrzi keze nyomát, hanem még a pécsi úthálózat tervezésébe is bekapcsolódott. Mindezt a megyeszékhely építészeti örökségének, harmóniájának a megőrzése érdekében tette.
„Most halljuk a hírekben, hogy rengeteg helyen robbantanak Szíriában, azt is most tudtuk meg, hogy ezer elhagyott város van, ókori települések, amelyeket a sivatag lassan megesz. Miért hagyták el az emberek ezeket a városokat? Mert nem feleltek meg az életkörülményeiknek. Ebből aztán az ember rájön: nekünk, építészeknek ma az a feladatunk, hogy úgy őrizzük meg a váro-sainkat, hogy mindig alkalmasak legyenek a legmodernebb életvitelre is. Ezáltal meg tudjuk őrizni a múlt emlékeit is, és továbbadhatjuk a jövő nemzedéknek, ami a nemzeti identitás egyik alapeleme, hiszen az építészet, az épített környezet az, amely mindenki számára elérhető és közérthető. Éppen ezért a városépítésnél – ahogy mondani szoktam – a kilincstől az autópályáig minden feladatot iparkodtam bevállalni. Például alapítottam egy autópálya-társaságot, amely belehelyezi Pécset az ország és Európa közlekedési vérkeringésébe. Erre vagyok a legbüszkébb. Erről eddig nem beszéltem, és a díjátadón sem hangzott el: mind a mai napig Európa közlekedésfejlesztési tervei között szerepel a Baltikum–Adria-autópálya megteremtése, amit az általam, a saját kezemmel rajzolt térképemmel fogadott el egy helsinki szakbizottság, még 1990-ben. Úgyhogy erre vagyok a legbüszkébb, de ezt nem nagyon tudja senki.
Dévényi Sándor részt vett a mesterének tekintett Makovecz Imre által alapított Kós Károly Egyesülés kialakításában, formálásában. Ez igazi megtiszteltetés volt az akkor még fiatalnak számító építész számára.
„A Kós Károly Egyesülés Makovecz Imre szervezői tehetségének az eredménye, ő határozta meg az alapelveit is. Amikor ezt elkezdtük, még a rendszerváltozás előtt – noha maga az egyesülés formailag csak a váltáskor alakulhatott meg, mert 1990-től lehetett ilyesmiket létrehozni –, az volt a célunk, hogy a kommunizmus kilátástalansága idején is meg tudjuk őrizni azokat a polgári értékeket, amelyeket akkor nem tartottak fontosnak. Azt akartuk, hogy valahogy túllépve a reménytelenségen, átadjuk ezt az érzést az utódainknak. Ennek az egyik következménye volt a szervezet, majd a vándoriskola létrehozása, utóbbiban fiatal kezdő építészeket okítottunk a munkánk mellett.”
Az építészet mint művészeti forma, valamint a mindennapi ember – aki lakja, használja a művészi produktumot – kapcsolata kifejezetten erős az organikus építészetben, amelynek egyik legjelentősebb képviselője Dévényi Sándor. Hitvallása szerint az organikus építészet nem egy stílus, hanem egy gondolkodásforma. Lényege, hogy az építészet emberközpontú legyen, ráadásul oly módon, hogy a természettel, a környezettel is kapcsolatban álljon. Úgy kell építeni, hogy közben ne pusztuljon a természet.
„Makovecz Imre mondta: akkor járunk jó úton, ha a munkánk a teremtés folytatása. Tehát az isteni teremtőerőnek a megnyilvánulása az építészet – amit az organikus építészet fontosnak tart. Az organikus gondolkodásnak az a legfontosabb eleme, hogy emberközpontú legyen, emberi igények szerint induljon el, és a funkcionalizmust, a konstruktivizmust eszköznek tartsa. Tehát nem a konstrukció, nem a forma vagy a funkció a fontos. Ezek természetesen elengedhetetlen részei az építészetnek, hiszen gazdaságilag, használhatóságilag nélkülözhetetlenek, de az építész teremtőereje az, amelyik olyan egységet, olyan lakókörnyezetet hoz létre, ahol boldogok lehetnek az emberek.”
Névjegy
1948. november 27-én született, Pécsett
Anyai ágon tősgyökeres pécsi, felmenői a Zsolnay Porcelángyár művészei voltak
1968–73-ban a Budapesti Műszaki Egyetem hallgatója volt
1980-ban műemlékvédelmi szakmérnöki oklevelet szerzett, két évre rá végezte el a Magyar Építőművészek Szövetségének mesteriskoláját
1989-ben Makovecz Imrével egyik alapítója volt a Kós Károly Egyesülésnek
Számtalan lakóház mellett tervezett templomot, közösségi házat, gyalogoshidat, emlékművet, szállodát és köztereket
Kossuth-, Ybl Miklós- és Prima Primissima díjas építész
Ez évtől a Nemzet Művésze
Borítófotó: Kálmándy Ferenc/MTI
