ÚJ VILÁG SZÜLETETT
„Egy kiállításnak egyfajta összmű-vészeti alkotásnak kell lennie, s rengetegen dolgoznak azon, hogy egyfajta gondolatsor eljusson a látogatókhoz, megérintse őket. Azért fontos a sokféle impulzus, mert minden generáció más és más érdeklődésű. Egy idősebb sokkal szívesebben olvassa végig a kiírásokat, a fiatalabbakat jobban megfogják a videók, az érintőképernyők, a látvány. Ez egy történelmi időutazás, amelyben a kellően nyitott látogatóhoz eljut az az információ, amit a történészek megálmodtak.”
Anett, a vezető alkotó csapat belsőépítész tagja okleveles építészmérnök, de túlnyomórészt belsőépítészettel foglalkozik. A párjával közösen vezetett cégben ő végzi a belsőépítészeti részeket. Már a gimnáziumban is erre készült.
BELSŐÉPÍTÉSZET ÉS MŰVÉSZET
„Ekkora léptékű kiállítást még nem terveztem, ez egy óriási lépés. Annak idején sok kisebb installációt terveztünk, cégeknek standokat, ott is az volt a cél, hogy meghökkentő legyen, hogy feltűnjön a látogatónak. Ezért nem volt idegen számomra így nyúlni egy térhez. Egy másik munkám, amit a Terror Házával elkezdtünk, egy art deco villaépület belsőépítészete, tetszett a főigazgató asszonynak, valamint a hozzáállásom, hogy olyan ötleteket tudok hozni, amik eredetiek. Az idén februárban kérdezték meg tőlem, mi lenne, ha én lennék ennek a kiállításnak a befejező tervezője. Nagyon megörültem, mert nagyon tisztelem F. Kovács Attila munkáját. Amikor megtervezte a Terror Házát, boldogan mentem megnézni. Olyan üzenetek voltak ott, amik nem mindennaposak, nem egy belsőépítészeti megfogalmazás, hanem egy installáció, egy-egy műalkotás egy tér. Hogy ezt folytathattam, óriási megtiszteltetés.”
Az egyes termek hangulata, látványa rengeteg beszélgetés, rengeteg inspiráció során alakult ki. A fő cél szellemében minden terembe kellett egy olyan gesztus, ami, ha belép a látogató, azonnal megüti és rögtön eljut a tudatba, az érzelmekhez.
„Ebben a csapatban a legnagyobb részt a történészek tették ki, ezenfelül a grafikai munka is óriási. Aki a filmek berendezésével foglalkozik, az alkotta meg a vitrineket. Olyan tárgyakat tudott megszerezni, amik nagyon szépen hozzátesznek a kiállításhoz. És hát nagyon jó kivitelezők kellettek, akik számára nem volt lehetetlen. Körülbelül tízfős team szellemi terméke az, ami itt létrejött.”
A kiállítás egy történelmi élményközpont, ahol fáradság nélkül juthat tudáshoz a látogató, A tervezés során számtalanszor felvetődött, hogy nagyon hosszú a tárlat: három szinten keresztül több mint kétezer négyzetméter. Ha végigjárja valaki, biztosan nem távozik üresen. Ficzere Anett szerint ezért érdemes kiállítást csinálni, hogy ne csak unalmas vitrinekben kiírt szövegeket olvasson az ember, hanem belelapozhasson a hús-vér történelembe.
„Az első installáció Ferenc József ravatala, ezzel lezárul egy korszak, ennek van egy olyan hatása, ami azt gondolom, mindenki számára egyfajta bánat, és egy búcsúzás az eddigiektől. Azután belépünk a következő terembe, ahol ott vannak azok a katonák, akik visszatértek a frontról, és többé már nem találják a helyüket. Mert már nem ugyanazok. Az installáció azt is jelzi, hogy vannak, akik nyomorultul tértek vissza, akiknek óriási veszteség volt a családjuk számára és vannak, akik épen tértek vissza, de már nem ugyanazok az emberek – ezt sugallja ez a fajta kőhadsereg. Ezért van a teremnek nyomasztó hangulata. Sematikus, szándékoltan nem szépen kidolgozott katonákról van szó, durván megformáltakról, mert ez a század már túl van azon, hogy szépen kimunkált legyen.
TEREK KONTRASZTJA
A dinamikát fokozza, amint egyik stílusból átcsöppenünk valami egészen másba. Ez is az utazás része, hogy minden egyes átjáró egy kapu, amely egy új dimenziót nyit.
„Az előző, poros, koszos, lehangoló környezet után megérkezünk a pompába, ahol a békemű megszületett, és a hatalmas döntéshozók, valamint mellettük a teljesen megalázott vesztesek, akik már arctalanok, nem számít a véleményük, ez a béke már nem az, ami előtte volt. A Versailles-i tükörterembe torz tükröket állítottunk, eltorzult a világ, megnézheti magát az ember, szétfolyik minden, nem úgy sikerült, mint ahogy kellett volna.”
A következő tér Amerika. A nagy háború győztese. A vizek felett és már mindenekfelett uralkodó.
„Ahogy megépíti a flottáját, ott az erő, a dinamizmus. Ezzel a végtelenséggel, ezzel az ellipszis alakú térrel határtalan az ereje. Világos, jeges. Még a fűtés is ki van kapcsolva, azt az érzést keltve, mintha a tengerparton lennénk.”
Az efféle megoldások nem mindig a tervezőasztalnál születtek meg, a tér koncepciója adta az ötletet. A győztesek-vesztesek terme nagyon nehezen alakult ki, pont azért, mert nagyon nehéz megfogni, ki a győztes és ki a vesztes.
„Rengeteg változat született, amiket mindig visszadobtak, mert nem erre gondoltak. Egyszer csak jött az ötlet, hogy mi lenne, ha egy kicsit labirintusszerűen közlekednénk a térben, a falak pedig úgy lennének felállítva, hogy egyre emelkednek, plasztikusságukban hatnak és mindegyiken úgy lennének az információk, mintha könyvben lapozódnának. A győztes ugyanannyit veszített, mint a vesztes és ugyanannyi problémával küzd meg. Közben ráadásul a Jóisten megteszi a dolgát, van egy háború, amit az emberek hoztak létre, majd utána az ennél sokkal több áldozatot követelő spanyolnátha óriási veszteséget okozott mindenhol. Erről tanúskodik a folyosói tér. Ez a fajta raszter ebben a térben: a sírgödrök és a kórházi ágyak ugyanebben a térben. A mortalitási görbe, ami jelzi, hány halott volt. Ez elég sokkoló. Véget ért a háború, és mégis elég sok embert veszítettek el.”
KÉZZELFOGHATÓ MÚLT
A Népszövetség teremben egy kártyavár áll. Anett úgy vélte: a Népszövetség nem volt rossz kezdeményezés, de nem töltötte be a funkcióját. Az mindenkiben megmarad, hogy a Népszövetség egy kártyavár. Tartozik hozzá egy interaktív fal, amely a fiatalabb generációt célozza meg. Rákattintva a zászlókra, látszik, ki mikor lépett be a Népszövetségbe,
A Vörös terrort jelképező teremben a húsvágó bárddal szabott zsákutcában a vörös, nedves hatású falak között rossz érzése támad a látogatónak.
„Ez is volt a cél. Gondban voltunk, mi legyen a vonalvezetés. Nehéz az épület, mivel klasszikus, régi házról van szó, ami nem igazán múzeum funkcióra lett kitalálva. Ez egy vezetett túra, amiben a látogató sorra járja mindazt, ami abban a korszakban zajlott. Ennek van egy dramaturgiája, azon kell haladni, mert a látogató akkor érzi át az egész folyamatot. Ez a terem egy olyan zsákutca, amit szándékosan csináltunk meg úgy, hogy az elején van egy vasfüggöny, amely menekülési útvonalként használható, de a látogató, aki frusztrálva érzi magát, úgy érzi: inkább nem menne arra tovább.”
A tárlat valóban minden érzékszervre hat. A stílust a csapat „vizuál taktilisnak” nevezte el.
PUSZTULÁS ÉS FELTÁMADÁS
A Magyarország összeomlása teremben elmossa a XIX. századot az ár és minden elpusztult. A koncepció itt is sok beszélgetés nyomán született meg.
„Jött az ötlet, hogy gyönyörű tárgyakat helyezzünk el a vizet imitáló műgyantában, amin a látogatók végigtaposnak, végigmennek és bármennyire fájdalmas, időnként rá kell taposniuk. Időnként kiállnak az őszirózsás forradalom őszirózsái, szebbnél szebb kristályok, porcelánok. És közben a fejük fölött szólnak a lélekharangok. Elveszítettük területünk jelentős részét, amit ábrázolunk a trianoni térképen, amin nagyon jól látszik, mi maradt. Ez a fajta pixelesség, ami azt mutatja, mik szakadtak ki Magyarországból, még jobban mutatják, mit veszítettünk. Végig kell rajta mennünk, ha tetszik, ha nem. Közben a filmeken látszanak azok a megrázó események, amelyek akkor zajlottak. Itt az volt a cél, hogy egyfajta kilátástalanság legyen, hiszen szétcsúszott alattunk a föld, már reménytelen, reményvesztett minden. Itt az a fajta közlekedés, amit a terem megkíván, arra kényszeríti az embert, hogy érezze, tényleg majdnem minden összeomlott. Majd beszűkül a tér, a vagonlakókat mutatja, hiszen nagyon sok kitelepített évekig szűk vagonokban húzta meg magát.”
Újra átlépünk egy kapun, s látszik, hogy van fény az alagút végén: a konszolidációt Horthy Miklós hozta meg az országnak. Élethűen, életnagyságban, fehér lovon.
„Azt szerettük volna, hogy valóságos legyen. Ha megérkezik ide a látogató, érezze, hogy itt stabil minden, van egy hatalom, érződik, hogy itt valaki rendet tudott teremteni. A falakon a korszak nagy politikusainak gondolatai. A végén két ellipszis harap egymásba, és a korona alatt egyesül a király nélküli királyság mindazok számára, akik hisznek ebben. Ez egyfajta megnyugvást sugároz. A koronát eltúlzott léptékben hoztuk be. Szándékosan olyan magasságban van, hogy a látogató megtapogathassa, érezze azt a fajta súlyt, azt az erőt, amit képvisel.
Fotós: Fürjes Viktória
