A Szent László-legendárium egyik legizgalmasabb része a kerlési csatajelenet: a kun vitéz legyőzése s az elrabolt lány megmentése. Ez az epizód a templomi freskófestészetünkben is ikonikus erejű képi motívummá lett, a bibliai jelenetek egyenrangú társaként mutatott fel valamit a híveknek a fény és a sötétség örök küzdelméből. A szerző számára ez a párviadal egy „csillagvallási örökségeinket is magához szólító példázat, amely egy örök körforgás soha nem szűnő lendületével szolgál”. Ez a lendület lendült benne tovább, a privát történetévé válva. Toót-Holló Tamás ugyanis nyomatékosan hangsúlyozza, hogy ez a történet a személyes ügye.
„A regényben visszatérő asszonyszabadítások sorozatában mindig mély átéléssel, személyes szálak felvételével teszem a magamévá László és a kun vitéz nézőpontját is. Hozzáadva az előképhez a magam szerelmi életének minden mesés szövevényét. A »mesés« jelző itt szó szerint értendő: mert az asszonyszabadító jelenet örök visszatérését azzal is érzékeltetem, hogy a híres asszonyszabadító varázsmeséink sorsalakzatain keresztül is megmutatom. Szent László itt tehát úgy készül magát a kun vitézzel összemérni, hogy ebben a történetben egyszer vele van a szélkötő sárkány, Kalamona is. Vele van Ribike, az aranyos hátú gyíkocska is. Vele van Virág Péter, az árok partján virág képében megszülető táltos is. Vele van az Ibolyával együtt a vér szavát megszólaltató Rózsa is. S vele van a Feketegyász országába fehér galamb képében elrepülő Tündér Erzsébet is. S ahogy ők vele vannak, úgy vele vagyok én is, s az általam megszabadított asszony is – mindenki legalább hét alakban.”
A könyv íróját a magyar ősi vallási tradíciókon túl a távol-keleti kultúrák is erősen vonzhatják, hiszen számos utalást tesz a taoizmusra vagy a sintoizmusra. Regényeinek középponti magja mindig valamilyen mítoszi elem, amelyben egyszerre van jelen Kelet és Nyugat ősi vallásainak szemlélete. „Mindig a sajátomnak éreztem a tradicionalista filozófiát, de eleinte a keleti vallások őshagyománya vonzott. Amikor viszont ezt a sokféle tudást metafizikai kalandregényekbe szerettem volna átforgatni, rá kellett jönnöm, hogy a fúziós gondolkodásnak számomra akkor van a legnagyobb ereje, ha ott van benne az a sejtszintű tudás, amit a magyar népmesék, népdalok, népballadák mélyén rejtve rejtező csillagvallás hite táplál. Azóta is ott ragyog hát körülöttem a Kelet minden egzotikus színe, de a regényeim alapja most már mindig a magyar hagyományok néprajzi öröksége.”
Toót-Holló Tamás a garabonciáshagyomány kutatásával vált ismertté. Vajon hogyan függnek össze a garabonciás diákokat megidéző művei és a most megjelenő királyregényei?
„Ahogy a garabonciáshagyomány is egy rejtve rejtező tudás, ugyanúgy a magyar mitikus történelemben szereplő szakrális királyaink beavatottsága is hermetikus alapokon nyugszik. Róluk szólva tehát ugyanazt a regényfolyamot írom 2012 óta, mióta A Garabonciás Könyve összefoglaló címet viselő ötrészes kőmisztérium-trilógiám megjelent. Ez nem vicc: ez a trilógia ugyanolyan eszement számozású vállalkozás, mint Douglas Adamsé, aki a Galaxis útikalauz stopposoknak című művével szintén egy ötrészes trilógiát hagyott maga után. Nálam ez úgy jön ki, hogy a trilógia három regénye kiegészül egy liturgikus drámával és egy tanulmánykötettel is. Ez utóbbiban, a Garabonciások könyve és szerelme címűben megint az irodalomtörténészi hivatásomat gyakorlom. A kőmisztérium-trilógia három kötete (az Üsse kő, a Három a kő és a Gördül a kő) után most egy másik trilógia, a királyregényeké van soron az életemben s az őselemeim elemzésében. Ez utóbbi ugyanis A Forrás Könyve összefoglaló címet kapta.”
A Hunor és Magor királyfiakról szóló Csobban a víz című regénnyel induló, aztán a Szent László-kötettel folytatódó királyregény-trilógia harmadik része Mátyás királyról és vele együtt a néphit szerint őt segítő Kampó táltosról szól majd, ha kellő lelki energiát gyűjt össze megírásához a szerző.
„Tekintve, hogy a Szent László-regény egyik fejezete, a Ribikéről szóló rész írása életem egyik legnagyobb próbatétele s egyik legszebb, életre-halálra szóló ajándéka volt. Ahogy abban a fejezetben oda kellett vágnia a Szent László inkarnációjaként megjelenő legkisebbik királyfinak a Ribike elvarázsolt alakjában feltűnő s rabságából szabadulni igyekvő aranyos hátú gyíkocskát a világ végén álló kőhídhoz, ezt a mágikus cselekvés szabályai szerint nekem is meg kellett tennem. S ami egy szerelmespárral történik, az mindkettejükkel végbemegy. Vagyis ott és akkor én is a falhoz csapódtam, véresre zúzódtam és aztán újjászülettem, s erről a regényben is egy az egyben tudósítottam. Az újjászületésem egy házasság, amelyet a regényben megírt, s aztán az életben is megtalált Ribikével kötöttem. S most ebben a házasságban teljesítem ki magam. Átadva magam az újjászületés minden mámorának. És kipihenve az ízzé-porrá zúzódás minden megsemmisítő érzését.”
Toót-Holló Tamás életében összekapcsolódik a szó hétköznapi formájában értendő prózai lét, a szerkesztőségi, újságírói munka a regényírással, az irodalomtörténeti kutatással. Egyik sem teszi könnyen élhetővé a másikat, de lehet ebben valami inspiráló is. „Az, hogy egyszerre többféle szinten létezhetek, megóv attól, hogy valamibe nagyon belevesszek. Jóval szegényebb lenne az életem, ha »csak« író, »csak« lapszerkesztő vagy »csak« egyetemi tanár lennék. Amiben élek, nem más, mint egy folyamatosan vibráló tudatállapot. Ami arra edz, hogy amikor az írót helyezem szolgálatba magamban, máris benne élhessek a tudatáramprózáim közegében.”
