– Látom, a dolgozószobáját körös-körül festő- és grafikustársainak a képei díszítik. Elmondta, hogy ezekért cserébe ön is adott egy-egy alkotást. Más lakások falát így az ön képei gazdagítják. Valóságos hálózatépítés…
– Ezt kint tapasztaltam meg, már ott elkezdték a kollégák ezt a csereberét. Igaz, Kanadában jártam egy filmstúdió vezetőjének a dolgozószobájában, ahol a falak üresek voltak. Régi, nagy mondás, hogy mindenki addig él, amíg emlékeznek rá. Ha ránézek a falra, tudom, ki az a kanadai művész, vagy tudom, ki az a Somogyi Győző. Amúgy nem biztos, hogy eszembe jutna, de én mindennap látom itt a munkájukat.
– Csak egy célgömb hiányzik még, hiszen a filmjei is olyanok, mint egy-egy lövedék. Az első másodperc mindig erős kezdőlöket, aztán megindul valaki, valami a végzete felé. A szűk időkeret miatt választotta ezt a koncepciót?
– Mindig bevillan, amit kezdő koromban hallottam: minden filmnél az elején kell egy vázlat, hogy honnan hova akarok eljutni. Ha ez nincs meg, akkor komoly baj van a produkcióval. Ma készülnek olyan alkotások, amelyeknél már nincs kronológiailag lekövetve a „bevezetés, tárgyalás, befejezés” – de mi még így szocializálódtunk. Arra törekedtünk, hogy valahonnan jussunk el valahová. Ahogy mondta: mint a puskagolyó, amelyet valahonnan kilövünk és valahova be fog csapódni. Ha filmet csinálok, én mindig azt próbálom dramaturgiailag felépíteni, hogy valahová megérkezzünk, amikor a vetítés után felkapcsolják a villanyt. Például Az utolsó vacsora legutóbbi bemutató vetítésén, amelyen ott volt, néma csöndben ültek a nézők. Aztán azt kérték, vetítsük le még egyszer. Van, amikor a második megtekintés után nyer értelmet a film egy-egy részlete. Vagy még később, jóval utána: a Ticket megrajzolásakor még teljesen egészséges voltam, teniszeztem. Napi négy-öt órát tudtam játszani. A filmbe belerajzoltam „magamat” infúzióra kötve, majd járókerettel, ez valami tudat alatti dolog lehetett. (A művész öt éve autoimmun-betegség okán mozgáskorlátozott lett – a szerk.)
– Hová szól egyébként, milyen helyre visz el a Ticket? Úgy láttam, egy egész életet lehet vele körbeutazni.
– A tikett szónak a magyarban nincs olyan sok jelentése, mint Amerikában és a nyugat-európai országokban, ahol jóval több mindenre értik: tikett van a járműveken, tikettet kapsz a rendőrtől gyorshajtás esetén, tikett a repülőjegyed is. Mindenki kap egy tikettet, amikor megszületik. De nem tudod, hogy első vagy másodosztályú, és azt sem, hogy hány megállóra szól. Mikor ezt a filmet készítettem, a kisebbik bátyámnak nagyon megtetszett az ötlet. Közben derült ki, hogy áttétes rákban szenved, hat hete van hátra. Azt mondta: „Én sem tudtam, hány megállóra szól ez a tikett!” Majd, mivel még ehhez is volt humora, mintegy rám pirítva hozzátette: „Nagy barom filmet csinálsz te!”
– Annak ellenére, hogy a végzet, a pusztulás adja meg önnél a végpontot, kifejezetten derűs ember. Teli is vannak a művei humoros, néha komikus fordulatokkal, különös módon ellenpontozva a mindig bekövetkező tragédiát.
– Matolcsy György (a Pannónia Filmstúdió akkori vezetője – a szerk.) is mondta nekem: te olyan vicces pali vagy, miért nem rendezel valami humoros filmet? De engem inkább ezek a témák érdekeltek. Attól még becsúszik egy-egy olyan geg például, amikor Az utolsó vacsoránál a légy rászáll a halra és elkergetik. Valóban azért vagyok jó túlélő, mert humorral sok mindent el tudtam ütni. Mindig azt mondtam: aki rajzfilmes, annak legyen humora! Nagyon jól jött az olyan időszakokban, amikor még megkérdezték, ki a légy és ki az, aki kergeti. Mert, mint mondták, a légy biztos mi vagyunk, s a nagy szovjet medve kerget minket! Ki a fene gondolt akkor erre a hülyeségre? Az én inspirációm egy Pink Floyd-lemez volt, azt hallgatva lepergett előttem a teljes film. A Gravitáció címe is eredetileg az volt, hogy Almák egymás közt. A filmet elutasították, különös tekintettel arra, hogy piros volt az az alma, amelyik, mint kiderült, rothadt volt belülről. Erre újra jelentkeztem azzal, hogy Newton törvényét szeretném megörökíteni, az almákat pedig kék színűre rajzoltam, erre már nem tudtak mit mondani! Így is több elismerést nyertem vele, mint A léggyel. Itt van például a Hirosima-díj. (Megmutatja, ott van egy kisasztalon a Kossuth-díj mellett.) Ezt a kitüntetést egy kollégám hozta haza.
– Csak az Oscar-díj botrányos átadásáról hallottam. Más díjakat sem tudott átvenni?
– Ez akkoriban gyakran előfordult, számos elismerés esetében. A légynek először Tamperében ítéltek díjat, azt soha nem kaptam meg. Aki átvette helyettem, egy partin elhagyta.
– Gondolom, ez utólag sem vette el a kedvét. Most készült el Az utolsó vacsora című egyedi filmje.
– Még sok ötletem van, amelyet szeretnék megvalósítani.
– Azt mondják, a mozi őse ez a festmény, az ábrázolt mozgalmasság okán. De a képen, éppúgy, mint az animált vacsorajelenetben, fontos szerepet kapnak statikus részletek is: a hal, a vörösbor a pohárban. Mit közvetíthetnek ezek a jelképek a kor nézője számára?
– Pont azon gondolkodtunk a film készítése közben, hogyan tudom ezt összekötni, súlyosabbá tenni. Azt, hogy „vegyétek, egyétek” – amikor Krisztus megtöri a kenyeret. Feloldozásként gondoltam azt a részt, amikor tanítványainak kiosztja a halat. Péter vágja a halat, Júdás csak szorongatja a pénzes zacskóját. Ő nem vesz részt semmiben, az első perctől kezdve ezzel van elfoglalva.
– Éppen egy olyan korban, mint amilyen a pártállam volt, miképpen jött az a teljesen képtelen ötlet, hogy megcsinálja Az utolsó vacsora filmváltozatát?
– Tényleg rejtély, sokan csodálkoztak is, hogy nem rúgnak ki azonnal. De ezzel az erővel bármelyik filmemet bárki megvétózhatta volna, vagy azt mondja: figyelj, foglalkozz inkább mással. Negyven éve, hogy beadtam a tervezetet – persze elutasították. De most már, utólag azt mondom: hál’ istennek nem engedték meg, hogy megcsináljuk, mert egy nagyon gyenge kvalitást tudtunk volna elérni. Nem is gondoltam át ép ésszel – hiszen Milánóba nem mehettünk volna ki forgatni –, miképpen jött volna be Rudolf Péter a festmény elé. Pályázaton nyertük a pénzt a megvalósításhoz, a filmet az MTVA Médiamecenatúra, az NKA, az MMA és az Emmi is támogatta. Három évig készítettük a produkciót, ezalatt rengeteg változáson ment keresztül.
– Végre megvalósíthatja a négy évtizede dédelgetett álmát, és változtat rajta?
– Én erre, hogy a koncepciómon változtassak, nyitottabb típus vagyok. Például Az utolsó vacsora kitűnő zeneszerzője, Pacsay Attila, amikor az animációval már készen voltunk, mondott egy dramaturgiai ötletet, amely szerinte zeneileg is hatásosabb lenne. Kipróbáltuk, működött, és újrarajzoltuk a jelenetet. Meg kell említenem mindenképpen Békési Sándor dramaturgot, vele dolgoztam már negyven éve is az eredeti ötleten. Ő később a teológia professzora lett. De szeretném megnevezni a többi alkotót is, aki részt vett a munkában: Maticska Zsolt látványtervező és a felesége, Fábián Zsuzsanna, Csányi Sándor animátor, Kosaras Mihály és felesége, Burián Erika, valamint Horváth Károly rendezőasszisztens, aki a festmények antik, töredezett hatásán dolgozott. Varga Zsolt Iván fénytechnikája hozzájárult a térbeli jelenet világításának a megoldásához, a színvilág és az atmoszféra létrehozásához. Polecsák Lajos a vágásban vett részt. Madácsi Imre hangmérnök munkája éppúgy kihagyhatatlan, mint Détári Géza segítsége. Széles Tamás Jézusként szólal meg. Ujréti László az Úr hangja. És ne felejtsük ki magát Leonardo da Vincit: ez a film tisztelgés a remekmű előtt. Ez a kép már akkor is izgatott, amikor láttam az első „festményfilmeket”. Például mikor Gémes József elkészítette a Toldit (Daliás idők, 1984 – a szerk.). A már említett Békési volt az asszisztense, aki zseniálisan festette meg a lovas jeleneteket. Köszönet hát a kollégáim-nak, akik az animációban, a kifestésben együttműködtek, mert ezt egy ember nem tudta volna elkészíteni, ez igazi csapatmunka volt. Köszönet mindazért, amit hozzátettek a filmhez. Bármilyen ötletem volt, ők kipróbálták, kísérleteztek. Együtt javítottunk ki jeleneteket már azt követően is, hogy először láttuk nagy kivetítőn, egészen addig, amíg azt nem mondtuk: na, ez vállalható.
NÉVJEGY
1946-ban született
1968-tól a Pannónia Filmstúdió fázis-, majd kulcsrajzolója és animátora volt
Első önálló rendezése A kő című rajzfilm
1981-ben A légy című alkotásával elnyerte az első magyar Oscar-díjat
1988-ban megkapta a kanadai letelepedési engedélyt, 2002-ben hazatelepült
2017-ben az Amerikai Filmakadémia beválasztotta a tagjai közé
2018-ban a Nemzet Művésze címmel tüntették ki
