A korát meghazudtolóan aktív, 73 éves muzsikus nevéhez fűződik a Schleswig-Holstein és a Mecklenburg–elő-pomerániai Zenei Fesztivál, a hamburgi Mendelssohn, a Schleswig-holsteini Brahms Társaság vagy a Hamburgi Szimfonikus Zenekar megalapítása. De ő hozta létre a Hindemith-díjat is, ifjú zeneszerzők számára. Hazájában utolsó bástyaként emlegetik Achtung! Klassik című tévéműsorát, amely Leonard Bernstein nyomán – akinek a munkatársaként dolgozott – a fia-talokhoz igyekszik közelebb vinni a komolyzenét. E misszió annyira fontos számára, hogy évente 100 ingyenes koncertet ad diákoknak. Szintén Bernstein elképzelései nyomán, 1995-ben létrehozta a Nemzetek Filharmonikus Zenekarát (Philharmonie der Nationen), ezzel igyekezve hirdetni a népek közti megbékélés eszméjét a zene, a kultúra segítségével.
A SziRom, azaz Szimfonikus Roma Zenekar Justus Frantz egykori munkatársa, Batyi Róbert nagybőgőművész nevéhez fűződik. Célja segítő kezet nyújtani a Zeneakadémián frissen végzett cigány származású növendékek számára, s bizonyítani a magyar roma muzsikusok tehetségét, tudását. Justus Frantzot a zenekari próba szünetében kérdeztük.
– Ön hazánkban kevéssé ismert, annak okán, hogy ritkán lépett fel magyar pódiumokon. Mikor is?
– Hát, elég régen. Kétszer jártam Budapesten. Egyszer az akkor Ferencsik János irányította Magyar Állami Hangversenyzenekarral koncerteztem. 1972-ben Beethoven Esz-dúr zongoraversenyét adtam elő. Másodszor az Operaházban léptem fel egy gálakoncert keretében. Az önök operája elképesztő építmény, csodálatos akusztikával. Budapest pedig gyönyörű, fantasztikus benyomást gyakorolt rám már akkor is, és természetesen most is. Egyébként az operaházi koncertemről készült filmfelvétel annak idején.
– Amellett, hogy Budapest gyönyörű, Magyarország Kodály országa…
– Éppen most vezényeltem Izraelben Kodály- és Bartók-műveket. Meglehetősen sok felvételt készítettem magyar zeneszerzőkkel, például Kodály Zoltán Háry Jánosa vagy Galántai táncok című műve sem maradt ki a sorból, csakúgy, mint Bartók nagyszerű kompozíciói. Nagyon szeretem a muzsikájukat.
– Vajon a nagyvilág közönsége is szereti annyira, mint ön?
– Tudja, manapság igen komoly probléma, hogy az internet miatt az emberek sokkal nehezebben tudnak koncentrálni, türelmetlenebbek, amit lehet érezni a koncerteken. Pedig (a próbaterembe lassan visszatérő muzsikusokra mutat) itt vannak ezek a nagyon jó és nagyon tehetséges muzsikusok, s nekem fantasztikus örömet okoz, hogy ilyen magyar zenészekkel dolgozhatok együtt.
– Érződik a magyar zenészeken, hogy Bartók, Kodály, Dohnányi országában születtek?
– Szerintem két dolgot kellene összekombinálni: a német precizitást és a magyar temperamentumot. Higgye el, egészen kivételes dolgok születnének.
– Elmondható ez a magyar roma zenészekről is?
– Lendvay József hegedűművészt először utcazenészként hallottam játszani, innen aztán eljutott egészen a világhírig. (Lendvay József a Nemzetek Filharmonikus Zenekarának koncertmestereként is dolgozott – a szerk.) Mint ő mondta, a kiváló magyar és német professzorok mellett Mozart, Brahms és Bach voltak a mesterei. Batyi Róbert is nagyon jó zenész és nagyon jó barátom (fordul a SziRom Zenekar alapítójához és vezetőjéhez).
– Mint a világban sokat utazó, koncertező muzsikus, hogy látja, a komolyzenének megvan még az a rangja, mint egykor?
– Valami eltolódott. Korábban Európa volt a zenei központ, ám ha így folytatódik, akkor hamarosan Ázsia válik centrummá. Ha keletre megyünk, azt tapasztaljuk, hogy sokkal több fiatal foglal helyet a koncerttermekben, mint nyugaton.
– Hát igen, Európa most másnak vált a centrumává, a bevándorlásnak. Mi itt, Magyarországon csak a hírekből ismerjük a németországi helyzetet. Mekkora probléma önöknél, Németországban a migránsválság?
– 1988 óta egyike vagyok a menekültek nagyköveteinek. Így próbáltam, próbálom támogatni a rászorulókat. Akkoriban senki sem érezte vagy gondolta, mekkora probléma lesz a bevándorlásból. A legnagyobb gondunk most az, hogy Merkel asszony szeretettel fogadta és busszal szállította őket Németországba. Aztán nem tartották az embereket egy helyen, egyszerűen mehettek, amerre láttak. A migránsok pedig nem tanultak meg németül, nem tanultak szakmát, nem integrálódtak. Ha valaki befogadja őket, hatalmas felelősséget vállal. Jövőt kell biztosítania a számukra. Nem az a feladat, hogy beengedjük őket, foglalkozni kell velük. Úgy vélem, Németország végül képes lesz megoldani a mostani helyzetet, amellyel eljutott teljesítőképessége határáig. Egész Európa rettentő nehéz helyzetbe került, mondhatni kardélen táncol, és most még nem látni, hogyan tud majd kijutni a bajból.
