– Forrásból az album címe. Ezzel milyen forrásra céloz?
– Olyan forrásból merítünk, amely összezeng a természet rezgéseivel. Nem zavarja őket, hanem összeolvad velük. Valahonnan merítenie kell az embernek, ha valamit létre akar hozni. Eleve meghatározó, hogy akusztikus zenét játszunk, akusztikus hangszerekkel. A hangszerek összeállításából adódóan olyan ez az együttes, mint egy népzenekar. Két brácsás zenél a lemezen. Az egyik Csoóri Sándor Sündi, Brasnyó Antal szintén brácsázik, ő a Vajdaságból szokott átjönni, egyébként Lajkó Félixszel játszik. Bognár András nagybőgőzik, ő népi bőgős, Szabó Dániel működik közre cimbalmon, s két opus erejéig Lőrincz Hortenzia énekel. Én is énekelgetek, bár egyszer olvastam egy kritikát, amelyben az szerepelt, hogy minden jobb annál, mint amikor Dresch énekel. (Nevet.) De én vállalom ezt. Ha jön az ének, akkor szabad énekelni. Kodály országában főleg. Vannak saját kompozícióim ezen a lemezen, mindnek van valamilyen népzenei alapja, de úgy, hogy nem is lehet észrevenni. Sokszor egy szövegre kezdek el valamit létrehozni, gyakran egy dallamra. Sok improvizáció van benne, és akadnak kimondottan népzenei megszólalások. Az első például egy kalotaszegi legényes, azután megszólal egy Erdélyből való népzene, a Magyarbece nevű faluból, Szántó Ferenc repertoárjából. Van egy csárdásmenet, amelyben én furulyán játszom zenekari kísérettel, és a lemez legvégén egy református zsoltár.
– Bizonyos szempontból ön előrébb járt, mint a kora, hiszen a nagy világzenei hullámot megelőzően már etnodzsesszt, folkdzsesszt játszott.
– Így alakult a pályám. Kicsi koromban egy faluban nevelkedtem Hajdú-Bihar megyében, akkor ott még áram nem, ám zene mégis volt. Később, amikor már Budapesten jártam középiskolába, akkor döntöttem el, hogy zenész leszek, s dzsesszel kezdtem el foglalkozni. Azután egyszer lementem egy táncházba, ahol ugyanazt éreztem, mint kiskoromban. Párhuzamosan futott attól kezdve a dzsessz és a népzene. Az embernek mindenre lehetősége adatott, szabadok vagyunk, szabad akaratunkból alkothatunk, létrehozhatunk magunknak szépségeket. A népművészet is ilyen. Fogta magát az ember és megcsinálta. Szüksége volt valamire, létrehozta. Én ugyanígy voltam és vagyok a zenével.
– Pesti szülők gyermekeként hogyan került falura, azután vissza Budapestre?
– Édesanyám a Földes nevű községben született, apám budapesti, így itt telepedtek le. Egyszer csak én is megjelentem az élet színpadán, de ők mind a ketten dolgoztak, nem volt lakásuk, én pedig elég beteges kisgyerek voltam, ezért úgy döntött a nagyapám, hogy levisz hozzájuk. Édesanyám persze nagyon gyakran látogatott. Amikor középiskolás lettem, már nekem is Budapestre kellett költöznöm.
– Ha ennyire mélyen hatott önre a népzene, akkor miért ment dzsessz tanszakra?
– A középiskolában, elsős-másodikos koromban, a hetvenes években, a nagy beatkorszak kellős közepén egy osztálytársam rákérdezett, hallottam-e már dzsesszt. Azt sem tudtam, mi az. Mutatott felvételeket, amelyek nagyon megtetszettek. A rádióban ment A dzsessz kedvelőinek című műsor, amelyet hallgatni kezdtem. Teljesen elvarázsolt, elsősorban a tenorszaxofon-játék. Johnny Griffin volt, akit először hallottam. Levett a lábamról, ami nem csoda, ma is nagyon szeretem hallgatni. Teljesen beleestem ebbe a zenébe, és elkezdtem szaxofonozni tanulni. Ahogy telt-múlt az idő, lelkileg is belekerültem a dologba. És megint visszakanyarodva a forráshoz: a zenének szellemi háttere van, az igazi muzsika valamiről szól, nem csak arról, hogy szerelmes vagyok, mint a popdalokban – persze az egy nagyon nagy érzés –, az igazi zene annál több. Érdekes, hogy gyakorlás közben a nagyszüleim, a földesi emlékeim is gyakran eszembe jutottak.
– Jelenleg két quartetje van, a Dresch és a Dresch Vonós. Mi szükség a második formációra?
– Több oka van. Nagyon szeretem a dobot, a dobfelszerelést, azt a poliritmikát, amelyet a dobbal lehet előcsalogatni. De hát ez elsősorban a dzsessz alaphangszere. Szerettem volna a hangzást másfelé vinni. A Vonós Quartetben a ritmust maguk a brácsák adják, így a ritmus bennünk van, s nem a dob határozza meg. A másik ok, hogy ez a felállás közelebb áll a népzenéhez. Szeretek népzenét játszani, és szoktam is koncerteken, mégpedig eredeti anyagokból merítetteket – természetesen ahogy én elő tudom adni. De nem is törekszem a tökéletes hitelességre, az magam szeretnék lenni. Tudom, hogy nagyképűen hangzik, de hát ez így van, az ember saját magából is merít, bízik magában. No és volt egy prózai oka is, amiért létrejött ez a zenekar. Nem olyan egyszerű megélni a dzsesszmuzsikálásból, és mivel az együttes minden tagja sokfelé játszik, megesett, hogy nem tudtunk elvállalni fellépést. Ez luxus. Ilyen esetekben felötlött, milyen jó lenne egy másik formáció. Ez volt a legutolsó ok, de ez is benne volt.
– Ön többfelé is játszik.
– Igen, hála istennek akad, akinek szüksége van rám, aminek örülök. A legutóbbi felkérés Fekete-Kovács Kornél nagyszerű big bandjétől, a Modern Art Orchestrától jött. Bartók-átiratokat készítettek, ebben működöm közre saját fejlesztésű hangszeremmel. A napokban készült a lemezfelvétel.
– Azt a bizonyos egyedi hangszert, a fuhut ön fejlesztette ki és ön is készítette el. Mit tud ez, amit más nem?
– Olyan megszólalást produkál, amelyet máshonnan nem lehetett előhozni. Ez tulajdonképpen egy nagy méretű furulya, hasonlít a román kavalhoz, amely egy ősi hangszer, hasonlít egy szintén ősi, bambuszból készített japán szakrális hangszerhez is. Ezekre a csövekre asszociál, ugyanakkor egy temperált hangszer, mivel fel van szerelve billentyűkkel, és a fogásmódja ugyanolyan, mintha szaxofonon játszanék. Tudom alkalmazni bármilyen zenében, s hoz egy olyan hangzást, amely nem XX. századi, hanem időtlen. Legalábbis én így gondolom. Meg így érzem.
Névjegy
Zenei tanulmányait a jazzkonzervatórium előkészítőjében kezdte, majd felvételt nyert a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola jazz tanszakára, ahol 1979-ben végzett.
Első kvartettjét 1984-ben alapította, azóta olyan muzsikusokkal játszott együtt, mint Grencsó István, Benkő Róbert, Baló István, Lajkó Félix, Borbély Mihály.
Szép csendesen című lemezét Archie Shepp közreműködésével készítette.
Liszt Ferenc-díjas (2007), érdemes (2011) és kiváló (2014) művész.
