A Sziget fekete-fehéren

Rendhagyó kiállítás látható a Szigetről a Robert Capa Kortárs Fotográfiai Központban.

Benkő Imre fotográfus a kezdetektől dokumentálta a most 25. születésnapját ünneplő rendezvényt. Úgy, ahogy ma már nagyon kevesen dolgoznak: fekete-fehér filmre. A monokróm képek mindennap ugyanakkor, a késő délutáni szürkületben készültek. Ellesett pillanatok, arcok, mozdulatok, érzések. Döbbenetes, hogy az egyik legszínesebb rendezvény milyen tükröződésben vetül elénk feketén-fehéren.

A most 74 esztendős Benkő Imre 1993 óta minden Sziget Fesztivált végigfotózott. Egyhetes jeggyel eleinte „ottalvósan” volt jelen, ma már „kijárósan”, de a huszonöt év alatt egyetlen napról sem maradt le.

„Ezeket a fotókat egyfajta érzelemvilág jellemzi, ez az én szubjektív Sziget-képem. A címet sem változtatom, nekem mindig Hajógyári-sziget maradt, csak az évszámokkal dokumentálom a múló időt.”

A társadalmi változásokat kicsiben a fesztivál is leköveti. A létszám növekedése mellett a fotográfus más párhuzamot is von. Ahogy a Szigeten kívüli életben megjelent a plázarendszer, a harsány marketing, úgy a rendezvényt is ellepték a multicégek, hasonló külsőségeikkel. Egyre többen látják az innováció -lehetőségét is a Szigetben, mind komfortosabb az ottlét. Ugyanakkor megmaradtak a bensőséges helyek és a bensőséges pillanatok is. Az esemény kavalkádja mindenképpen magával ragadó. Mindenki megtalálja a zenei színpadokon, a művészeti sátrakban a maga szórakozását, így nem véletlen, hogy Euró-pából, sőt ma már a tengerentúlról is egyre többen érkeznek.

„Azt tudom mondani, hogy mindenki jól érzi magát, hiszen ez látszik. Még a gyerekek számára is alkotnak a dizájnerek egyfajta mesevilágot, ahol boldogok a kis emberkék, akik néhány év múlva valószínűleg valamelyik színpadnál bukkannak fel, csápolva az optikám előtt.”

Benkő Imre csendesen dolgozik. A Sziget iránti dokumentarista vonzalmára is csak a tizedik évfordulón készült, Arcok című kötete megjelenésekor derült fény. A fesztivál megálmodóival most a tárlatmegnyitón találkozott, hiszen a kiállítást Müller Péter Sziámi és Gerendai Károly nyitotta meg.

A tárlaton a fekete-fehér zsánervilág mellett már ott szerepelnek a színes technikával dolgozó művészek munkái is. A 2002-ben alakult Rockstar Photographers, a Kálló Péter, Csudai Sándor, Fűrész Zsolt, Major Kata, Mohai Balázs, Mudra László, Varga Benedek alkotta társaság tagjai, megtartva egyéni stílusukat, egymás mellett dolgoznak a fesztiválok megörökítésén. A Sziget felszabadult pillanatainak, a féktelen örömnek, a játék felnőttkori varázsának látványos és vibráló megmutatásában a legjobbak. Képeiken a képzelet és a valóság illékony határmezsgyéjét mutatják meg. Ők azok, akik egyszerre nőttek fel a rendezvénnyel, ezáltal szinte önmagukat fényképezik a történések kellős közepén.

Az izgalmas tárlat kedvcsináló is, hiszen erősíti a nézelődőben a – hogy az egyik szlogent idézzük – „Kell egy hét együttlét” kívánalmát.

 

Ezek is érdekelhetnek

További híreink