A rajzoknak nincs szükségük fordításra

A politikáról, a vallásról, a jazzről, a sakkról, a pétanque-ról és természetesen a nőkről beszélgetett legszívesebben unokájával Vasarely – mindezt a felújított óbudai Zichy-kastélyban, a Vasarely Múzeum és a szintén megújult állandó kiállítás megnyitóján mesélte el Pierre Vasarely, Vásárhelyi Győző egyetlen unokája.

A nagypapa azt szerette, ha családi és baráti körben Győzőnek szólítják, így hívta hát mindenki. A Vasarely Founda-tion elnöke az évfordulók évének nevezte a mostanit, hiszen pontosan húsz esztendővel ezelőtt hunyt el – 90 éves korában – az op-art világhírű megalkotója. Kereken 30 évvel ezelőtt nyílt meg a budapesti Vasarely Múzeum, amely most a kormány 300 millió forintos támogatásának köszönhetően kívül-belül teljesen megújult. Ráadásul ezekben a hónapokban születik újjá az Architektonikus Központ is a franciaországi Aix-en-Provence-ban. Pierre Vasarely úgy vélte, nagyapja méltán büszke lenne, hiszen egy csodálatosan felújított épületben egy úgymond „újragondolt” kiállítás nyílik meg.

A múzeum, amelynek a gyűjteményét Victor Vasarely a nyolcvanas évek elején adományozta a magyar államnak, az óbudai Zichy-kastély épületében, 1987-ben nyitotta meg kapuját.
A több mint négyszáz alkotást tartalmazó kollekció teljes áttekintést nyújt a művész életművéről a korai, még Magyarországon készült akadémikus rajzoktól és reklámgrafikáktól a hatvanas-hetvenes évekből származó op-art művekig és plasztikai munkákig. Vasarely életműve részben azért sokszorosított grafika, mert mindenkinek akart alkotni. Hitvallása szerint a művészet nem lehet az elit kiváltsága. Ahogy az 1955-ben megjelent tanulmányában, a Sárga manifesztumban fogalmaz: „A holnap művészete vagy közös kincs lesz, vagy egyáltalán nem lesz.”

Harminc év elteltével most került először sor a megnyitása óta erősen leromlott épület teljes körű rekonstrukciójára: a falait újraszigetelték, megújult a homlokzata, a tetőszerkezet egy része, a világítástechnika és a műtárgyraktár, illetve a látogatói terek is korszerűbbé váltak. A rekonstrukció egy éve alatt új állandó kiállítási koncepció is készült, így a most megnyitott, mintegy 150 műtárgyat és számos dokumentumot bemutató tárlat más megvilágításba helyezi a mester életművét. A művész pályáját bemutató öt szekció részletesen foglalkozik Vasarely Bortnyik Sándor Műhelyében töltött rövid, de meghatározó időszakával. Ez az iskola volt az alapja a későbbi párizsi éveknek, valamint kiindulópontja a világhírnevet hozó op-art és kinetikus műalkotásoknak. A kiállítás különlegessége, hogy 13 sokszorosított grafika is látható abból a 118 darabos kollekcióból, amelyet Vasarely 1968-ban adományozott a Szépművészeti Múzeumnak. Ezeket a műveket utoljára 1969-ben láthatta a közönség.

A tárlatot egy egyedülálló virtuálisvalóság-élményen alapuló múzeumpedagógiai program egészíti ki, amely Vasarely műveit a lehető legközelebb hozza a látogatókhoz.

Ezek is érdekelhetnek

További híreink