A magyaroknak saját metafizikájuk van

Kultúra
Tamási Áron dolgozószobájának a székeiben ücsörögve beszélgettünk. Demeter Szilárd, a Petőfi Irodalmi Múzeum (PIM) nemrég kinevezett főigazgatója hatodik kötete után sem tartja magát írónak. Széles teret biztosítana viszont a kortárs magyar irodalom minden szegmensének a bemutatkozásra – a Kárpát-medencében és külhonban egyaránt.

– Tempefői kedvenc irodalmi figurám, s lám, első kötetében önnél is címszereplő. Mit csinál az anyagilag mindig megszorult Tempefői, a magyar poéta s így mostoha sorsú irodalmunk megtestesítője, ha végre pénzhez jut? Mihez kezd a magyar irodalom jelképes intézményének élén, mik lesznek az első lépései?

– Először is Tempefői nálam Tempetőfi. Ez volt diákújságírói álnevem. Nagyjából azt akartam vele kifejezni, hogy az is bolond, aki poétává lészen Magyarországon; ám akinek a kulcsszavai között az szerepel, hogy „szabadság, szerelem”, az csak poéta lehet. Önsorsrontó, de nagyon szép vállalkozás írónak, költőnek lenni. Mindezek ellenére nem gondolom magamat írónak. Nem ilyen minőségben szeretek fellépni, bár nagyon szeretek írni. Ám még jobban olvasni. Szándékaim szerint a Petőfi Irodalmi Múzeum tisztségét arra fordítanám, hogy minél több jó magyar irodalmi mű szülessen, jusson el minél több olvasóhoz. Tehát egyfajta irodalmi exportot szeretnék megvalósítani, nem csupán magyar nyelvterületen, de külföldre is, áthangolva a fordítástámogatást. Azt is szeretném, ha szélesebb körben válna közkinccsé a múzeum öröksége. A kéziratoktól a különféle relikviákig e kincseket úgy mutatnám fel a világ magyarsága számára, hogy attól a kiállítások látogatói határon innen és túl jobb magyarokká váljanak. Hogy kulturális önazonosságukban, nemzeti identitásukban megerősítsem őket.

– Igen, vezetői programjában szerepel, hogy külföldre, így a német nyelvterületre is elvinné a magyar irodalmat, fordítástámogatási rendszert hozna létre. Vajon elképzelhető-e, hogy megtörik a jelenlegi, igen zárt irodalmi kánon, és olyanok is kijutnak a nemzetközi könyvpiacra, mint például a keresztény-konzervatív szemléletű Czakó Gábor?

– Ez lenne a kívánatos. És nem azért, mert bizonyos világlátású, felfogású szerzőink nem jutottak esetleg lehetőséghez, hanem mert a magyar irodalom értéke éppen a sokszínűségében áll. Nem egybites, egy nyomvonalú irodalmi pályánk van. Mivel be vagyunk zárva ebbe a nyelvbe, és a világot ezen keresztül értjük meg, azt mondanám, hogy a magyaroknak saját metafizikájuk van. Rendkívül gazdag az irodalmi választékunk. Meggyőződésem, hogy a világ többi népe éppen arra kíváncsi, mitől működik ez a magyar világ úgy, ahogy működik. A magyar sajátosságok az érdekesek tehát; abban a versenyben, hogy ki tud jobb francia irodalmat létrehozni, a franciák vagy mi, indulásból az előbbiek nyernek. Nem hinném, hogy a globalizáció azt jelentené, hogy most mindenkinek egy sémára, ugyanolyan belső logikák mentén kellene alkotnia. Az igazi művészet ezt, talán természete szerint, nem is engedi meg. A mi értékünk, helyzeti és versenyelőnyünk pontosan a magyarságunkban áll, ebben a magyar sokszínűségben. Tehát úgy kell felépítenünk a fordítástámogatást, hogy ezt a sokszínűséget tudjuk megmutatni. Erre nézvést már vannak körvonalazódó modelljeink. Rengeteg tanácsadó, ügynök, szakember dugta össze a fejét. A cél, hogy megpróbáljuk összecsiszolni a különféle koncepciókat és érdekeket – mert kőkemény üzleti része is van ennek a történetnek –, s kialakuljon egy olyan modell, amellyel nem lenne mindenki elégedett, de a nagy többség azt mondaná: erre vártam már harminc éve.

– Ez a hangsúlyváltás fontos lehet, hiszen egy komplett, kortárs és alkotó magyar írótábor, a Magyar Napló szerzőinek sora hiányzik pillanatnyilag a nagy könyvesboltrendszerek polcairól.

– A magyar könyvkiadás anomáliáit nem tudom megoldani főigazgatóként. Azt viszont talán el tudom érni, hogy érdekeltté tegyem a nagyobb könyvkereskedői hálózatokat abban, hogy a kisebb kiadók köteteit is előtérbe helyezzék. De nem ez föltétlenül a PIM feladata. Elsősorban egy olyan irodalmi ügynökségben gondolkozom inkább, ahová minden kiadó regisztrálja a szerzőit, s az így összeállt adatbázis alapján „közvetítjük ki” igény szerint a szerzőket Kárpát-medence-szerte. Úgy tudom elképzelni ezt a Kárpát-medencei irodalmi karavánosdit, hogy mindenkit lehetőséghez juttat. Csak lehetőségről van szó, nem tudom átvállalni sem a kiadói menedzsment problémáit, sem a marketingstratégiákat. Kifizetjük az útiköltséget, a tisztelt szerző fellépti díjat is kap, s a kiadó feladata, hogy könyvekkel lássa el a szerzőt, aki azokat elviszi az olvasókhoz.

– Ez egy irodalmi múzeum; amivel foglalkoznak, annak nem sok köze van a napi realitásokhoz, mégis belekerültek a Kulturkampf vitáiba. Nem beszélve arról, hogy a Kassák Múzeumban, a PIM filiáléjában tavaly a Tanácsköztársaság rémuralmának a relativizálására is sor került egy kiállítás kapcsán.

– A kultúrharc nem itt folyik. Egymás lövöldözése, a sérelempolitika folytatása – ez nem kultúrharc. Nem is erre van szükség, hanem őszinte szembenézésre a történelemmel, ha már a Tanácsköztársaságot említjük. Másfelől Európában értékviták zajlanak, vagy annak álcázott identitáspolitikai baromságok nyernek egyre nagyobb teret. Ebbe nekünk viszont bele kell állnunk. Nem az az igazi kérdés, hogy van-e létjogosultsága a gender studiesnak, mert vagy van, vagy nincs, annyi önlegitim szaktudomány van már a világon, eggyel több vagy kevesebb lassan mindegy is. Szétverik a tudományt, a tudomány „igazságfogalmát”, de ez legyen a tudósok problémája. A mi problémánk inkább az, hogy mit gondolunk mi, magyarok a nőről és a férfiról. Hogy mit gondolunk a családról. A szabadságról. A becsületről. A toleranciáról vagy a szolidaritásról. A hazáról, a nemzetről. Majd az összes érvünk itt van a PIM-ben, mert mi, magyarok a világot inkább irodalmian értjük, tényleg „költőien lakozunk”. Fel kell mutatnunk ezeket az érveket.

– Szó esett az írószövetségek „behozásáról” is.

– A PIM kapuja nyitva áll a különféle írószervezetek előtt. Folyamatosan igyekszem egyeztetni velük, szeretnék székhelyszolgáltatást is nyújtani a számukra, de ez csak egy a rengeteg feladat közül.

– Milyen feladatok? Szép bútorokat, könyveket, kéziratokat állítanak ki…

– Egyrészt folyamatos a gyűjteményezés: kéziratok érkeznek, tárgyalunk az örökösökkel, a bekerülő hagyatékokat fel is kell dolgozni, digitalizálni szükséges őket. Közben szerveződnek a konferenciák, s az újabb kiállításokon is dolgozunk. A közalkalmazotti bértábla hosszú ideje nem változott, és nettó százötvenezres fizetésekkel nem könnyű itt, Budapesten ellébecolni. Valami olyan igény is megfogalmazódik velem szemben, hogy harminc éve ásott árkokat tömjek be. Nos, ezeket az árkokat nem én fogom betömni, de meg kell hallgatni ezeket a problémákat is. Komoly ingatlanfejlesztésekbe is kezdünk. Hozzánk tartozik a már említett Kassák Múzeum és a Mesemúzeum is. Az előbbi egy olyan épületben van – az óbudai Zichy-kastélyban –, ahol megtalálható a Szépművészeti Múzeum egy részlege, az óbudai önkormányzat, s a kormányhivatalnak is van ott területe. Itt van egy kis kavarodás a tulajdonviszonyok terén, ezt is szét kell szálazni. Ha sikerül, s netán még az ingatlan felújítására is tudnánk forrásokat szerezni, akkor a központi épületben, a Kassák Múzeum alatt szeretnék létrehozni egy inkubátorházat, ahol a társművészetek fiatal képviselőinek adnánk lehetőséget a közös munkára. De ott van még tagintézményként Sátoraljaújhelyen a Kazinczy Múzeum, Széphalmon A Magyar Nyelv Múzeuma, a Kazinczy-kertben. Utóbbi, vagyis a kert rekonstrukciója is folyamatban van. Az Országos Színháztörténeti Múzeum két budapesti ingatlanján szintén volna mit javítani. A tagintézményeinkben élénk munka folyik, rájuk is figyelnünk kell, tehát nem arról van szó, hogy a
Károlyi-palota ablakaiból nézzük, miként érkezik a tavasz.

– A meglevő kéziratok feldolgozása viszont ennyi év után nem adhat sok új feladatot.

– Most decemberben került be hozzánk az Osváth-hagyaték egy része. Szó szerint behozták az utcáról, úgy gondolták, nálunk jó helye van. Karinthy- és Kosztolányi-kéziratok kerültek elő. Van még bőven feldolgoznivaló, ráadásul a számítógépes korszak beköszönte új kihívások elé állítja az irodalmi muzeológiát. Rendkívül színvonalas alapkutatást végeznek a munkatársaim. Munka tehát van bőven, csak győzzük cérnával.

– Szó esett a közmédiával való együttműködésről is a programjában.

– Valószínűnek tartom, hogy a közmédiával őszre kialakítjuk az együttműködést. Értelmes tartalmakat, programot vinnénk oda. A döntéshozók elvileg ott is benne vannak, a konkretizálásra viszont csak ezután tudunk sort keríteni. Egyszer emeljük ki a fejünket a vízből, utána úszunk.

 

névjegy

  • 1976-ban, Székelyudvarhelyen született.
  • 1995-ben végzett a Benedek Elek Tanítóképzőben.
  • 1999-ben Kolozsváron, a Babeş–Bolyai Tudományegyetemen filozófusi diplomát szerzett.
  • Szerkesztette a Korunk kulturális és a Kellék szakfilozófiai folyóiratot.
  • A Partiumi Keresztény Egyetemen létrehozta és sok évig vezette az egyetemi kiadót.
  • 2008 és 2014 között Tőkés László püspök, európai parlamenti képviselő mellett dolgozott.
  • 2014-től a Századvég Alapítvány kutató-elemzője.
  • 2017-ben alapító főszerkesztője lett az Előretolt Helyőrségnek.
  • Az ezredforduló óta hat kötete jelent meg.
További híreink