A próza napja régi adósság, hiszen a verset és a drámát már régóta ünnepeljük. Előbbit József Attila születésnapján, április 11-én, utóbbit szeptember 21-én, amely Az ember tragédiája ősbemutatójának a dátuma. A Magyar Írószövetség novemberi választmányi ülésén hozott döntésével kezdeményezte, hogy április 14-e helyett Jókai Mór február 18-i születésnapján rendezzék meg Kárpát-medence-szerte az új ünnepet. A két dátum, a két szerző, a két elképzelés fellobbantotta a népi–urbánus vitát.
A rendezvénysorozat fő támogatója az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi), a központi gála a Petőfi Irodalmi Múzeumban (PIM) lesz. Az írószövetség a könyvhéten tett bejelentést követően azonnal hangot adott aggodalmának.
Szentmártoni János, a szervezet elnöke emlékeztetett: „Abban a pillanatban jeleztük, hogy nem szerencsés egy nemrégiben elhunyt kortárs íróhoz kötni egy ilyen nagy volumenű ünnepséget, inkább olyan klasszikust kellene keresni, aki az iskolában tananyag, az idő folyamán konszenzus született róla, mindenki ismeri, ráadásul nagyon fontosnak tartottuk, hogy olyan dátumot válasszunk, amely nincs közel más kulturális vagy nemzeti ünnepünkhöz, vagy nem is homályosítja el semmi.”
Az írószövetség elnöke hangsúlyozta: „Esterházy ellen igazából nem esztétikai kifogásunk volt, hanem az előbb említett két ok, hogy időben nagyon közel esik a születésnapja a költészet napjához, április 11-hez, valamint az, hogy sokkal szerencsésebb egy időben távolabb élő olyan személy, akiről konszenzus alakult ki a magyar társadalomban. Óhatatlanul nem lehet megosztó például, nem lehet táborokra osztani az ő megítélését, e tekintetben mindenképpen időbeli távolság kell.”
A vitában Mórocz Zsolt esszéíró, irodalomtörténész is megnyilatkozott Jókai vagy Esterházy? Vagy…? című írásával.
„Inkább glossza – helyesbített a szerző. – Esszét régebben írtam róla, amelynek a címe magáért beszél: Esterházy – Esterházy árnyékában? Az volt a véleményem, hogy önnön epigonjává vált. A műtől, miként Barthes mondaná, elmozdult a szöveg felé. Tudom, nehéz szétválasztani a kettőt, de bizonyos fokig lehetséges. Esterházy, miután alkalmanként visszatért a »műhöz«, gyakran a giccs határán mozgott. Néha átlépte. A modernizmus is válhat giccses, enervált akadémizmussá. A célom? A könyvkereskedő eladni akar, az olvasó minőségi művet olvasni. Az értékrendet persze reklámcikkekkel, kritikának álcázott hozsannákkal könnyű befolyásolni. Felépíteni egy-egy alkotót, ha politikailag megfelelő szélirányba áll. A magyar irodalomban a XX. század óta sok az ideológiai alapon tisztelt szent tehén. Az urbánusok kultikus műanyag tehenei, a népiek legelőn tébláboló valódi tehenei. Előbbiek a modernitással legitimálják »progresszív« irodalmi küldetésüket, utóbbiak a nemzeti ügyek képviseletével. Nyilván vannak átfedések, nagy vonalakban igaz csak, amit mondok, az identifikációra azonban érvényes. Nem »vagy-vagy«-okban kellene gondolkodni, hanem »és«-ekben.”
Mórocz Zsolt a posztmodernnel kapcsolatban kifejtette: a számítógépes programok bizonyos pontig fejlesztések, a fölött azonban tele vannak fölösleges funkciókkal, hogy eladhatók legyenek. Ennek a „modernnek kell lenni mindenestül” kényszere felel meg az irodalomban. Esterházy modern volt innen nézve. A posztmodern jelzőt elhárította, mondván: nem nagyon tudjuk, mifene „vóna” az. Ebben Weörest követte, akitől Ottlik és Hamvas mellett sokat tanult. Noha akadtak komoly bírálói Esterházynak, a szervilis kritikai élet fals tükörképet alakított ki benne. A szövegei időnként túlírtak, narcisztikusak. Belenézett a tükörbe: „Tükröm, tükröm, mondd meg nékem, ki a legszebb a prózavidéken? – Szép vagy, szép vagy, Esterházy Péter, de Hamvas Béla százszor szebb tenálad. Nézd az eladott példányszámokat.”
Az esszéista Jókai Mór mellett felvetette Ottlik Géza nevét.
„Ottlikot Esterházy és nemzedéke emelte pajzsra. Ez a posztmodern olvasat azonban hallgat az író legfontosabb eredményéről, egy új, tényleg korszerű magyarságtudatról, illetve magyarságképről. Ottlik modern és magyar. Fölötte állt az ideológiáknak, őt az igazság érdekelte.”
BEJELENTÉS
A napokban jelentette be a Magyar Írószövetség, hogy február 12. és 23. között, csaknem kéthetes rendezvénysorozattal emlékeznek meg a magyar széppróza napjáról. (Jókai Mór születésnapja február 18.) A kezdeményezéshez hatvan intézmény csatlakozott: írószervezetek, kulturális alapítványok, könyvtárak, önkormányzatok. Jelenleg 105 rendezvény körül jár a tervezett események száma. Több mint hetven településen zajlik majd az ünnepségsorozat. Lesznek író-olvasó találkozók, rendhagyó irodalomórák, megemlékezések, és jelenleg 130 körül jár azoknak a kortárs íróknak a száma, akik valamilyen eseményen megfordulnak főszereplőként. A szervezők reményei szerint minél többen tudnak róla, annál nagyobb esélye van, hogy a magyar költészet vagy a magyar dráma napjához hasonlóan ez a dátum is beszivárogjon a köztudatba, és 2019-től már sokkal több résztvevő csatlakozásával lehet méltóképpen ünnepelni a kortárs magyar próza értékeit.
(További részletek a folyamatosan frissülő honlapon találhatók: www.magyarszepprozanapja.hu)
