– Miért a cím: Vendég a háznál?
– Huszonöt éve sokan kérdezik ezt. Horváth Ida, a műsor megálmodója találta ki. Megosztó cím, ma is érkeznek olyan vélemények, hogy a gyermek nem is vendég a háznál, hanem otthon van, hozzánk tartozik. Ez természetesen igaz, de ha az üzenet lényegét tekintjük, az arról szól, hogy a gyermekeink fogantatásuktól kezdve nem a tulajdonaink, nem a testünk részei, hanem már magzatként is vendégségben vannak az anyaméhben, önálló genetikával. Később sem szabad abba a hibába esnünk, hogy énünk meghosszabbításainak tekintjük őket.
– Uralkodik egy olyan felfogás, hogy a közszolgálatiságnak valamiféle értéksemlegességet kell jelentenie. Ön hogyan gondolkodik erről?
– A közszolgálatiság számomra azt jelenti, hogy mindenkit szolgál, aki a közösségbe tartozik. Foglalkozik minden témával, amely a közösség tagjait érinti, érdekli. Például egy közszolgálati adón nem lehet figyelmen kívül hagyni a tényt, miszerint a társadalom jelentős része vallásos. Egy családi műsort pedig egész egyszerűen lehetetlen úgy elkészíteni, hogy ne kerüljön szóba a hit. Ez még szokatlan lehet, mert a korábbi gyakorlat szerint a hit csak sátoros ünnepeken vagy vallási műsorokban férhetett meg. Egy riportban például elmesélheti valaki, hogy megszülte a beteg kisbabáját, mert ezt érezte helyesnek, és szeretettel elkísérte őt a halálig, úgy, hogy ehhez a jóisten segítségével volt ereje. Hol lenne közszolgálat, ha elvágnám a történetet azon a ponton, ahol a hitéről beszél az édesanya? Nem igazíthatjuk hozzá ollóval a társadalom vallásos részének a mondandóját a nem vallásos többség értékrendjéhez. Egy mesterségesen semlegesített, szekularizált médiavalóságban mindez szokatlan lehet, de attól még érvényes.
– Olyan megosztó témák is terítékre kerülnek a műsorban, mint az abortusz kérdése. Felelős szerkesztőként hogyan közelít ezekhez?
– Az abortusz nagyon kényes téma, nem lehet röviden elintézni, ugyanis a baba életéről szól. Nehéz szóba hozni, mert sokakat nagyon érzékenyen érint, és megosztja a közvéleményt. Az abortuszhoz való hozzáállás sehol a világon nem stabil, ahány ország, ahány állam, annyi módon szabályozzák. Tanácstalanságot látok mindenfelé. Közben egyre többet tudunk az emberi élet indulásáról, mind többen szorgalmazzák világszerte, hogy vegyük komolyabban a megfogant emberi életet akkor is, ha pici, akkor is, ha a gyermek még nem született meg. Egy nagyon izgalmas folyamat zajlik, amelyet mi is követünk a műsorban, és beszélünk arról, ha valami figyelemre méltó ténnyel szembesülünk. Az abortusz témáját elsősorban a baba szempontjából közelítem meg, hisz az ő léte vagy nemléte a kérdés ilyenkor. Nem venném a bátorságot, hogy bárkiről véleményt mondjak vagy ítélkezzem, aki krízisben van, fél és nem mer vállalni egy gyermeket. Meg kell találnunk a hatékony segítséget minden ilyen esetben. De nem utasíthatjuk vissza az élet és a halál kérdéseit érintő, „rázósabb” témákat azzal, hogy túl nehezek, és nem retteghetünk örökké attól, hogy ezekkel darázsfészekbe nyúlunk. Ha mindezekről nem beszélgethetnék, megfognom sem lenne érdemes a mikrofont.
– Egy minapi adásban a mesterséges megtermékenyítésről esett szó, annak bioetikai vonatkozásait és perinatális hatásait firtatták. A szakértő álláspontját sokan felháborítónak, kegyetlennek tartják, és számonkérik a műsoron, hogyan hangozhat el efféle vélemény.
– Nagyon nehéz és nagyon aktuális, egyre többeket érintő, fájdalmas jelenség a meddőség. Próbáljuk a műsorfolyamban nyomon követni azokat a törekvéseket, amelyek segíthetnek a meddő pároknak. Bemutattunk már különböző kezeléseket, és több érintett nő is megszólalt. Olyan anyával is készült interjú, aki úgy ment bele a lombikprogramba, hogy nem volt tisztában azzal: az eljárás során több megfogant babát is megsemmisítettek. Az ő számára ez döbbenetes információ volt. Eközben kezdenek felnőni azok a gyerekek, akik lombikeljárással jöttek a világra. Friss kutatások bizonyítják, hogy a prenatális emléknyomok milyen erőteljesen jelen vannak az emberben. Ez természetesen mindenkire igaz, bárhogyan fogant. Több kérdés is érkezett hozzánk ezzel kapcsolatban, de a legdöbbenetesebb hozzászólás kiverte a biztosítékot. A hallgató azt kérdezte: milyen lelke van a lombikbabának? Mert ő nem hiszi, hogy emberi lelke van. Úgy gondoltuk, ha egyetlen ilyen vélemény is létezik, kötelességünk ezt helyre tenni. Ezért gondos mérlegelés után olyan szakértőket hívtunk, akik kompetensek ebben a témában. A gyermekpszichológus csak arra hívta fel a figyelmet: fontos tudni, hogy a lombikban fogantak a fogantatásukkor olyasmit élnek át, ami velük lesz később is, és lehetőséget kell adni nekik, hogy erről beszélhessenek. Tudtuk, érzékeny témával foglalkozunk. És tudjuk azt is, hogy nagyon sok olyan gyermek és felnőtt él, aki lombikból lett, és aki csodálatos ember. Ilyen történetek szintén elhangzottak a műsorunkban, hiszen minden véleményt, hozzászólást, saját történetet leadtunk, amely erre reakcióként érkezett. Nagyon fontosnak tartjuk a becsületes tájékoztatást, épp azért, mert sokrétű, fajsúlyos kérdésről van szó, és csak akkor lehet felelősen dönteni, ha van bátorságunk ahhoz, hogy a téma minden szegmensét megismerjük. Sok munkánk lesz még ezen a téren.
