Végzettségét tekintve nem bölcsész vagy jogász, a humántudományokban nem igazán jeleskedett, magyarból is 4-es volt. Mezőgazdasági szakember volt, nem is akármilyen. Az uradalmat, ahol gazdatisztként dolgozott, felvirágoztatta, több újítást vezetett be. Mindeközben szenvedélyesen vadászott, írói munkássága is azzal kezdődött, hogy vadászati cikkeket küldött Kittenberger Kálmánnak, aki azokat szívesen közölte az általa szerkesztett Nimród című szaklapban. Kittenberger meglátta benne a tehetséget és további írásra biztatta Fekete Istvánt, aki 1936-ban megírta az Országos Gárdonyi Géza Irodalmi Társaság történelmi regénypályázatára A koppányi aga testamentumát, amellyel első lett.
A megbocsáthatatlan mű
1939-ben a Királyi Magyar Egyetemi Nyomda pályázatán, amelyre 193 író küldte be pályaművét, a Zsellérek című regénye kapta a 3000 pengős első díjat. A Zsellérek hatalmas sikert ért el, 1939 és 1944 között hétszer adták ki, de nem csak sikert hozott, Fekete István később sanyarúra fordult sorsában is nagy része volt, ugyanis a regényben kíméletlen őszinteséggel, tárgyilagossággal ír a vörösterrorról. Fekete István könyvével számos rajongót, de ugyanannyi ellenséget is szerzett magának. A mű erősen társadalmi ihletésű, gondolatvilága a népi írók eszmerendszerével rokon. Kétségtelenül a Zsellérek az író egyik legjobb műve, elgondolkodtató, megindító történet. 1944 után betiltották, s csak a rendszerváltást követően, 1994-ben jelent meg újra. Tiltólistára a Tanácsköztársaság valós ábrázolása és a regényben bemutatott vörösterror miatt került. Fekete István munkásságát az írásaiból érződő antikommunizmus, antiliberalizmus miatt próbálták elhallgattatni, háttérbe szorítani és személyét csupán ifjúsági regényíróként feltüntetni. Mindemellett mélyen vallásos volt, írói munkásságának komoly részét teszik ki ilyetén novellái, amelyek külön válogatásokban jelentek meg, újra szintén a rendszerváltás után.
Zsellérek című regénye az I. világháború kitörésétől a húszas évek elejéig követi nyomon egy falu életét és benne két felnőtté váló kamaszfiú barátságát. A könyvben a zsellérek nem a szó valódi értelmében vett falusi földnélkülieket jelenti, hanem családnév. Főhőse, Zsellér Péter egy Debrecen környéki településről kerül a híres Református Kollégiumba, ahol egy osztályban tanul faluja nagyhatalmú tiszttartójának fiával, Ughy Lacival. Társadalmilag eltérő státuszuk ellenére hamar barátságot kötnek. Kettejük történetét kísérhetjük figyelemmel a könyvben, egészen az egyetemi éveik végéig. Gyermekként szemtanúi a kitört háborúnak, az őszirózsás forradalomnak, a Tanácsköztársaság beköszöntének, a Tanácsköztársaság alatti kegyetlenkedésnek, majd a „dicsőséges 133 nap” bukásának is. Kettejük kapcsolatát a történelem viharai sem törik meg, barátságuk számos megpróbáltatáson megy keresztül. A Tanácsköztársaság bukása után felnőve kerülnek Budapestre, s belekóstolnak a pesti „úri középosztály” világába, ami a főhőst arra készteti, hogy inkább hazatérjen a falujába, hogy a korszerű gazdálkodás megszervezésén fáradozzon, míg barátja az ellentétes, s egyben könnyebb utat, a felszínesebb életformát választja.
A siker rövid korszaka
1936-tól 1945-ig főképp a Herczeg Ferenc szerkesztette Új Idők című folyóirat szerzőgárdájába tartozott, amire nagyon büszke volt. Írásai több más lapban is megjelentek és egyre nagyobb népszerűséget hoztak. Nagyon sok filmforgatókönyvet írt. Ezek egy része vadászati, mezőgazdasági oktatófilm volt, de sikeresek voltak játékfilmes forgatókönyvei is.
1946 tavaszán tiltóindexre került a proletárdiktatúráról és a bolsevizmusról írt művei miatt. A politikai rendőrség, az ÁVO is bántalmazta emiatt. A szemét kiverték, leverték a veséjét, majd hajnalban egy katonai kocsiból kidobták a János Kórház mellett, ahol két járókelő találta meg.
Az 1949 tavaszi „tisztogatásig” Budapesten, a Földművelésügyi Minisztériumban dolgozott, ahol több mint egy tucat teljesen új megoldású mezőgazdasági oktatófilmet írt és rendezett. Ezután politikai okokból nem adták ki a könyveit, állandó állást sehol sem kapott, alkalmi munkából tartotta el a családját 1951 őszéig, amikor tanári álláshoz jutott a kunszentmártoni Halászmesterképző Iskolában. Osztályidegenként az új könyvkiadók és folyóiratok nem kérhettek belőle, igaz, a Sztálin halálát követő itthoni változásokig ő sem kereshette velük a kapcsolatot. Miután kizárták a Magyar Írók Szövetségéből, már csupán az Új Ember és a Vigilia fogadta szívesen írásait. Ez ekkoriban komoly egzisztenciális segítséget jelentett neki, hogy rendszeresen közölték apróbb, tárcaszerű novelláit.
Gyerekírói karanténban
A jég 1955-ben tört meg, amikor a Halászat című könyvét kiadták tankönyvként. Ezt követően számos kiváló ifjúsági regényt írt, amelyekben az ember és a természet igazi viszonyát hűen ábrázolta. A 20. századi gyermek- és ifjúsági irodalom nem utolsósorban azért olyan gazdag és magas színvonalú, mert rengeteg kiváló író „felnőtt” irodalmi alkotásaira nem voltak, nem lehettek vevők a könyvkiadók, ezért írtak ifjúsági irodalmat.
1960-ban József Attila-díjjal tüntették ki a Tüskevár című regényéért. Több művéből készült sikeres film, így a Bogáncs, a Tüskevár és rajzfilmen a Vuk.
Fekete István egyidős volt a 20. századdal. 1900-ban született és 1970-ben hunyt el, szívrohamban.
Borítófotó: 1966-ban az Esterházy alkotóparkban. Egy boldog pillanat
