KGBéla az abháziai gyógyulása után a munkára hivatkozva nem vesz részt a tárgyalásán

Hírek
Az Unió elleni kémkedéssel és költségvetési csalással vádolt egykori jobbikos EP-képviselő, a most függetlenként politizáló Kovács Béla munkaügyeire hivatkozva nem vesz részt a tárgyalásán. Korábban a KGBéla néven elhíresült férfi Abháziában gyógyult saját bevallása szerint, ezért nem ment el korábban a perének tárgyalására.

A Magyar Nemzet információi szerint Kovács Béla olyan szinten osztotta be a saját idejét, hogy emiatt nem tud elmenni büntetőperének tárgyalására. A Budapest Környéki Törvényszéken mára kitűzött tárgyalási napján sem lesz ott az egykor a Jobbikban politizáló Kovács. A vád szerint a képviselő úgy foglalkoztatott három gyakornokot, hogy egyikük sem járt Brüsszelben.

A képviselő kérte a bírót, hogy olyan napokra tegye a tárgyalás időpontját, amikor ő nem dolgozik, ám Kovács indoklása szerint Strasbourgban lesz, ahol hétfőn kezdődött a plenáris ülés. A grémium olyan dolgokról szavaz, ami már nem fogja érinti Kovácsot, hiszen saját bevallása szerint mandátumának lejárta után már csak az üzleti ügyeire fog koncentrálni.

Emlékezetes, KGBéla ügyvédje még 2017 nyarán azzal indokolta védence távollétét egy korábbi tárgyalásról, hogy az Abháziában gyógyul. A régióból pedig nemzetközi körözéssel sem lehet senkit hazaszállítatni. Szavai szerint belelépett valamibe a tengerparton, és vérmérgezéssel került kórházba, ezért nem tudott hazautazni. Azt is elmondta, hogy Abháziában nincs internet és telefon, ezért nem tudott senkit sem értesíteni.

A vádirat szerint Kovács feladata az lett volna, hogy gyengítse az Unió közösségét az oroszok javára, a vádhatóságnak továbbá azt kell bizonyítania, hogy az egykori jobbikos képviselő érzékeny adatokat adott ki az Európai Unióról.

A Magyar Nemzet kérdésére Kovács Béla határozottan tagadta, hogy ismerte volna a rendőrgyilkos Győrkös Andrást, és azt is cáfolta, hogy bármilyen kapcsolata lett volna az oroszbarát, kémkedés gyanúja miatt letartóztatott Mateusz Piskorskival.

Borítófotó: Kovács Béla volt európai parlamenti képviselő, volt jobbikos politikus (MTI Fotó: Kovács Tamás)

Ezek is érdekelhetnek

További híreink