Jobban fogy a Mercedes

Hírek
Bíztató eladási számokkal indította az év második felét a Daimler járműipari konszern a nem túl rózsás első fél év után, az új kompakt Mercedes-Benzi modellek piaci sikerének köszönhetően.

A Daimler szerdai közleménye alapján júliusban 189 ezer Mercedes-Benz márkájú autót értékesített a konszern, 12,7 százalékkal többet, mint egy évvel korábban. A javuló eladási számokhoz a 13 százalékkal megnövekedett kínai értékesítések mellett az észak-amerikai és az európai forgalom is hozzájárult.

Az eladások növekedése elsősorban a Mercedes-Benz márka A és B osztályában bemutatott új modellek piaci sikerének volt köszönhető. A küszöbön álló modellváltás a két modellosztály forgalmát az év első felében számottevő mértékben visszavetette. A nagyobb SUV modelleknél pedig júliusban már kevésbé csökkentek az értékesítések, mint az év első felében.

Az eladások júliusi javulásával együtt is az év első hét hónapjában leszállított 1,32 millió Marcedes-Benz autóval még 2,4 százalékkal áll mínuszban a Daimler az egy évvel korábbi forgalmához képest. A Smart márkával együtt az évből eltelt hét hónap alatt értékesített 1,39 millió autó 2,8 százalékkal marad el a 2018-as megfelelő periódusban eladott mennyiségtől.

Britta Seeger a Daimler személygépkocsi üzletágának értékesítési igazgatója a beszámoló alkalmából jelezte, hogy az idei teljes évre a konszern a tavalyival nagyjából megegyező értékesítési volument irányzott elő.


Britta Seeger a Daimler személygépkocsi üzletágának értékesítési igazgatója​

 

Borítófotó: Sean Gallup/Getty Images

Ezek is érdekelhetnek

További híreink