Izzadtságszagú próbálkozásokkal támadják a magyar családpolitikát

Hírek
Az Orbán Viktor miniszterelnök által bejelentett hétpontos családvédelmi akcióterv nemcsak a hazai balliberálisoknak, de a nemzetközi színtéren működő elvtársaiknak is komoly fejtörést okozott. Mert azt mondani valamire végre, hogy "jó" nem opció, hiszen azzal megdicsérnék a "gonosz s elnyomó" Orbánt.

Karácsony Gergely amerikai alteregójának megfelelő, a mindenhez is értő, a „magyarországi viszonyokat jól ismerő” Kim Lane Scheppele jogász professzor is véleményt formált, bár az, hogy mi alapján, igencsak kérdéses. A demográfiához is konyító professzort a Public Radio Internatinal (PRI) amerikai sajtóorgánum hírportálja kérdezte. A PRI olyan nagy s szakmai partnerekkel is együttműködik, mint a BBC, amely szintén ekézte a kormány családpolitikai intézkedéseit.

Sarah Harper oxfordi professzor például pont a BBC-nek nyilatkozta: „Úgy gondolom, hogy valóban aggódnunk kell azon kormányok miatt, amelyek azt bátorítják, hogy több gyermeket vállaljunk. Az egyik oka ennek természetesen az, hogy nem tud eltartani hétmilliárd embert a Föld, és a század közepére hárommilliárddal többen leszünk, a század végére pedig 11-12 milliárdan leszünk vagy akár még többen, mivel nagyon magas a születési ráta főleg a szub-szaharai országokban, ahol az átlag 4-5 gyermek, szemben a fejlett országok kettő alatti átlagával.” Tehát nem a családokat kell támogatni és azzal megoldani a demográfiai problémákat, hanem mondjuk bevándorlók betelepítésével kell orvosolni Európa népesedési gondjait. A csodálatosan liberális Nyugaton egy európai láthatóan nem ér annyit, mint egy muszlim vagy afrikai migráns.

Scheppele jogász professzor viszont más szemszögből közelítette meg a családvédelmi akciótervet és jutott arra, hogy miért nem jó. Scheppele szerint a magyar gazdasági modell, mely 2010 óta működik, igazából hanyatlik. A honi balliberálisok is valami ilyesmivel szoktak házalni minden félévben, de az összeomlás csak nem akar jönni.

A kérdés ezért szerinte az: hogyan lehet fenntartani az ország munkaerőállmonyát a népesség zsugorodása közepette? Scheppele szerint Orbán Viktor válasza: szüljenek több gyereket a nők, így lesz elég magyar, hogy fenntartsa a gazdaságot! Arra persze nem tér ki, hogy a magyar gazdaság 2018-ban 5 százalékos növekedést tudott felmutatna, ahogy arról sem ejt szót, hogy a most megszülető gyermekek legalább 18 évig nem lesznek munkavállalók, de az ilyen semmiségekkel láthatóan nem kíván foglalkozni, ráadásul ha a gazdaság hanyatlóban van, akkor van-e 18 évünk? 

Természetesen nem maradt ki a bevándorlás emlegetése sem, és Scheppele szerint (mily meglepő) elhibázott a kormány migránsellenes politikája és közben persze értekezik az éledő nacionalizmusról is. A valóságtól teljesen elszakadt balliberális erők nemcsak hazai, hanem nemzetközi szinten is elkeseredetten próbálnak belekötni a családpolitikai intézkedésekbe, nem sok sikerrel.

Scheppele asszony bírálataira egyetlen jó válasz létezik: Bolond lyukból bolond szél fúj.

Borítófotó: abouthungary.hu

Ezek is érdekelhetnek

További híreink