Szinte szabadesésbe kezdett a vasérc ára a nemzetközi piacokon, miután a kínai feldolgozók állami nyomásra visszafogták a termelésüket. A hatóságok és a vállalatok attól tartanak, hogy ingatlanpiaci krízis alakul ki. Az acélipar alapanyagával májusban még tonnánként jóval 200 dollár felett, rekordmagasságban kereskedtek, ám a jegyzések szeptember végére 100 dollár közelébe zuhantak. A hónap közepén az egyik héten 22 százalékos volt az áresés.
Ilyen mértékű csökkenésre a 2008-as pénzügyi válság idején volt utoljára példa.
Peking nem szeretné, ha az amúgy is kapacitásfelesleggel küzdő kínai acélipar még jobban növelné termelését, az éves kibocsátást nagyjából egymilliárd tonna környékén szeretnék tartani. Ausztrália, a világ legnagyobb vasérctermelője és a távol-keleti óriás között feszült a diplomáciai viszony. Kína megtiltotta az ausztrál alapanyagok importját, s az év vége felé közeledve egyre erősebb nyomást gyakorol az acélgyárakra termelésük visszafogása érdekében.
„Brutális politika ez, senki sem gondolta volna, hogy a kínaiak meglépik”
– kommentálta egy elemző a helyzetet. Júliusban és augusztusban az ázsiai ország acéltermelése 8, illetve 12 százalékkal csökkent, de még így is körülbelül 5 százalékkal nagyobb, mint egy évvel korábban volt. A kormányzati nyomás hatására a kínai acélgyárak pánikeladásokba kezdtek, jókora diszkonttal igyekeznek szabadulni feleslegesnek tartott vasérckészleteiktől. Az ágazat az ország károsanyag-kibocsátásának körülbelül a 15 százalékáért felel. Ha Peking tartani akarja klímavédelmi vállalásait, kénytelen visszafogni az üzemek termelését. Az emissziócsökkentésre azért is szükség van, mert közeleg a 2022 februárjában megrendezendő téli olimpia. A helyszín Peking, márpedig a kínai főváros körül számos acélipari központ van.
Szintén az állam befolyása érvényesül az ingatlanszektorban. A hatóságok tartanak az ott felfújódott lufi kidurranásától, amely nemcsak Kínában, hanem a globális tőkepiacokon is erősen éreztetné a hatását. Így az ágazat, az acéltermékek egyik legnagyobb felhasználója már ez év utolsó negyedében csökkentheti kibocsátását, s ez a várakozások szerint a jövő esztendő egészében folytatódik. Az Evergrande likviditási válsága nyomán a bankok visszafogták a szektor hitelezését. Ennek azonban meglesz az ára: az építőipar a kínai GDP-nek nagyjából a negyedét adja.
A vasérc iránti kereslet zuhanásával párhuzamosan erőteljesen drágul az acélgyártáshoz használt többi alapanyag.
A szén tonnánkénti ára májusban még 230 dollár volt, az ősz elejére azonban 440 fölé is emelkedett. A vasércpiac sokkal likvidebb, alkalmasabb a spekulatív kereskedésre, mint az acélgyártáshoz használt szén piaca. A két termék ellentétes irányú ármozgása szokatlan jelenség. A háttérben az húzódik meg, hogy még a lassuló kínai acélgyártáshoz is kevés a szén a piacon.
A vasérc árának drámai esése a bányavállalatok árfolyamát is hazavágta, holott pár negyedévvel korábban, a globális fellendülés kezdete, az alapanyag-drágulás idején ezek még busás osztalékokkal kedveskedtek befektetőiknek. E cégek harapófogóba kerültek. A fellendülésre alapozták az idei terveket, így ahhoz, hogy ezeket teljesíteni tudják, kénytelenek még több alapanyagot bányászni. Így viszont extra kínálat fog felhalmozódni a piacokon (főleg a kínai kikötők raktáraiban), ami a várakozásoknál is jobban nyomja majd lefelé az árakat.
A teljes cikk a Figyelő legfrissebb számában olvasható.
