A Facebookról nemrég letiltott “vadhajtások” csoport a hétvégén bejelentette: tüntetést szervez Vona ellen. Egy másik kezdeményezés a Merre tovább radikálisok? című vitaest második felvonására hívta meg a Jobbik pártelnökét, na nem azért, hogy kellemesen eldiskurálhassanak Vona Gáborral, hanem hogy kőkeményen számon kérjék mostani politikája miatt.
Mirkóczki Ádám Jobbik-szóvivő legutóbbi elszólása még a Jobbik elnökségében sem aratott osztatlan sikert. Mint ismert, Mirkóczki így nyilatkozott arról az időszakról, amikor a Jobbik mint derült égből a villámcsapás, betört a magyar politikába: “De igazából mi nem azok voltunk, akiknek láttattuk magunkat. Azt is mondhatnám, hogy az a retorika, ami 2010 előtt ment, az volt a nem igaz”. Mirkóczkinak ettől a kijelentésétől már több, a párt történelmében egykor fontos szereplő is elhatárolódott, például Gaudi-Nagy Tamás vagy Novák Előd. Komoly vezetői válságot jelez a Jobbikban, hogy Toroczkai László alelnök is követte a példájukat, mindeközben Vona népszerűsege is egyre alacsonyabb. "Mirkóczki Ádám szóvivő nem az én nevemben mondta" – nyilatkozott a Jobbik alelnöke a szóvivő elszólásáról Facebook-oldalán.
Ezek a legújabb fejlemények, és akkor nézzük meg, hogyan jutott el odáig a Jobbik, hogy a Vona Gábor által – Simicska Lajos hatására – elvégzett hajtűkanyarok újabban egyértelműen a bukott, és az országot káoszba sodorni kívánó baloldal malmára hajtják a vizet.
A legelején szeretném tisztázni, hogy leggyengébb és legerőltetettebb próbálkozás a Jobbik úgynevezett néppártosodását a Fidesz liberálisból konzervatív párttá alakulásával párhuzamba vonni. Van ugyanis egy nagyon fontos különbség a kettő között. A Fidesz értelemszerűen a rendszerváltás óta sok változáson átment már, de mindig volt egy fontos vezércsillaga: az antikommunizmus. A 90-es évek közepén a magyar liberalizmus elárulta az antikommunizmus ügyét, és egy az egyben beállt a posztkommunisták mögé. Az addig liberális fiatal demokraták ennek a meghatározó élménynek köszönhetően egycsapásra “felnőtté váltak”, és egy életre megtanulták, hogy a magyar politika hagyományaiban nem létezik antikommunista liberalizmus.
A Jobbik esetében viszont tudjuk, mi a vezérlő csillaga? Sokáig azt hittük, hogy nekik is a nemzet és az antikommunizmus, de biztosan így van ez? Teljesen nyilvánvaló, hogy nem. 2010-től kezdve a második és a harmadik Orbán-kormány beleállt minden olyan vitába, amelyek a jobboldali emberek számára fontosnak számít. Orbán Viktor hamar egyértelművé tette, nem kíván megfelelni a liberális véleményterrornak, és ezért komoly konfliktusokat, nemzetközi támadásokat is kész volt felvállalni.
Ezt Vona Gábor is felismerte, és pontosan tudta, ha nem változtat, előbb-utóbb el fog olvadni pártja támogatottsága. Ebből lett először a néppártosodás, most pedig korábbi nemzeti beállítottságukkal szakítva a teljes balra tolódás. Előbbinek még az lett volna a lényege, hogy úgy tegyenek, mintha “fideszebbek lennének a Fidesznél”, csak ők ráadásul még tisztakezűek is. Hagyjuk is azt, hogy az egész ellenzék korrupciós vádjai azért értelmetlenek, mert ez a gazdasági és államháztartási mutatókban egyszerűen nem lelhető fel! A Jobbiknál ez duplán működésképtelen narratíva volt egy oligarchával a hátuk mögött, aki nyilvánvalóan a saját bosszúja miatt kezdett el bábozni az egykori nemzeti párttal.
Legújabb próbálkozásuk pedig az egyértelmű balra tolódás, a radikális béremelésekkel és kacsalábon forgó paloták ígéretével, amit a bérunión keresztül kívánnának elérni. Csak a rend kedvéért: a bérunió egy olyan ötlet, amin Európa echte szocialistái is csak mosolyognak, és nem mellesleg nemzeti szuverenitásunk egy óriási szeletének feladásával járna. Mirkóczki Ádám már megtette nekünk azt a szívességet, hogy bevallotta: soha nem hittek saját, 2010 előtti retorikájukban. Nyilvánvaló, hogy pont ennyire gondolják komolyan a bérunió megvalósíthatatlan ígéretét is.
Így viszont a végére kapunk egy pártot, amelyik elhagyta eredeti elveit, hogy ne fogyjon el a támogatottsága, új programjának legfőbb üzenete pedig egy ordas nagy blöff. A tetejébe még az is kiderült, hogy eredeti elveiket sem gondolták komolyan. Emellett az is egyértelmű, hogy mindez csak arra volt jó, hogy még annyi támogatójuk legyen, hogy a parlamentbe bejussanak, de fényévekre vannak attól, hogy egyedül kormányt alakítsanak.
Felmerül a kérdés: mire is jó ma a Jobbik? Régebben a legfontosabb szempontjuk az volt, hogy baloldal ne jöjjön vissza. Mára viszont nekik is egy céljuk van: leváltani a Fideszt. Csakhogy egyedül erre nem képesek, így arra is hajlandóak, hogy olyan emberek kezére juttassák az országot, akik tudatosan jogi és politikai káoszra készülnek.
Nem csoda, ha mára sok egykori jobbikos választó arra készül, hogy a Fideszre tegye az x-et. Van aki bosszúból, de a legtöbben inkább felelősségtudatból.
Borítófotó: MTI/Szigetváry Zsolt
