Visszük a hiteleket, mint a cukrot

Hírek Barát Mihály Tamás
Bár az októberi hónap kisebb visszaesést hozott az új lakossági hitelek új kihelyezéseinél, változatlanul igen magas fordulaton pörög a piac.

Kissé csökkent a lendület októberben a lakossági hitelpiacon, de még így is meggyőzően alakultak a számok

– derül ki a Magyar Nemzeti Bank (MNB) most közzétett adataiból. A jegybank statisztikái szerint októberben 108,2 milliárd forintnyi lakáshitel-szerződést kötöttek a háztartások, ami ugyan csaknem 14 százalékkal elmarad az egy hónappal korábbitól, ám a 2020. októberi, 81,8 milliárdos volumennél jóval magasabb. Egyhavi összevetésben a fogyasztási hiteleknél is csökkent októberben a megkötött szerződések volumene, de még így is meghaladta a 103 milliárd forintot. A fogyasztási hiteleken belül a személyi kölcsönök új szerződéseinek értéke 40,6 milliárd forintot tett ki a tizedik hónapban, miközben az állami támogatás mellett nyújtott babaváró hitelből 44,5 milliárd forintnyit vettek fel az arra jogosultak.

Ami az első tíz hónap új szerződéseit illeti,

a lakáscélú hiteleknél több mint 40 százalékos, éves emelkedést regisztrált az MNB,

1082,7 milliárd forintos szerződéses összeg mellett: ennek alapján biztosra vehető, hogy az idén új csúcsot dönt majd a lakáshitelek piaca. A fogyasztási hitelek szerződéseinél jóval szerényebb, 6,5 százalékos emelkedést hozott az első tíz hónap, ám a kimutatott volumen itt is meghaladta az 1046 milliárd forintot. A növekedésben egyértelműen a személyi kölcsönöké volt a főszerep, amelyeknél 396,2 milliárd forintnál tartott a piac október végén, miközben egy évvel korábban még csak 291,4 milliárdnál.

Fotó: Shutterstock

Ezzel együtt a személyi hitelek piaca még nem érte el a járvány előtti intenzitást, hiszen 2019. első tíz hónapja még közel 480 milliárd forintnyi új szerződést hozott. A babaváró hiteleknél nagyjából az egytizedével, 471,6 milliárd forintra csökkent az új szerződések első tízhavi mennyisége.

A kölcsönök iránti erős kereslet nyomán október végén már meghaladta a 9211 milliárd forintot a lakossági hitelek állománya,

ami 15,7 százalékos növekedést jelez az egy évvel korábbihoz mérten. Ezen belül a fogyasztási hiteleknél 18,1, a lakáscélú kölcsönöknél pedig 15 százalékkal duzzadt egy év alatt az állomány. Ami pedig a lakossági hitelportfólió összetételét illeti, a lakáshitelek részesedése 49 százalékot ért el a tizedik hónapban, miközben a babaváró kölcsönök súlya 16,3, a személyi kölcsönöké pedig 12,4 százalékot ért el.

Nagy átrendeződések zajlanak a vállalati hitelportfólióban

(Borítókép: Getty Images)

Ezek is érdekelhetnek

További híreink