Ahhoz, hogy tényleg emlékezetes és ne egy feszültséggel teli, emellett óriási kiadásokat jelentő időszak legyen a karácsony, fontos a tervezés. A fiataloknál különösen, hiszen kisebb költségvetésből gazdálkodhatnak. Ha tudatosan állnak a dologhoz, akkor tényleg örömteli lehet az ünnep.
Praktikus maximálni
Akadnak családok, akik a rokonokkal egyeztetve meghatározzák azt, hogy egy-egy ajándék legfeljebb mennyibe kerülhet. Ezt a gyerekeknél is hasznos bevezetni, hogy adott összegnél drágábban ne vásároljanak másoknak, akár a szüleiknek, akár a nagyszülőknek meglepetést. Ezért nagyon fontos, hogy a terveknek megfelelően szerezzék be az ajándékokat. A szülők ösztönözhetik is a terv szerinti, takarékos ajándékozást, például azzal, ha az ajándékozásra nekik szánt összegből, ha a végén megmarad valamennyi, azt a szülők anyagi lehetőségeikhez mérten megkétszerezik, kiegészítik. Ezzel a takarékos vásárlás felé terelik a gyereket.
Fel kell készíteni arra is a fiatalokat, hogy ne dőljenek be a hangzatos akcióknak, amikor egy kereskedő “kihagyhatatlan ajánlatot” ígér. Ugyanígy résen kell lenni, ha egy webáruházban egy márkás termék nagyon alacsony áron érhető el. Tehát a gyerekekkel is tisztázni kell, hogy a nagyon vonzó ajánlatok esetében benne van a pakliban, hogy átverésről van szó. Elképzelhető, hogy silány terméket kapnak a pénzükért, esetleg meg sem érkezik a megrendelt ajándék. Az is fontos ugyanakkor, hogy egy megbízható áruházban lehetnek valóban akciós termékek, amiket érdemes megvenni, mert az év többi részében drágábban kaphatóak. A jogsértő webáruházak listáját ajánlott megnézni (https://jogsertowebaruhazak.kormany.hu/), de a megbízhatónak tűnő online áruházakat is tanácsos itt leellenőrizni. A takarékoskodás kivitelezhető azonban úgy is, ha a gyerek saját kezével készít ajándékokat és csak az ehhez szükséges alapanyagokra költ. Akár a családtagokkal egy maradandó, nem költséges közös élményt is kitalálhatnak, például ilyen lehet egy kirándulás vagy közös társasjátékozás.
Kártyával!
A készpénz helyett pedig célszerű bankkártyát használniuk a gyerekeknek, ha van. Utóbbinak számos előnye van. Amellett, hogy kényelmes és biztonságos, a bankkártya okostelefonon keresztül is használható a mobilapplikáció segítségével. A kártyáknál korlátozható a napi költés összege, ez is egyfajta biztonságot nyújt a túlköltekezés ellen. Sőt, bankártyával fizetett neten rendelt áru esetében, ha hibás vagy mégsem érkezik meg a termék, bizonyos feltételek mellett a kártyával fizetett összeg vissza is igényelhető a kártyakibocsátótól vagy a banktól.
Összességében az a legfontosabb, hogy a gyerekek már a karácsonyi vásárlás során is tudatosan kezeljék a pénzügyeiket. Csak arra költsenek, ami valóban fontos és szerepel a terveikben.
A tudatos pénzügyi magatartás elsajátítása pedig a gyerekek számára is egyszerűen, sőt játékos formában megoldható. A K&H Vigyázz, kész, pénz! diákoknak meghirdetett idei vetélkedősorozatához tartozó oktatási anyag és a vetélkedő feladatai nagyon sok olyan helyzetet mutatnak be, amelyek rávilágítanak arra, hogyan érdemes a mindennapi kiadások kordában tartáni, hogyan lehet takarékoskodni, hogyan kell biztonságosan bankolni.
Fotó: Shutterstock