A kedd délutáni programban az egészséges és az úgynevezett „mentes” táplálkozást, a prevenciót, a fittséget boncolgatták a résztvevők, majd a gyógyszergyártók szerepéről is szó volt szó. Bajor Judit, a Magyar Gasztroenterológia Társaság vezetőségi tagja úgy fogalmazott a „mindenmentesség” orvosi szempontból értelmezhetetlen. Vannak konkrét állapotok, amikor kerülni kell bizonyos alapanyagokat, de akinek erre nincsen oka, annak teljesen felesleges mentes diétát tartani – mondta. Kiemelte: igaz ez a gluténmentességre is orvosi értelemben, hiszen a társadalom 1 százaléka szenved lisztérzékenységben, és 5-6 százalék, aki nem beteg, de érzékeny. Beszélt a bélflóra egészségesen tartásáról is, az egészségtelen ételek, mikroműanyagok, az állományjavítók, adalékanyagok gyulladást idéznek, a bélbolyhok elpusztulnak, nem működik jól az emésztés. Első tünetek a puffadás, a hasi diszkomfort, a fáradékonyság, a rossz közérzet, ilyenkor érdemes orvoshoz fordulni. Arra is felhívta a figyelmet, hogy a hazai, szezonális, helyben termett élelmiszerek kellene előnyben részesíteni.

Egyre fiatalabb korban jelennek meg azok a betegségek, amelyek csak időskorban voltak jellemzők – figyelmeztettek a konferencia neves előadói Fotó: Vémi Zoltán/Világgazdaság
Erdélyi Alíz, a Magyar Dietetikusok Országos Szövetsége ( MDOSZ) főtitkára kifejtette, sok betegség kialakulásában szerepet játszik a táplálkozás. Beszélt arról is, hogy az egészséges táplálkozásba mindenféle étel belefér – a rántott hús is – de nem minden nap. Nem attól egészséges az étrend, ha chiamagot eszünk – tette hozzá. A MDOSZ elkészített egy OKOSTÁNYÉR weboldalt, ahol mindenki kikalkulálhatja mennyi ételre van szüksége.
Babai László István a Magyar Életmód Orvostani Társaság Egyesület elnöke azt tette hozzá, a prevenciót iskolás vagy ifjúkorban kellene kezdeni, bár őket ebben a korban pont nem érdekli.
Nem minden táplálékkiegészítő az, ami
Kardos Mária, a Goodwill Pharma társtulajdonosa, kommunikációs igazgatója elmondta: sok tennivaló van, mert szaporodnak a krónikus betegségek, növekszik az elhízás, és korábban, a fiatalabbak között jelennek meg azok a betegségek, amelyek régebben csak idősekre voltak jellemzőek. Egyetértett azzal ő is, hogy fiatalon kellene elkezdeni azt a fajta stratégiai gondolkodást, amt majd a hosszú, egészséges élethez vezet. A hazai társadalom korfáját idézte, a legnagyobb létszámú korosztály jelenleg 48 éves, a fiatalabbak egyre kevesebben vannak, úgy fogalmazott, nem lesz kapacitás, akik segítse majd az időseket. Arról is beszélt, hogy az egészséges élet fenntartásához nagy a kereslet a táplálékkiegészítők iránt. Kiemelte: óriási a kínálat, de ezeknek egy része nem megfelelő minőségű, nem megfelelő laboratóriumokban készül, nem az előírásoknak megfelelően. Utalt arra, sokan kényelmesek, azt várják, hogy azonnal megoldást kapnak egy celeb által reklámozott termékektől. Szemészként arra is felhívta a figyelmet, hogy a szemproblémák is sokat változtak a képernyőnézési és alvási szokások megváltozásával. Hozzátette továbbá, a kor előrehaladtával az egészség megőrzéséhez jó stratégia az egészséges táplálkozás, a mozgás, az étrendkiegészítők és az alvás.
Szabó Judit Anna anti-aging specialista szakgyógyszerész a gyógyszerfogyasztás kapcsán elmondta, hogy a betegek sokszor elhárítják a felelősséget, nem akarnak felelősséget vállalni az egészségükért, az orvostól és a gyógyszertől várják a megoldást. A döntéseinkbe szakembereket vonjunk be, ne a médiából gyűjtsük be az információkat – hívta fel a figyelmet.
Beke Zsuzsa a Richter Gedeon Nyrt PR és kormányzati kapcsolatokért felelős igazgatója elmondta, a vállalat 14 éve viszi körbe az országban a Richter Egészségváros programot, egy évben 7 helyszínen. Rengeteg embert szűrtek le ez idő alatt – emelte ki. Azt látják, a magyar lakosság egészségi állapot rosszabb, mint azt európai embereké. A lakosságban van nyitottság, sokan mennek el a szűréseikre, és mindig van olyan, akit mentő visz el, mert olyan magas a vérnyomása – idézte fel. Támogatandó példaként említette meg az Egészséges iskola programot, amely rengeteg iskolába jut el, edukálja a tanárokat és a gyerekeket is. Hozzátette: felelősen gondolkodó nagyvállalatként az is fontos számukra, hogy tegyenek valamit a lakosság egészségéért, és befektetői megítélésüket is javítja, ha valós hozzájárulást tudnak adni a prevencióhoz. Utalt rá, hogy a beteg együttműködése nélkül sosem lesz meg a várt eredmény, a gyógyszer mellett be kell tartani az orvosok utasításait, az életmódra megváltoztatására vonatkozóan is.
Egészségbiztosítási körkép
A munkavállalók körében egyik legnépszerűbb az önkéntes egészségpénztár. Legalább egymillió tagot tartunk nyilván, viszont ha a családtagokat is beleszámoljuk, a tényleges használók száma magasabb lehet – hangzott el a témában a tartott kerekasztal-beszélgetésen, amelyen Váradi Péter, a Prémium egészségpénztár vezető stratégiai tanácsadója, Gergely Péter, a BiztosDöntés.hu pénzügyi szakértője, valamint Horváth Zsófia, az MBH Gondoskodás Egészségpénztár értékesítési és marketingvezetője vett részt.
Elhangzott, 2010 után sokkal inkább a tagok mint a munkáltatók a befizetők, de megfordult a trend, és változott abból a szempontból is, hogy a munkaadóktól kapott összeg javát gyógyszerre fordították a dolgozók. A pandémiának egyetlen pozitív hozadéka, hogy felértékelődött a prevenció, az egészség védelme.
Az idén összességében több mint harmincezer új belépőre számítanak, az új tagok legalább fele közvetlenül keresi meg/fel az egészségpénztárakat. Ebben szerepe van annak is, hogy a bankokhoz hasonló „toborzóakciókat”, belépési kedvezményeket adnak. A pénztárak részéről az lenne az igény, hogy a SZÉP-Kártyák mellett ismét adható juttatás legyen a pénztári tagság is – hangzott el a beszélgetés zárszavaként.