Verik a horvát euróérmét

Hírek M. J.

Hétfőn, 13 órakor kezdte meg az euróérmék gyártását a Zágrábhoz közeli szentnedelei (Sveta Nedelja) pénzverde. Az eseményen jelen volt Boris Vujčić, a Horvát Nemzeti Bank (HNB) kormányzója és Andrej Plenković miniszterelnök is.

„Mintegy 70 munkás dolgozik itt. Hatalmas mennyiségű érmét vernek. Ehhez jó szervezés kell. Biztos vagyok benne, hogy minden rendben lesz„ – idézi a horvát média a miniszterelnököt.

Boris Vujčić elmondta, hogy a pénzverde alkalmazottai három műszakban fognak dolgozni. A tervek szerint az év végéig 420 millió darab, azaz 3,7 ezer tonna érme készül el.

Hozzátették: a szentnedelei euróverdében léten-nyomon kamerák vannak, be- és kilépéskor pedig mindenkit átkutatnak, ez most az ország legőrzöttebb és legbiztonságosabb épülete.

A kéteurós érme hátoldalára Horvátország térképe kerül, az egyeurósra egy nyest, ami a kivezetendő nemzeti valutára, a kunára emlékeztet (kuna=nyest), az ötvencentesen a tudós – amúgy szerb származású, de Horvátországban született – Nikola Tesla arcképe lesz. Az egy-, a két- és az ötcentesen a Horvát Köztársaság felirat lesz látható glagolita betűkkel. Az érméket a címerből is ismert négyzetrácsok díszítik.

Nemrégiben a Gazdasági és Pénzügyi Tanács (Ecofin) határozatot fogadott el az euró horvátországi elfogadásáról. Az ország januártól fogja használni a fizetőeszközt, egy euró a hivatalos átváltási árfolyamon 7,53450 kuna lesz.

A tervek szerint a bankok ősszel kapják meg az első eurókészleteket (a bankjegyeket is), majd hozzájut a Horvát Posta (HP) és az állami pénzügyi intézet (Fina), decembertől pedig a kis- és nagykereskedelmi üzletek kapják kézhez a bankjegyeket és érméket.

Andrej Plenković kormányfő azt is reméli, hogy Horvátország január elsejétől tagja lehet az Európai Unió schengeni térségnek is. E tekintetben is bíztató hírei vannak, hiszen az EU soros elnökségét betöltő Csehország kormányfője, Petr Fiala kijelentette: „Csehország mindent megtesz annak érdekében, hogy még elnöksége idején megszülethessen a döntés”. Szerinte Zágráb a csatlakozás minden feltételét teljesítette már.

 

Címlapkép: Nangka Press / Hans Lucas / Hans Lucas / AFP

 

Ezek is érdekelhetnek

További híreink