Torstein Veblen norvég-amerikai közgazdász 1899-ben megfigyelte, hogy az ezüstkanál és a fűző az elit társadalmi pozícióját jelöli. Híres művében, a “Dologtalan osztály elméletében” (amely magyarul is olvasható – a szerk.) megalkotta a “hivalkodó fogyasztás” kifejezést. Ezzel jelölte azt, amikor bizonyos tárgyak a társadalomban elfoglalt pozíciót, státuszt hivatottak képviselni. Magyarul: státusz szimbólumok.
Jó 100 évvel később a hivalkodó fogyasztás még mindig része a kortárs kapitalizmusunknak. Ám kétségtelen, hogy napjainkban a luxus fogyasztási cikkek sokkal hozzáférhetőbbek, mint Veblen idejében voltak. Ebben nagy szerepe van a 20. századi tömegtermelésnek, a termelés Ázsiába, a feltörekvő országokba való kiszervezésének. Ezzel párhuzamosan megjelent a gazdagodó középosztály, amely egyre olcsóbban óhajtja megszerezni az anyagi javak egyre szélesebb körét. Mindezt röviden a fogyasztási cikkek demokratizálódásának nevezhetjük.
Ebben a folyamatban azonban a luxuscikkek társadalmi státusza inflálódik. Egyre kevésbé és egyre kevesebben képviselik az elitet. Menő tévék és drága ridikülök, drága városi terepjárók ma már mindenhol láthatók. Az elit és a középosztály által birtokolt javak már nem tükrözik a két társadalmi státusz teljesen eltérő voltát.
A szupergazdagok, a milliárdosok, a monarchák és az oligarchák persze továbbra is yachtokkal, Bentley-kkel és kastélyokkal parádéznak, de az ő esetükben is látható, hogy költéseiket egyre jobban meghatározza az öntudatos, jól képzett, “feltörekvő” osztály. Ez az új elit társadalmi státuszát a tudásnak, a kulturális tőkének köszönheti. Így kiadásai, luxus kiadásai is szolgáltatások, az oktatás, a tudás felé áramlik, nem csupán a puszta anyagi javakat akarják birtokolni.
Ezt a viselkedést talán “nem hivalkodó fogyasztásként” lehetne jellemezni. A feltörekvő osztály és a nem hivalkodó fogyasztás a legtisztábban talán az Egyesült Államokban jelenik meg. Egy amerikai fogyasztói kiadásokra vonatkozó vizsgálat szerint 2007 óta az ország felső egy százaléka, akik évi 300 ezer dollárnál többet keresnek, lényegesen kevesebbet költ anyagi javakra. Viszont a középosztály, akik nagyjából évi 70 ezer dollárt keresnek, ugyanannyit, vagy még többet fordít ilyen termékekre.
A gazdagok egyre inkább képzésre, egészségükre és nyugdíjas korukra költenek. Ezek a javak sokkal drágábbak, mint mondjuk egy dizájner kézitáska. A top 1 százalék költései között az oktatás 6 százalékkal részesedik. A középosztály esetében ez az arány csupán egy százalék. Az elit oktatási kiadásai 1996 óta a 3,5-szeresükre emelkedtek. A középosztály költései ugyanebben az időszakban nem változtak e téren.
Megfigyelhető, hogy az anyagi javak ára az elmúlt évtizedekben alig változott. Az oktatási kiadásoké viszont jelentősen emelkedett. Az idézett fogyasztási felmérés szerint 2003 és 2013 között a középiskolai oktatás költségei 80 százalékkal nőttek. A női ruhák átlagára csupán 6 százalékkal. Az oktatás a középosztály egyes rétegei számára már annyira megdrágult, hogy majdhogynem nem éri meg spórolni rá.
A nem-hivalkodó fogyasztás az új elit eszköze arra, hogy megkülönböztesse magát a régitől. Érdemes megnézni a magániskolákba és az állami iskolákba járó gyerekek uzsonnás dobozát. Az egyikben organikusan termelt gyümölcsök, a másikban snack, gyümölcs alig. New Yorkban, San Franciscoban vagy Los Angelesben lehet, hogy azt gondolják, hogy a csecsemők egy éves korig való szoptatása már teljesen általános az Egyesült Államokban. A statisztikák szerint azonban az országban csupán az anyák 27 százaléka cselekszik így.
Az ilyesféle társadalmi normák ismerete a beugró a feltörekvő elit birodalmába. Egy előfizetés a brit The Economist című lapra évi 100 dollár. De ha meglátják a lapot a táskánkba csúsztatva, sokan fogják azt gondolni, hogy mi is egy elit társadalmi miliőből jöttünk, ahol díjazzák az ilyesféle olvasmányokat és megvitatják tartalmukat. A nem-hivalkodó fogyasztásba való befektetés úgy reprodukálja az elit privilégiumait, ahogy a korábbi, a hivalkodó fogyasztás nem volt képes. A kulturális tőke révén olyan társadalmi hálózatokba juttatja be a feltörekvő elit tagjait, ahol jól fizető munkákhoz, kapcsolati hálóhoz, magániskolai helyekhez lehet jutni.
Az oktatásba, az egészségbe és a nyugdíjba való beruházás, a nem-hivalkodó fogyasztás sokkalta károsabb, mint a Veblen által leírt hivalkodó fogyasztás. Mégpedig azért, mert bebetonozza a társadalmi státuszt még akkor is, ha annak tagjai ezt nem feltétlenül mutatják is ki.
Borítókép forrása: aeon.co
