Varga: hátrány lett az előnyből

Hírek figyelo.hu

Magyarországot jobb állapotban érte a koronavírus-válság, mint a 2008-as pénzügyi krízis – mondta Varga Mihály pénzügyminiszter a Magyar Közgazdasági Társaság (MKT) 58. Vándorgyűlésén. Sokkal magasabb a foglalkoztatottság, mint 2008-ban volt és a külső adósság aránya 57 százalékról 9 százalékra esett vissza. Több, mediterrán ország már a koronavírus előtt is nehézségekkel nézett szembe, így ezek gazdasági visszaesése volt a legjelentősebb az idei második negyedévben.

A Pénzügyminisztérium (PM) heti gazdasági indexe alapján a harmadik negyedévben 4,8 százalékkal maradhatott el a bruttó hazai termék (GDP) az előző évhez képest–

figyelmeztetett Varga Mihály.

Téves megállapítás volt, hogy akkor is nőni tud a magyar gazdaság, ha mindenhol zsugorodik a GDP. A másik tévedés az volt, hogy gyors felpattanás jön, ehelyett hosszabban tartó talpraállás jöhet.

A miniszter hangsúlyozta: fontos tanulság, hogy ami a magyar gazdaság előnye volt az elmúlt években, az a hátrányunk lett, az autóipar, a turizmus és szolgáltatások húzták vissza a gazdaságot. A turizmusban új stratégiát kell alkotni, a fővárosban a külföldi idegenforgalomra épült a szektor, ezzel azonban nem számolhatunk jelenleg. A pénzügyi tárca vezetője szerint 2021 második negyedéve lehet a döntő időszak, ekkorra kellene eldőlnie, hogy van-e vakcina, ha nincs, akkor valószínűleg elhúzódó járványhelyzetre kell felkészülni.

Az adósság 76-78 százalékra szökhet fel 7-9 százalékos deficit mellett, jövőre pedig ismét csökkenő pályára állhat az adósságráta.

A lakosság szerepe egyre nagyobb az államadósság finanszírozásában. A három nagy hitelminősítő nem módosította a besorolást, tavasszal vártunk volna javulást, ami a válság miatt elmaradt, bízunk benne, hogy stabil országként értékelnek minket. A havi adóbevételek 100-200 milliárd forinttal maradnak el az egy évvel korábbitól, ami összességében 1400 milliárd forintos kiesést okoz. Augusztusban többen dolgoztak, mint januárban – ugyan ebben a szezonalitás is szerepet játszott -, a foglalkoztatás 4,5 millió fölé emelkedett.

A krízis egyben lehetőség is, az a célunk, hogy Magyarország a válság nyertese legyen – szögezte le Varga Mihály. A kárenyhítő programoknak a hosszútávú versenyképességet is figyelembe kell venni. A gazdaságpolitikának is rugalmasabban kell lenni, ugyanis együtt kell élnünk a vírussal, figyelembe kell venni a járványhelyzetet. A világgazdaság a korábbi várakozásokkal szemben lassabban, csak 2-3 év alatt érheti el a válság előtti teljesítményét. A többi EU-s országhoz hasonlóan Magyarországon a válság mélypontja áprilisban volt – mutatott rá a miniszterelnök-helyettes.

Az erős belső fundamentumok teret biztosítanak a gazdaságvédelmi intézkedésekhez.

Varga Mihály szerint a költségelőny következtében a multik először Magyarországon futtathatják fel az ipart, a termelési láncok lerövidülése során pedig hazánk vonzó lehet új vállalatok megjelenéséhez. A feldolgozóipar munkatermelékenység szempontjából Magyarország éllovas az EU-ban, és az alacsony iparűzési adó is a magyar beruházások melletti érv, valamint a nagyvállalati beruházási program keretét 15-ről 40 milliárd forintra emelték. A járvány újabb érv a digitalizáció mellett, bebizonyosodott, hogy a magasabb hozzáadott érték védelmet ad a kereslet ingadozásakor.

(Borítókép: 2020.06.18. Budapest. Varga Mihály pénzügyminiszter (Kurucz Árpád, Magyar Nemzet)

Ezek is érdekelhetnek

További híreink