Változik a kijárási tilalom és a boltok nyitvatartása is

Hírek figyelo.hu

A kormányfő a Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában adott élő interjút. Orbán Viktor miniszterelnök arra kérte a várandós kismamákat, hogy regisztráljanak a koronavírus elleni oltásra. Hozzátette, a várandós szülők a Pfizer vagy a Moderna vakcinájából kaphatnak oltást. „Ha vissza akarjuk engedni a gyerekeinket az iskolákba, akkor be kell oltani a pedagógusokat és az iskolai dolgozókat is. Ők 102 ezren vannak” – mondta.

Az iskolák és óvodák április 12-én vagy 19-én nyithatnak, addig minden pedagógus legalább egyszer be lesz oltva

– közölte Orbán Viktor.

Milliós adatbázisok

Sok százezres, milliós adatbázisokat működtetünk. Nem kerülhető el, hogy hiba csúszik be. Próbáljunk jóindulatot feltételezni a másikról – kérte a miniszterelnök.

Oltópontunk bőségesen van

Sok százezer embert be tudunk oltani, ha van elég vakcina Orbán Viktor szerint. Csütörtökön 120-130 ezer főt oltottak be. A háziorvosokat a következő időszakban sem fogjuk mellőzni – jelezte a miniszterelnök, hozzátette, az oltópontunk bőségesen van, csak vakcina nincs elegendő.

A kismamákat is beoltják

Arra kérem a várandós kismamákat, hogy regisztráljanak – mondta a miniszterelnök. A Pfizer- vagy Moderna-vakcinát kapnak majd. Ha vissza akarjuk engedni a gyerekeinket az iskolákba, akkor be kell oltani a pedagógusokat és az iskolai dolgozókat is. Ők 102 ezren vannak, április 10-ig be lehet oltani őket. Reális esély van arra, hogy április 19-én újraindulnak az iskolák. Ekkora már 3 millió lesz a beoltottak száma.

A 65 év fölöttiek 71 százalékát már beoltották

Ragaszkodok ahhoz, hogy minden idős ember, aki 65 év fölött van, megkapja a vakcinát – hangsúlyozta a kormányfő. Ők hozták el idáig az országot, és nem lehet az ő szempontjaikat háttérbe szorítani. Ha megkapták a vakcinát, akkor lehet újraindítani. A 65 év fölöttiek 71 százalékát már beoltották – mondta Orbán Viktor.

Este 9-ig lehetnek nyitva a boltok, és 10 óra lesz a kijárási tilalom új ideje

Amíg ilyen magasan van a fertőzöttek száma, semmilyen nyitás nem engedhető meg – mondta a miniszterelnök. Az operatív törzs azt javasolta, hogy tolják ki a boltok nyitvatartásának határidejét. Átállunk a négyzetméteralapú rendszerre. Egy fő 10 négyzetméteren lehetnek nyitva. Emiatt 9-ig lehetnek nyitva a boltok, és 10 óra lesz a kijárási tilalom új ideje. A fodrászok esetében a járványügyi szakemberek már nem engednek.

Közel kétmillió magyart már beoltottak

Az oltottak száma elérte az 1 millió 800 ezret. 600 ezer főt másod soron is beoltottak. Van 250 ezer orosz vakcina raktáron. A miniszterelnök jelezte, ezeket be kell vizsgálni az oltások előtt. 517 ezer vakcina van még raktáron, ami a második oltásra vár. Teljesen világos képünk van a raktár helyzetünkről – mondta Orbán Viktor.

Szabad nyarunk lehet

A csütörtöki uniós csúcson kiderült, hogy több országban komoly problémák vannak, és akik nem intézkedtek korábban a keleti vakcinák ügyében, csak feleannyi embert tudtak beoltani. Április-májusban másfélszer annyit tudunk oltani, mint márciusban. Nincs bennem kétség afelől, hogy szabad nyár lesz itthon – bizakodott a miniszterelnök.

A fiatalok is veszélyben vannak

A kormányfő szerint a járvány legnehezebb időszakát éljük. A brit mutáns meghatározóvá vált, és ez fertőz egész Európában. Háromszor annyi embert képes megfertőzni, mint a korábbi variáns, ráadásul a fiatalokat is ledönti a lábukról, ezért nekik is jobban kell figyelniük.

Vannak még tartalékaink

Nem az a kérdés, mikor érjük el a csúcsot, hanem, hogy milyen gyorsan megyünk majd lefelé. 275 ember halt meg tegnap, kórházban 11 823 ember van, 1480 ember van lélegeztetőgépen – mondta a kormányfő. 10 343 ágy és 1693 lélegeztetőgép van még tartalékban. Élő erőből is van tartalék, de az utóbbiak azonban nem végtelenek – jelezte a miniszterelnök.

További híreink