A jelenlegi – valljuk be, némiképp kaotikus – világgazdasági helyzetben, amikor ahány ország, annyi kríziskezelési gyakorlat, talán segít az eligazodásban, ha összevetjük az európai, az egyesült államokbeli és a magyar lépéseket a 2008–09-et követő időszak és a mostani visszaesés tekintetében. Előrebocsátom: a tények azt mutatják, hogy a válságkezelés terén az uniónak nem sikerült ledolgoznia hátrányát az USA-val szemben, sem a beavatkozások gyorsaságát, sem a méretét, sem a támogató szabályozási környezet kialakítását nézve. Joggal merül fel a kérdés, hogy Magyarországnak milyen utat kell vagy kellene választania. Ahogyan felvetődik az is, hogy milyen mértékű lehet a gazdaság újraindítására fordított többletkiadás, amely egyfelől megfelelő fedezetet nyújt az intézkedésekhez, ugyanakkor nem növeli hazánk adósságát a hosszú távon is fenntartható szint fölé.
A pénzügyi és gazdasági válságkezelés
Az Európai Unió és az Amerikai Egyesült Államok válságkezelésének összehasonlításakor világosan látszik: az USA a 2008–09-es és a mostani krízisre is gyorsabban és hatékonyabban reagált, mint az EU.
A globális pénzügyi és gazdasági válság nagy kihívások elé állította a világ kormányait és jegybankjait.
Utóbbiak az alapkamat által adott lehetőségek kihasználása után egyéb eszközök felé fordultak. Ezek közül a legjelentősebb a mennyiségi lazítás volt, melynek keretében számottevő mennyiségben vásároltak bankoktól értékpapírokat. Az amerikai központi bank szerepét betöltő Fed már 2008-tól kezdve 2014-ig segítette a hazai (és nemzetközi) gazdaságot mennyiségi lazítási programjával. Irányadó kamatát 2008-tól a 0 százalékhoz közelítette. Ezzel szemben az Európai Központi Bank (EKB) 2010-ben végrehajtott ugyan egy kisebb állampapír-vásárlási programot, azonban főleg a piaci szereplők bizalmának a helyreállítása céljából. Valódi mennyiségi lazításra csak 2015 márciusától került sor, ez az európai gazdasági növekedés beindítása mellett a deflációs veszély megszüntetését célozta.
A költségvetési politika terén sem születtek meg az unióban a megfelelő válaszok,
holott az országok döntő többségében a válság hatására jelentősen romlottak a költségvetési mutatók.
Mindezek eredőjeként a 2008-as visszaesés az euróövezetben nagyobb volt, s a kilábalás is hosszabb időt vett igénybe, mint az USA-ban. Míg az Egyesült Államokban a hazai össztermék 2010 végére érte el a krízis előtti szintet, addig Európában az EKB lassabb reakciója és a déli országok adósságválsága miatt 2012-ben egy második recessziós hullám is kialakult, amely W alakú kilábalást eredményezett. Az európai országok csak 2015 második negyedévében tértek vissza a krízis előtti GDP-szintre. A folyamatok eredményeként 2019 végére a 2008-as pénzügyi válság előtti bruttó hazai termékét az USA 23 százalékkal múlta felül, míg az EU mindössze 9 százalékkal haladta meg azt.
2010-től Magyarország azokhoz az államokhoz tartozott, amelyek úgy tudták mérsékelni a globális visszaesés belföldi hatásait, hogy eközben fegyelmezett költségvetési politikát folytattak. Vagyis a megváltozott világgazdasági környezetre a hazai gazdaságpolitika reformokkal válaszolt. Ezek közül érdemes kiemelni az adórendszer átalakítását és a foglalkoztatás növekedését segítő intézkedéseket. A versenyképességet fókuszba helyező lépéseket ugyanakkor a kormány úgy tette meg,
hogy eközben az adósságráta és a költségvetési hiány is csökkenő pályára állt.
Külön út volt ez is, hazai és nemzetközi kritikákkal övezve. Mégis ez a gazdaságpolitika, ezek az intézkedések teremtették meg azt az alapot, amelyről elindulhatott a hazai gazdaság kiegyensúlyozott, erőteljes ütemű bővülése. Sokan nevezik ezt az időszakot az elmúlt száz esztendő legsikeresebb évtizedének. Sajnálatos tény, hogy más okból ugyan, de ismét világgazdasági krízissel nézünk szembe.
Varga Mihály pénzügyminiszter. (Fotó: Móricz-Sabján Simon)
Monetáris politika a két válság között
A Fed 2013-tól a gazdasági kormányzás normalizálása érdekében elkezdte szűkíteni mérlegét, nem alkalmazta intenzíven a mennyiségi lazítás eszközét, megreformálta bankrendszerét, a kamatszinteket is fokozatosan emelte. Ezekkel a lépésekkel növelte a saját mozgásterét, felkészülve egy esetleges következő piaci turbulenciára.
Az EU-ban nem került sor hasonló reformokra.
Bár a szükséges strukturális átalakítások elindultak, a bankkonszolidáció, amely az egyik legfontosabb reakció lett volna az adósságválságra, szintén elmaradt a tagországok eltérő érdekei, valamint a bürokratikus akadályok miatt.
Az EKB-nak nem volt lehetősége mérlegének tartós csökkentésére, és a mennyiségi lazítás is csak későn indulhatott el. A normalizálódást Európában gátolta, hogy a déli periférián lévő eurózóna-tagállamok gazdaságai még mindig sérülékenyek (hatalmas államadósságok, rendre visszatérő fiskális problémák, sikertelen reformtörekvések).
Az is szűkíti az uniós gazdaságpolitika mozgásterét, hogy az egyes országok adósságállománya jelentősen eltér egymástól, összegében és összetételében egyaránt. Emellett a tartozások finanszírozása is meglehetősen drága. Így lehet, hogy egy kamatemelés az államok valamelyikét teljesen ellehetetlenítené, és egy újabb adósságválságot indítana. Az eredmény tehát az EU-s gazdaságpolitika szűk mozgástere, valamint az, hogy Európa lényegében még a 2008-as krízisből sem volt képes teljes mértékben kilábalni.
A koronavírus-válság
A mostani krízis folyamán az euróövezetben a visszaesés mélypontja 2020 második negyedéve volt, amikor a gazdasági teljesítmény mintegy 15 százalékkal volt kisebb, mint egy esztendővel korábban. Ezzel szemben az USA-ban 10 százalékos volt a zsugorodás, amelyet egyenletes kilábalás követett. Eközben Európában a múlt év végétől újabb visszaesésre került sor. Az előrejelzések szerint az amerikai gazdaság már 2021 második negyedévében elérte a válság előtti szintet, az eurózónában ez várhatóan csak 2022 harmadik negyedében következik be.
Az Egyesült Államok a gazdaság fiskális élénkítése szempontjából is sokkal gyorsabban és nagyobb összegek mozgósításával reagált, mint az EU. Az ok ismét a megfelelőbb jogszabályi környezet és a hatékonyabb döntéshozatal. Az USA-ban már 2020 tavaszán határoztak az első válságkezelő csomagról, amelyet két másik követett. Összességében három nagy programon keresztül 5500 milliárd dollárt költenek azonnali kríziskezelésre.
Ezzel szemben az unióban tavasszal mindössze néhány közösségi és költségvetési szabály átmeneti felfüggesztése jelentette a válságkezelést.
A Next Generation EU-ra (NGEU) nyárig kellett várni, a keret mindössze 750 milliárd euró. Ennek a fele kedvezményes hitel, amelyet az országok nagy része nem is kíván igénybe venni. A tényleges támogatás tehát mindössze 390 milliárd euró.
Az NGEU és az amerikai csomagok között a másik fontos különbség az, hogy a gazdaság szereplői milyen gyorsan férnek hozzá a támogatáshoz. Az USA-ban némi egyszerűsítéssel „azonnal” – 2020–21-ben – felhasználják a többletforrás szinte egészét. Ezzel szemben az európai pakk kifizetései ez év ősze és 2026 vége között „terülnek el”, így a hatás a reálgazdaságban is csak sokkal később, elhúzódva jelentkezik. Szinte felesleges is megemlíteni, hogy az uniós dotációkhoz mindezek mellett hosszadalmas és bonyolult bürokratikus eljárások, valamint politikai felhangok kapcsolódnak.
Az adminisztratív korlátok nemcsak a gazdaságpolitikai reakciókban, hanem a jelenlegi válságkezelés egyik legfontosabb eszközének alkalmazásában, a vakcinabeszerzésekben és az oltási programokban is megjelennek. Az Egyesült Államokban a lakosság közel felét sikerült átoltani mindössze pár hónap alatt. A sikeresebb ütem lehetővé tette az európainál korábbi nyitást, így az USA gazdasága előbb indulhat újra, mint az öreg kontinensé. Az elrontott oltóanyag-beszerzések és a lassú oltási program miatt minden bizonnyal
a teljes nyitás is későbbre tolódik földrészünkön, ezzel együtt pedig a gazdasági helyreállás is.
Várható-e, hogy az EU közelebb kerül az USA sokkal dinamikusabb gazdaságpolitikájához? Ennek csekély az esélye. A tények azt mutatják, hogy az unió döntéshozatali mechanizmusa változatlanul sokkal bürokratikusabb, lassúbb és körülményesebb, mint az Egyesült Államoké. Ezt a hátrányt az EU az előző válság óta nem tudta ledolgozni, az elmaradt reformok pedig most megbosszulják magukat. Európa felzárkózását gátolja a széttördelt fiskális politika és az ehhez kapcsolódó különböző nagyságú és szerkezetű adóssághegyek is, nemcsak a perifériaországokban, hanem olyan központi államok esetében is, mint Franciaország vagy Belgium.
Saját út az egyensúly megtartása
Összességében elmondható, hogy az unió „nem végezte el a házi feladatát”, az előző krízis terheit tovább görgeti maga előtt. A bürokratikus intézményrendszer nehézkessé teszi a reagálást, így a fiskális szabályok módosítása, finomhangolása is vélhetőleg hosszadalmas folyamat lesz. Az előzetes várakozások abba az irányba mutatnak, hogy a 2022-es francia elnökség a fiskális szabályokat lazább irányba készül elmozdítani. Az EKB-nak a mennyiségi lazítási programját a hozamkörnyezet alacsonyan tartásával folytatni kell annak érdekében, hogy a periféria államainak az adóssága ne váljon fenntarthatatlanná.
Nem meglepő tehát az sem, hogy azok az országok, amelyek látták, hogy gyors és nagy összegű beavatkozásra van szükség – amely az USA válságkezeléséhez van közelebb –, maguk léptek. Az igénybe vett forrást hitellel vagy például Magyarország esetében a központi költségvetésből biztosították.
Ez kétségtelenül növelte azt a többlethiányt, amelyet a járvány elleni védekezés okozott.
A gazdaság minél gyorsabb újraindításához is szükség van az állami beavatkozásra, a beruházások és a munkahelyteremtés támogatására.
Hazánknak az unión belül tehát ismét saját utat kellett választania. Ezért a költségvetési hiány és az adósságráta meghatározásakor sem az EU esetlegesen megengedőbbé váló fiskális szabályaiból kell kiindulni. Azt a szűk mezsgyét szükséges megtalálni, ahol a gazdaság újraindításának a támogatási igénye és az adósságállomány piaci finanszírozási hajlandósága találkozik. Ez azt jelenti, hogy a hosszú távon is fenntartható adósságrátát kell megcélozni.
Tekintettel arra, hogy a magyar kis méretű, nyitott gazdaság, a nagy adósság vállalása csak a külső sérülékenység és a devizakitettség növekedésével lehetséges, a hazai befektetői kör állampapír-felvevő képessége ugyanis korlátozott. Ezért az uniós szabályoktól függetlenül Magyarország esetében a legfeljebb 80 százalékos adósságszintet tekinthetjük fenntarthatónak. Ezt az elvet követtük az idei büdzsé módosításakor és a jövő évi költségvetési törvényjavaslat összeállításakor is. Így teremthető meg az összhang a gazdaság újraindítása, a családok biztonsága, a vállalkozások fejlődése és az ország teherbíró képessége között.
(Borítókép: Móricz-Sabján Simon)
