Újabb nagy kötvény-értékesítésre készül a KÉSZ Csoport

Hírek Halaska N. Gábor
A 2021. márciusában sikeresen kibocsátott 20 milliárd forintnyi kötvény után most, november közepén újabb 10 milliárd forint értékű kötvény kibocsátását tervezi a leginkább az építőipari tevékenysége révén ismert, de sokoldalú KÉSZ Csoport.

A második körös kötvénykibocsátáshoz mind a vállalat, mind pedig a kötvény BB stable hitelminősítése megerősítésre került. A 10 milliárd forintos friss tőkét a KÉSZ Csoport elsősorban az építőipari kapacitásai bővítésére és hatékonyságnövelésre, valamint ingatlanfejlesztési portfóliójának bővítésére kívánja fordítani.

A Csoport ezúttal szintén

10 éves futamidejű, ám 10 milliárd forintos kötvénykibocsátást tervez, mégpedig a Magyar Nemzeti Bank Növekedési Kötvényprogramjának keretében.

Mint ismert, a 2019-ben elindult Növekedési Kötvényprogram (NKP) során 1550 milliárd forint keretösszegben a nem pénzügyi vállalatok által kibocsátott, jó, minimum B+ minősítéssel rendelkező kötvényeket vásárol. A jegybank célja, hogy a hazai vállalatok a bankhitelek mellett megfelelő mértékben támaszkodjanak más finanszírozási formákra is.

A tranzakcióhoz szükség volt a vállalat és a kibocsátandó kötvények ismételt minősítésére is, ennek eredményét a napokban kapta meg a KÉSZ Csoport. A Scope Hamburg GmbH október 29-i közzétételi dátummal megerősíttette a KÉSZ Holding Zrt. mint kibocsátó BB stable hitelminősítését és a második körös vállalati kötvényre is kiterjesztette az első kötvény BB stable minősítését. Ezzel a hazai építőipar legjobb vállalati minősítését mondhatja magáénak a KÉSZ Csoport.

A minősítő kiemelte, hogy a KÉSZ Holding és a Kötvény esetében is stabil kilátásokat állapított meg, a korábbiakban kiemelt pozitív tényezőkön felül megjegyzi, hogy a vállalatcsoport árbevétele és eredményessége is jelentősen javult a 2020-as évben és ezt támasztják alá 2021-es féléves gazdálkodási beszámolói is, valamit pozitívan értékeli a 2022-re és 2023-ra látható már leszerződött munkák magas arányát is.

„Az első sikeres kötvénykibocsátást követően a második kibocsátásból befolyó új forrásokat a KÉSZ Csoport elsősorban az építőipari kapacitásai bővítésére és hatékonyságnövelésre, valamint ingatlanfejlesztési portfóliójának bővítésére kívánja fordítani”

– mondta el Vida Tamás, a KÉSZ Csoport vezérigazgatója.

A KÉSZ Csoport 2020-ban konszolidált szinten rekord árbevételt könyvelt el és 2021-ben is kétszámjegyű növekedést prognosztizál.

A járvány sem lassítja a magyar gazdaság dimenzióváltását

(Borítókép: Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter (j) és Vida Tamás, a KÉSZ Csoport vezérigazgatója a kiemeltexportõr-partnerségi program (kepp) együttmûködési megállapodása aláírásán a Külgazdasági és Külügyminisztériumban 2019. január 30-án. A program kilenc magyar tulajdonú, az exporthoz jelentõsen hozzájáruló vállalat és a szaktárca együttmûködésével jött létre. Fotó: MTI/Balogh Zoltán)

Ezek is érdekelhetnek

További híreink