Ivan Krastev, a Szófiában székelő Centre for Liberal Strategies elnöke, a bécsi Humán Tudományok Intézetének munkatársa és a New York Times szerzője, valamint Stephen Holmes, a New York Egyetem jogprofesszora még júliusban jelentettek meg egy tanulmányt Megmagyarázni Kelet-Európát: utánzás és elégedetlenség címmel.
Írásukban arra próbálnak fényt deríteni, mi az oka annak, hogy Kelet-Közép-Európában egyre több ország kész letérni arról az útról, hogy a Nyugatot másolja, és helyette az “illiberalizmust” és a “populizmust” választja. Így nem csoda, hogy Orbán Viktort és a magyarországi folyamatokat többször is konkrétan említik.
A szerzők végig próbálnak rendkívül kiegyensúlyozottnak tűnni, hogy aztán a végső konklúziójuk és a kelet-európai rendszerekre aggatott negatív jelzők sokkal hitelesebbek legyenek. De éppen ezért sikerült jópár olyan szempontra felhívniuk a figyelmet, amelyet nyugaton eddig nem nagyon tárgyaltak térségünkkel kapcsolatban.
Például nagyon érthetően és logikusan elmagyarázzák, hogy mikor a 80-as évek végén a kelet-európai kommunista országokban a társadalom fellázadt a rendszer ellen, akkor nem a klasszikus értelemben vett forradalmak törtek ki. A több évtizede kommunista és szocialista rendszerben élő emberek ugyanis nem akartak semmilyen új koncepciót megteremteni, vagy egy sokadik utópiát megvalósítani, csakis a normalitásra vágytak, amit számukra akkoriban a Nyugat jelentett.
A rendszerváltások után viszont a nyugati minta követése egyre kellemetlenebbé vált ezeknek a társadalmaknak. Több okból is. Azokat ugyanis, akik utánozni akarnak akarva-akaratlanul az alkalmatlanság, az alulértékeltség, a függőség, a hamisság, és az identitás elvesztésének érzése keríti hatalmába. A hiábavaló küzdelem azért, hogy létrehozzák egy idealizált rendszer tökéletes másolatát magában foglalja az önkritika és az önmegvetés véget nem érő gyötrelmét. Az önkritikán kívül pedig azon országok folyamatos kritizálását is el kell viselni, amelyeket követendő példaként állítottak maguk elé. Nem véletlen, hogy a kényszeres mintakövetés okozza a nemzeti szuverenitás elvesztésétől való félelmet is.
Azon kívül, hogy a kelet-európai országok társadalmai folyamatos megaláztatásnak voltak kitéve a rendszerváltásokat követően a mintakövetés miatt, van egy másik nagyon fontos oka is annak, hogy elfordultak a nyugati liberális rendszerektől: ez a Nyugat már nem az a Nyugat. A szerzők ezt a lengyelek példájával mutatják be tökéletesen, akik a kommunizmus ideje alatt a Nyugatra, mint a normalitás fellegvárára tekintettek. A vallásos, konzervatív lengyeleknek tetszett, hogy a kommunistákkal ellentétben a nyugati társadalmak hagyománytisztelők voltak és hittek Istenben. Aztán a rendszerváltás után a lengyelek hirtelen megtapasztalták: mára nyugaton a normalitás a szekularizmust, a multikulturalizmust és a melegházasságot jelenti. “Csodálkozunk, hogy a lengyelek átverve érezték magukat?” – teszik fel a szerzők a költői kérdést.
Fotó: Ivan Krastev és Stephen Holmes (balról jobbra)
Aztán jött a haladó szómágia
De ez az összes, egyébként rendkívül helytálló megállapítás, mindössze nagyon csalogató beetetés a hosszan hömpölygő tanulmányban. A szerzők ugyanis nem bírják ki, hogy ne a saját szókészletüket használják ezekre a jelenségekre, amelyek önmagukban értékítéletet tartalmaznak, hiába próbálnak úgy tenni, mintha egy objektív elemzést fogalmaznának meg. Egyrészt nem képesek máshogy hivatkozni a magyar rendszerre, vagy Kaczyńskiék mozgalmára, mint “illiberális ellenforradalmak”. Nem kell hosszan magyarázni, miért jár vékony jégen az, aki posztkommunista országokkal kapcsolatban az “ellenforradalom” szót használja, valamint azt sem nehéz kitalálni ez alapján, hogy az illető milyen eszmékkel szimpatizál.
Az is beszédes, amikor Schmidt Máriát “Orbán hadnagyának” nevezik, mintha ebben a rendszerben egy elismert történész nem rendelkezne semmilyen fokú autonómiával. Ő is csak Orbán harcosa lehet, semmi más. Az pedig, ahogy Schmidt Mária egyik megszólalását – miszerint “mi magyarok vagyunk, és meg akarjuk őrizni kultúránkat” – értelmezik, még többet elárul a szerzők céljairól, és torz világnézetükről. A tanulmány szerzői ugyanis ezt a gondolatot a "túlhevült nativizmus" következményének titulálják. És persze egy ízben azt is kifejtik, hogy ami most történik Kelet-Közép-Európában az nem más, mint a tekintélyelvű sovinizmus és az idegengyűlölet felemelkedése. Tehát ugyanott tartunk: ugyan a szerzők úgy tesznek, mintha meg akarnák érteni és el szeretnék magyarázni mi, miért történik térségünkben, de ez csak arra szolgál, hogy hitelesebbek legyenek a ránk sütött szokásos liberális billogok.
Csak kibújt a szög a zsákból: mint minden, ez is a bevándorlásról szól
De a tanulmány legfőbb célja még csak nem is ez volt. Ivan Krastev és Stephen Holmes nem más célt tűztek ki, mint a magyar bevándorláspolitika, és úgy általában a térség bevándorlással kapcsolatos épeszű, racionális felfogásának elhiteltelenítését.
A két liberális tudóspropagandista arról akarja meggyőzni a közvéleményt, hogy a “nemlétező migránsinvázió” okozta pánikot úgy kell értelmezni, mint a kelet-európaiak kivándorlástól való félelmét. Krastev és Holmes szerint a térség “populista” és “illiberális” kormányai azért festenek olyan képet a Nyugatról, mint amit már tönkretett a bevándorlás, hogy a tehetséges fiataloknak ne legyen kedve áthelyezni oda a székhelyüket.
A “tudományos” álca pedig végleg lekerül Homes-ék irományáról, amikor “bosszúként” értékelik azt, hogy Orbán és Kaczyński mára nemhogy nem akarja utánozni a nyugati liberális rendszereket, de még azt is merik állítani, hogy immáron mi vagyunk az igazi Európa, és ha a Nyugat meg akarja menteni saját magát, neki kell utánoznia a Keletet.
Pedig egész ügyesen kezdték. Azt hihettük, hogy tényleg meg akarják érteni, mi történik a világban és azon belül Kelet-Közép-Európában. De nem tudták, és nem is akarták elengedni a liberálisok körében népszerű szómágiával való megbélyegzést, ami egyértelműen feltárta, mi volt a valódi szándékuk. Aki pedig még mindig “nemlétezőnek” nevezi az Európára nehezedő inváziót, az teljességgel komolyan vehetetlen. Krastev és Holmes, mint tudósok totálisan hiteltelenné váltak a valóság ilyen szintű tagadásával. Kár, hogy sokan mégis fogékonyak az ilyen tudományos álca mögé rejtőző liberális agymosásra.
